Foci a köbön

JÁTÉKOSSORS. Ifj. Berla Attila, a Budapest Honvéd-MFA kapusa: „A pályafutásomban nagy mérföldkő ez a siker”

A Puskás-Suzuki-kupa 2016-os kiírását a Somogyi Krisztián által trenírozott Budapest Honvéd-MFA nyerte, miután a fináléban 1–1 után, tizenegyesekkel 6–5-re legyőzte a házigazda Puskás Akadémiát. A torna során mindvégig jól teljesített a kispestiek kiváló képességű kapusa, ifj. Berla Attila.... Tovább »

JÁTÉKOSSORS. Krista Dóra már futhat, májusban pedig futballozhat az MTK reménysége

Február 3-án műtőasztalra feküdt, egy nappal később pedig már otthonában lábadozott Krista Dóra, az MTK szépreményű leányzója, aki a hónap kilencedik napján varratszedéssel egybekötött kontrollon járt, majd február 15-től gyógytorna következett. És hogy megérte a szenvedés, azt bizonyítja, hogy március 23-án megtehette idén az első lépéseket – nem sétálva, fülbemászó zenére andalogva, hanem futva.... Tovább »

I. OSZTÁLYÚ U19 ÉS U17. Február utolsó hétvégéjén a fiatalok is folytatják

Javában zajlik a kiemelt korosztályban szereplő alakulatok felkészülése, és bár a fiatalok bajnokságai az előttünk álló hétvégén még nem rajtolnak, már elkészült az I. osztályú U19-es és U17-es bajnokságok rájátszásának sorsolása. Érdekesség, hogy ezek alapján mindössze két „kettős meccsre” van kilátás a hónap utolsó víkendjén, igaz, fordított pályaválasztással, ugyanis míg az U19-esek felsőházában Kaposvár–Pécs, az… Tovább »

A 16-OSON BELÜL. Avagy ’16-ban 16 kérdésre válaszol: Knap Tamás (Újpest FC II.)

Új év, új remények – és ha Foci a köbön, akkor naná, hogy új rovat. Rendszeresen jelentkező sorozatunkban hölgy labdarúgók és férfi futballisták válaszolnak 2016-ban stílszerűen 16 kérdésre, elvégre a „16-oson belül” mindannyian otthonosan mozognak. Ezúttal Knap Tamás, az NB III, Keleti csoportjában szereplő Újpest FC II. játékosa osztja meg gondolatait honlapunk olvasóival.... Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!