Foci a köbön

INTERJÚ » Erős Károly: „Konfliktushelyzet lehetett volna, de én bevállaltam”; Erős Ronald: „Van felfelé vezető út”

DABAS » Ha valaki nem személyesen beszél velük, az ember azt hihetné a hangszínük alapján, hogy nem is az edző Erős Károllyal diskurál, hanem a labdarúgó Erős Ronalddal – vagy éppen fordítva. Tréner és játékos, avagy apa és fia az NB III, Közép-csoportjában szereplő FC Dabasnál a téli felkészülés kezdetétől együtt dolgozik, egy klub sikereiért harcol a pályán kívül és belül egyaránt.


ERŐS KÁROLY: „Konfliktushelyzet lehetett volna, de én bevállaltam”
– Így akarta?
– Nem szokványos ez a történet, bár annyi előzménye van, hogy amikor Újpesten nevelkedett a fiam, két évig voltam a segédedzője, hiszen Mundi Viktor volt a vezetőedző, így testközelből tapasztaltam, milyen vele dolgozni – mondta Erős Károly, az FC Dabas 45 esztendős edzője, aki Albertirsáról indulva játékosként megfordult többek között a Vasasban, a BKV Előrében, a BVSC-Zuglóban, az MTK-ban, Újpesten, Siófokon, Kispesten, a Rákospalotai EAC-ban és Monoron is. – Akkor sem szóltam bele, hogy játsszon, vagy ne játsszon, mert úgy vagyok ezzel, akkor legyen a pályán, ha megérdemli. Most is így van, annyi különbséggel, hogy ezúttal már vezetőedzői titulusban vagyok. Jó teljesítményt nyújt a fiam, de természetesen, amikor a csapattal vagyunk, az edző–játékos viszony lép életbe. Érdekes volt, mert eleinte kérdezte, hogy szólítson? Elvégre, ha éppen zajlik a gyakorlat, mégsem kérdezheti meg, hogy „Apa, ez hogy van?”. Végül a Karcsinál maradtunk, és kicsit furcsa volt, amikor meccs közben kikiabált, hogy „Karcsi, most hogy legyünk?”. Hála Istennek, nincs gond, az persze más kérdés, ha nem jöttek volna az eredmények, akkor tudjuk, hogy a magyar közeg milyen, azaz lehetett volna probléma.
– Melyiküknek furcsább ez a helyzet?
– Szerintem 50-50 százalék. Hála az égnek, szépen haladunk a folyamattal, pedig mindkettőnkben volt egy kis tartás. Azt látom rajta, hogy több akar lenni, pluszokat is ad, talán éppen azért, mert az apja az edző. Néha mondom is neki, nem kellenek az ennyire extrák, mert tudom, hogy alázatos fiúról van szó, nincs vele semmiféle probléma, sőt, azt mondom, szárnyal a gyerek, mert végre visszatért a karrierje abba a kerékvágásba, ahol az újpesti érájában volt. És ezt senki másnak nem köszönheti, csakis saját magának, illetve én egy dolgot adtam neki, éspedig bizalmat. Ez Magyarországon nagyon gyerekcipőben jár, sajnos ő is ennek az áldozata lett, mert ha anno Újpesten hisznek benne és be akarják építeni, a mai napig neki már lenne vagy 80 NB I-es mérkőzése, de mivel két meccs után azt mondta a nagyon nagy tudású akkori belga edző, hogy hát ez nem jó, így pikk-pakk lemorzsolódott.
– Haragszik emiatt valakire?
– Inkább dac van bennem és szerintem benne is. A fiam is érzi azt, hogy simán elfutballozna – ha jelen pillanatban az élvonalban nem is, de – az NB II-ben, ahol bármelyik csapatba beférne. Alighanem van benne valamiféle düh, de mivel értelmes, okos fiú, ezt az egészet hajtóerőnek fogja fel, mert vannak céljai a futballban. Mindvégig követtem a karrierjét, hiszen ha máshol játszott, amikor tudtam, megnéztem. Bárhol volt, mindenhol azt tapasztaltam, hogy az elején futballozott, aztán hirtelen történt valami és félredobták. Cegléden, Dorogon vagy a BKV Előrénél is alapember volt, aztán különböző mondvacsinált ügyek miatt félretették.
– Mi lehetett a baj?
– Ismerem jól, és nem vagyok elfogult, amikor azt állítom, mivel sok évet lehúztam a futballpályán, tudtam, hogy ez mind-mind kamu. Vagy azért, mert kellett másnak a hely, vagy valakinek nem volt szimpatikus. Emiatt döntöttem úgy, hogy mielőtt még teljesen magába roskadna, kiemelem őt, mert tudom, mit tud. Az első gondolatom az volt a télen, hogy odaviszem Dabasra, mert egyszerűen nem engedem, hogy elvesszen és a BKV Előrénél peremember legyen, miközben a játékosok között az első háromban benne van, csak ott is jó magyar szokás szerint azt a lovat ütötték, amelyik húzott. Ő egy érzékenyebb ember – én is az vagyok, csak kifelé nem sokszor mutatom –, akit folyamatosan nyomtak le a mélybe. Ekkor döntöttem el végleg, nem érdekel, ki mit mond, ezt a gyereket felépítem.
– Minden úgy megy, mint a karikacsapás?
– Most már a negyedik hónapban vagyunk, együtt melózunk, és tényleg egyetlen rossz szavam sem lehet rá, sőt, a többieknek sem. Alázatos srác, mert ha a meccs vagy az edzés végén elgurul a labda a susnyásba, és azt mondom, szedjük össze, nem kell kijelölnöm, hogy ki legyen az, ő már szalad és visszahozza. Itt kezdődik a futball iránti alázat, ami benne megvan, és az élet adja az esélyt. Az apjától megkapta a bizalmat és él vele, nem visszaél, szóval ezen a téren tudtam, mit vállalok, mert volt azért ebben nem kis rizikó.

– A dabasi vezetők miként fogadták az ötletét?
– Azt kérdezték, biztos, hogy jó ez? Rosszul álltunk, nagyon lenn voltunk, konfliktushelyzet lehetett volna, de én bevállaltam, mert tudtam, hogy Ronald mit tud. Sosem csalódtam benne, bárhol is volt, és ezután sem fogok, ebben biztos vagyok. Visszakerült a rendes útra, jól játszik minden mérkőzésen. Olyan egyén, amilyet egy edző imád, mert tudja, hogy a játékosa azt a közepes szintet mindig hozza, és nem az van, hogy most 8-asra játszom, a következő héten meg tökön rúgom magam, hanem hoz egy átlagot. Ám természetesen innen neki még felfelé kell mennie, hiszen csupán vissza lett rakva a helyes útra. Olyan bal lábbal rendelkezik, ami nemcsak az NB III-ban, de magasabb szinten is extra, és ebből még profitálhat. Azt szoktam mondani, bármiről is van szó, sohasem késő. Lehet, hogy későn érő típus, de az élet olyan, hogy mindig elvesz és ad, és erre a saját példámat tudom csak említeni.
– Arra gondol, hogy…
– Pontosan. Erről már többször beszélgettünk, és a fiam is látja, hogy lehet egy embert totálisan lenullázni, valamint elvitetni vele egy olyan szennyet, amit másoknak kellett volna. Én is megmutattam, hogy felálltam a nulláról. Nem vagyok csaló, éppen ezért nézek bele Forgács József REAC-elnök úr vagy bárki más szemébe, mert az jó, ha az embernek tiszta a lelkiismerete. Ha nem így lenne, a futballpálya közelébe nem mennék. A sors próbára tett valamiért – biztos egyszer majd megtudjuk, miért –, és nézze meg, az eltiltás után NB III-as kispadot kaptam. Ha a futballtársadalom tagjai csalónak tartottak volna, maradjunk csak annyiban, nem lennék abban biztos, hogy bárhol is alkalmaznának.
– Elégtétel?
– Az eltiltásom alatt is a szabályok adta kereteken belül dolgoztam végig, mert nem ülhettem a kispadon, lógtunk Aczél Zoltánnal, a Tura jelenlegi szakmai igazgatójával a kerítésen, amit nagyon megalázónak tartottam, mert nem ezt érdemeltük. De lezárult egy fejezet és innentől csak előrefelé van. Jött egy sansz, amellyel én és a csapat is fog élni. Soha nem szabad feladni, mindig ezt mondom a játékosaimnak is, mert aki kitartó és tiszta, az előbb vagy utóbb mindig visszakapja, amit elvett az élet. Sokan nem tudják, hogy a magyar futballban mekkora szemétségek voltak, de ránk húzták a balhét. Nagyon sok ember megtisztulva érzi magát, de egyszer ki fog derülni minden!


ERŐS RONALD: „Még mindig úgy gondolom, hogy van felfelé vezető út”
– Miből van több?
– Nagyjából kiegyenlíti egymást a kettő – vágta rá kapásból az Újpesten nevelkedő Erős Ronald, az FC Dabas 24 éves középpályása, aki pályafutása során viselte a Ceglédi Vasutas, a Rákosmente, a Dorog és a BKV Előre szerelését is. – Rengeteg pozitívuma van a történetnek, hiszen apu ismer, így tudja, mit követelhet tőlem és mit tudok megcsinálni. A negatívum inkább csak a külső körülményekben keresendők, amit mi nem tudunk befolyásolni, gondolok itt a nézőkre, az ellenfél játékosaira és edzőire, de minket ez abszolút nem érdekel. Az FC Dabas vezetősége is pozitívan állt ehhez a kérdéshez, és azt mondták, teljes mellszélességgel kiállnak mellettünk, bármilyen probléma is van. Szerencsére ez eddig nem fordult elő, mert a pozitív történésből több van, mint a károgásból, a negatív érzelmekből.
– Könnyen rászánta magát, mitévő legyen, miként cselekedjen?
– Tavaly nyáron azért mentem a BKV Előréhez, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjak a dorogi kitérő után. Ezt félig-meddig megtörtént, ám az őszi idény második felében úgy éreztem, nem engem szeretnének kezdőjátékosként bevetni folyamatosan, mérkőzésről mérkőzésre. Tudtam, hogy az én posztomon, a védekező középpályás posztján szeretnék megerősíteni a csapatot, így elég erős utalásnak éreztem, nem biztos, hogy rám a tavasszal stabil emberként számítanak. Így jött szóba az FC Dabas, no meg az, hogy pozitív váltás lehet ez még akkor is, ha rengeteg kockázat volt benne, hiszen tudtam, az édesapám lesz az edzőm és sokféleképpen elsülhet a dolog.
– Nehéz volt átállnia fejben, hogy nem otthon van?
– Az elején igen, legalábbis az első néhány hétben. Elég korán, már január második napján megkezdtük a felkészülést, így volt időm a bajnoki mérkőzésekig átállni. Tartjuk magunkat ahhoz, hogy kézfogás van, és Karcsinak szólítom ugyanúgy, ahogy a többi játékos, ő pedig ugyanúgy kezel engem, mint a többieket, és megpróbálok én is minden tiszteletet megadni neki. Szerintem még a játékostársaimnak is különös, hogy »Karcsizom« aput, de ez inkább családon belül édesanyámnak lehet a legfurcsább.
– Volt, hogy kíváncsi volt a meglátásaira és esetleg másként észlelt bizonyos szituációt, mint az édesapja?
– Külön nem kéri ki a véleményemet, csak annyira, mint mondjuk Makrai Lászlótól kezdve Nádházi Ákosig. Amennyire tőlünk telik, megpróbáljuk ezt az egészet a lehető legprofibban kezelni.

– Legyek megengedő: nem úgy alakult az elmúlt két-három éve, ahogy azt eltervezte, ugye?
– Még pozitívan áll hozzá, és ez jó. Újpest után nagy törés következett a karrieremben. Nem azt mondom, hogy most, inkább az utóbbi néhány évben kezdtem magamhoz térni. Még mindig úgy gondolom, hogy van felfelé vezető út, szeretném is, hogy legyen, mert újra profi labdarúgó akarok lenni akár a másod-, akár az első osztályban, és ez abszolút célom. Szívesen vagyok az édesapám játékosa, jól is érzem magam Dabason, de idővel szeretnék feljebb kerülni.
– Erős Károly többet elvár öntől, mint mástól?
– Inkább úgy érzem, ugyanannyit próbál, s lehet, nem mindig sikerül, mert van néhány szituáció, amikor kicsit extrábbat kér, mint például a többi játékostól, de szerintem próbálja ezt a kiegyenlítettséget fenntartani, és ez így van jól. Mert ha esetleg többet várna el tőlem, mint amire képes vagyok, akkor folyamatosan csalódás érne és ez esetleg a csapatból való kikerüléshez vagy az edző és játékos közötti viszony megromlásához vezetne, ám ezt nem tudom elképzelni.
– Eddig aligha van ok a panaszra, mert olyan a Dabas, akárcsak ön vagy az édesapja. Erős.
– Nagyon pozitívan éltem meg az elmúlt heteket, mivel nagyon sok munkát fektettünk a téli felkészülésbe. Talán csak egy NB III-as csapat kezdte el akkor az alapozást, mint amikor mi. Úgy gondolom, nagyon hamar összeállt a csapat, megvan az összhang és Karcsi mindenkinek elmondja, mit kér és mit vár tőle, és azt utána követeli is száz százalékig.
– Karcsi?
– Látja, pedig nem is edzésen vagyok… Nagyon jó az irány, amerre tartunk, a hat veretlen mérkőzés önmagáért beszél. Az idei első bajnokin, a Dunaharaszti ellen még nem tettünk annyit a pályán, hogy a futball mellénk álljon, a DMTK akkor egységesebb csapat volt, így a 90. percben nyerni tudott, de azóta rendszeresen kapunk vissza a futballtól pozitív dolgokat. A Szigetszentmiklós elleni 1–1-es döntetlen alkalmával az akkori listavezető kétszer találta el a kapufát és a labda mindkétszer kifelé pattant. A többiek azt mondták, az ősszel ezek mind befelé pattantak, és ez nem véletlen, mert megdolgozunk a sikerért. Csakhogy most kell a földön maradni, mert nem maradtunk még bent, még nem húzták meg alattunk a vonalat, és addig minél több meccset szeretnénk megnyerni. Minél előbb szeretnénk kiharcolni az abszolút minimális célt, a bentmaradást.

A fenti két interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 8. lapszámában.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!