DABAS » Ha valaki nem személyesen beszél velük, az ember azt hihetné a hangszínük alapján, hogy nem is az edző Erős Károllyal diskurál, hanem a labdarúgó Erős Ronalddal – vagy éppen fordítva. Tréner és játékos, avagy apa és fia az NB III, Közép-csoportjában szereplő FC Dabasnál a téli felkészülés kezdetétől együtt dolgozik, egy klub sikereiért harcol a pályán kívül és belül egyaránt.
ERŐS KÁROLY: „Konfliktushelyzet lehetett volna, de én bevállaltam”
– Így akarta?
– Nem szokványos ez a történet, bár annyi előzménye van, hogy amikor Újpesten nevelkedett a fiam, két évig voltam a segédedzője, hiszen Mundi Viktor volt a vezetőedző, így testközelből tapasztaltam, milyen vele dolgozni – mondta Erős Károly, az FC Dabas 45 esztendős edzője, aki Albertirsáról indulva játékosként megfordult többek között a Vasasban, a BKV Előrében, a BVSC-Zuglóban, az MTK-ban, Újpesten, Siófokon, Kispesten, a Rákospalotai EAC-ban és Monoron is. – Akkor sem szóltam bele, hogy játsszon, vagy ne játsszon, mert úgy vagyok ezzel, akkor legyen a pályán, ha megérdemli. Most is így van, annyi különbséggel, hogy ezúttal már vezetőedzői titulusban vagyok. Jó teljesítményt nyújt a fiam, de természetesen, amikor a csapattal vagyunk, az edző–játékos viszony lép életbe. Érdekes volt, mert eleinte kérdezte, hogy szólítson? Elvégre, ha éppen zajlik a gyakorlat, mégsem kérdezheti meg, hogy „Apa, ez hogy van?”. Végül a Karcsinál maradtunk, és kicsit furcsa volt, amikor meccs közben kikiabált, hogy „Karcsi, most hogy legyünk?”. Hála Istennek, nincs gond, az persze más kérdés, ha nem jöttek volna az eredmények, akkor tudjuk, hogy a magyar közeg milyen, azaz lehetett volna probléma.
– Melyiküknek furcsább ez a helyzet?
– Szerintem 50-50 százalék. Hála az égnek, szépen haladunk a folyamattal, pedig mindkettőnkben volt egy kis tartás. Azt látom rajta, hogy több akar lenni, pluszokat is ad, talán éppen azért, mert az apja az edző. Néha mondom is neki, nem kellenek az ennyire extrák, mert tudom, hogy alázatos fiúról van szó, nincs vele semmiféle probléma, sőt, azt mondom, szárnyal a gyerek, mert végre visszatért a karrierje abba a kerékvágásba, ahol az újpesti érájában volt. És ezt senki másnak nem köszönheti, csakis saját magának, illetve én egy dolgot adtam neki, éspedig bizalmat. Ez Magyarországon nagyon gyerekcipőben jár, sajnos ő is ennek az áldozata lett, mert ha anno Újpesten hisznek benne és be akarják építeni, a mai napig neki már lenne vagy 80 NB I-es mérkőzése, de mivel két meccs után azt mondta a nagyon nagy tudású akkori belga edző, hogy hát ez nem jó, így pikk-pakk lemorzsolódott.
– Haragszik emiatt valakire?
– Inkább dac van bennem és szerintem benne is. A fiam is érzi azt, hogy simán elfutballozna – ha jelen pillanatban az élvonalban nem is, de – az NB II-ben, ahol bármelyik csapatba beférne. Alighanem van benne valamiféle düh, de mivel értelmes, okos fiú, ezt az egészet hajtóerőnek fogja fel, mert vannak céljai a futballban. Mindvégig követtem a karrierjét, hiszen ha máshol játszott, amikor tudtam, megnéztem. Bárhol volt, mindenhol azt tapasztaltam, hogy az elején futballozott, aztán hirtelen történt valami és félredobták. Cegléden, Dorogon vagy a BKV Előrénél is alapember volt, aztán különböző mondvacsinált ügyek miatt félretették.
– Mi lehetett a baj?
– Ismerem jól, és nem vagyok elfogult, amikor azt állítom, mivel sok évet lehúztam a futballpályán, tudtam, hogy ez mind-mind kamu. Vagy azért, mert kellett másnak a hely, vagy valakinek nem volt szimpatikus. Emiatt döntöttem úgy, hogy mielőtt még teljesen magába roskadna, kiemelem őt, mert tudom, mit tud. Az első gondolatom az volt a télen, hogy odaviszem Dabasra, mert egyszerűen nem engedem, hogy elvesszen és a BKV Előrénél peremember legyen, miközben a játékosok között az első háromban benne van, csak ott is jó magyar szokás szerint azt a lovat ütötték, amelyik húzott. Ő egy érzékenyebb ember – én is az vagyok, csak kifelé nem sokszor mutatom –, akit folyamatosan nyomtak le a mélybe. Ekkor döntöttem el végleg, nem érdekel, ki mit mond, ezt a gyereket felépítem.
– Minden úgy megy, mint a karikacsapás?
– Most már a negyedik hónapban vagyunk, együtt melózunk, és tényleg egyetlen rossz szavam sem lehet rá, sőt, a többieknek sem. Alázatos srác, mert ha a meccs vagy az edzés végén elgurul a labda a susnyásba, és azt mondom, szedjük össze, nem kell kijelölnöm, hogy ki legyen az, ő már szalad és visszahozza. Itt kezdődik a futball iránti alázat, ami benne megvan, és az élet adja az esélyt. Az apjától megkapta a bizalmat és él vele, nem visszaél, szóval ezen a téren tudtam, mit vállalok, mert volt azért ebben nem kis rizikó.
ERŐS RONALD: „Még mindig úgy gondolom, hogy van felfelé vezető út”
– Miből van több?
– Nagyjából kiegyenlíti egymást a kettő – vágta rá kapásból az Újpesten nevelkedő Erős Ronald, az FC Dabas 24 éves középpályása, aki pályafutása során viselte a Ceglédi Vasutas, a Rákosmente, a Dorog és a BKV Előre szerelését is. – Rengeteg pozitívuma van a történetnek, hiszen apu ismer, így tudja, mit követelhet tőlem és mit tudok megcsinálni. A negatívum inkább csak a külső körülményekben keresendők, amit mi nem tudunk befolyásolni, gondolok itt a nézőkre, az ellenfél játékosaira és edzőire, de minket ez abszolút nem érdekel. Az FC Dabas vezetősége is pozitívan állt ehhez a kérdéshez, és azt mondták, teljes mellszélességgel kiállnak mellettünk, bármilyen probléma is van. Szerencsére ez eddig nem fordult elő, mert a pozitív történésből több van, mint a károgásból, a negatív érzelmekből.
– Könnyen rászánta magát, mitévő legyen, miként cselekedjen?
– Tavaly nyáron azért mentem a BKV Előréhez, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjak a dorogi kitérő után. Ezt félig-meddig megtörtént, ám az őszi idény második felében úgy éreztem, nem engem szeretnének kezdőjátékosként bevetni folyamatosan, mérkőzésről mérkőzésre. Tudtam, hogy az én posztomon, a védekező középpályás posztján szeretnék megerősíteni a csapatot, így elég erős utalásnak éreztem, nem biztos, hogy rám a tavasszal stabil emberként számítanak. Így jött szóba az FC Dabas, no meg az, hogy pozitív váltás lehet ez még akkor is, ha rengeteg kockázat volt benne, hiszen tudtam, az édesapám lesz az edzőm és sokféleképpen elsülhet a dolog.
– Nehéz volt átállnia fejben, hogy nem otthon van?
– Az elején igen, legalábbis az első néhány hétben. Elég korán, már január második napján megkezdtük a felkészülést, így volt időm a bajnoki mérkőzésekig átállni. Tartjuk magunkat ahhoz, hogy kézfogás van, és Karcsinak szólítom ugyanúgy, ahogy a többi játékos, ő pedig ugyanúgy kezel engem, mint a többieket, és megpróbálok én is minden tiszteletet megadni neki. Szerintem még a játékostársaimnak is különös, hogy »Karcsizom« aput, de ez inkább családon belül édesanyámnak lehet a legfurcsább.
– Volt, hogy kíváncsi volt a meglátásaira és esetleg másként észlelt bizonyos szituációt, mint az édesapja?
– Külön nem kéri ki a véleményemet, csak annyira, mint mondjuk Makrai Lászlótól kezdve Nádházi Ákosig. Amennyire tőlünk telik, megpróbáljuk ezt az egészet a lehető legprofibban kezelni.
A fenti két interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 8. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: