
A 12. percben villant az első piros lap. Aki zuhanyozni indulhatott: Pálfalvi Csaba, a III. Kerületi TVE korábban Újpesten pallérozódó, remek felépítésű középső védője.
„Emlékeim szerint egy vaktában előre vágott labdára indult a csatár, de olyan hosszúnak tűnt a labda, hogy nem is érzékeltem, hogy ebből ekkora baj lesz – ment vissza az időben Pálfalvi Csaba. – Amikor láttam, hogy a kapusunk nem jön, felvettem a pozíciót a csatárral és egy minimális kézfogó volt, de a kiállítást teljesen jogtalannak éreztem, és most sem védekeznék máshogy.”
A 35. minutumban már 2–0 volt az állás. Magasföldi József duplázott, ám abban a percben történt valami. Baranyai Norbert is a kiállítás sorsára jutott. Hogy miért?

„Az ellenfélnél történt kiállítást nem láttam, de úgy hallottam, hogy az sem ért pirosat, szerintem valamennyit kompenzálni akart a játékvezető – vette vissza a szót Pálfalvi Csaba. – Véleményem szerint nagyban változtatta a játék képét a kiállítás, mert az első tíz percben két komolyabb lehetőségünk is volt, jobban játszottunk. Jó csapatnak tartom a Mosonmagyaróvárt, de nem érzem reálisnak az eredményt, nem volt ekkora különbség a két csapat között. Ha nincs a kiállításom, akkor biztos vagyok benne, hogy más eredmény születik.”
NB III, Nyugati csoport, 23. forduló
MOSONMAGYARÓVÁRI TE 1904–III. KERÜLETI TVE 5–1 (2–1)
Gólszerző: MAGASFÖLDI JÓZSEF (1–0) a 20., MAGASFÖLDI JÓZSEF (2–0) a 30., KENESEI KRISZTIÁN (2–1, 11-esből) a 35., LAKI BALÁZS (3–1) az 55., LAKI BALÁZS (4–1) a 70., HAJÓS KRISZTIÁN (5–1) a 90. percben
Kiállítva: Pálfalvi Csaba (III. Kerületi TVE) a 12., Baranyai Norbert (Mosonmagyaróvár) a 35. percben


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: