Alaposan bekezdtek az angyalföldiek. Egy félidő alatt 3–0-s előnyre tett szert Ferenczi István és Remili Mohamed vezérletével a Vasas Siófokon, ahol végül 5–1-es győzelmet aratott. Azóta Balmazújvárosban is nyert 4–2-re a piros-kék sereg. A támadóval a két bajnoki között beszélgettünk.
A magyar vándor még nem pihen. Azt mondja, van benne erő, s ami a legfontosabb, motivációnak sincs híján. Ferenczi István – merthogy róla van szó – a 37. életévéhez közeledve sem eresztett sörhasat, nem vált afféle hobbifutballistává, hiszen nagyon is sokat tesz a Vasasért – a pályán belül és kívül egyaránt. A korábbi 9-szeres válogatott támadó kacskaringós karrierje során a Győri ETO után Zalaegerszegen, az MTK-ban, a bolgár Levszki Szófiában, a német Osnabrückben, a török Rizesporban, Debrecenben, az angol Barnsleyban, Pápán és Gyirmóton is futballozott, majd a szlovákiai negyedosztályban szereplő Nagymegyerbe igazolt, ahonnan visszatért Angyalföldre. Merthogy 2004 és a 2010/2011-es szezont követően 2014 telén harmadszor is a Vasas labdarúgója lett. És hogy az eredményessége a régi, azt bizonyítja, hogy az idén lejátszott 12 NB II-es bajnokiján 9-szer volt eredményes.
– Látom, még mindig az élvonalba vágyik.
– Természetesen – felelte Ferenczi István, aki a péntek délután lejátszott siófoki bajnokin csapata 5–1-es sikeréből egy góllal vette ki a részét. – Nyilván bármilyen bajnokságban is játszik az ember, szeretné azt megnyerni, vagy legalábbis a csapatával előrébb lépni. És igen, jó lenne újra az NB I-ben játszani. Ez már csak azért is vonzana és motiválna engem – persze ha még lesz rá lehetőségem –, mert két élvonalbeli gól hiányzik a 100-hoz, amit jó lenne megrúgni.
– Úgy van ezzel az egésszel, mint a Lombard Pápa támadója, Kenesei Krisztián, aki többször is lenyilatkozta, addig játszik, amíg a 200. NB I-es találatát meg nem szerzi?
– Igazából nem dől össze a világ, ha nem jön össze a jubileumi gól. Amikor Szlovákiába igazoltam, már akkor letettem arról, hogy ez meglegyen. Most viszont újabb lehetőségecske van, de ahhoz elsősorban meg kell nyerni a bajnokságot, másodsorban meg az kell, hogy a vezetők is számítsanak rám a következő szezonban, avagy ez a sztori több lábon áll.
– El tudom képzelni, milyen érzés lehet a legrutinosabbnak lenni úgy, hogy ön körül csupa fiatal tehetség bontogatja szárnyait.
– Nagyon furcsa.
– Nehéz kezelni a helyzetet?
– Nem, mert egyrészt remek srácok a fiataljaink, másrészt nem szétesett brigádról van szó. Nyilván az is közrejátszik ebben, hogy elég jó a csapategység, nem kell senkit noszogatni, hogy tegye a dolgát, azaz nincs az idősebbek és az ifjak között összezördülés. Furcsa érzés, ezt is megértük. Amikor fiatal voltam, nem tudtam, amit ma már igen: addig jó, amíg te mész be cicának, amíg te viszed a szerelést. Nagy igazság ez, de addig jó, amíg az ember fiatal.
– Elnézve a mozgását, a hétköznapokon sem járókerettel jön-megy, ahogy a csapat sem öreguras tempóban futballozik. Már most NB I-es együttes a Vasas?
– Á, dehogy!
– Azért megállná a helyét az élvonalban?
– Furcsa összehasonlítás lenne, mert úgy gondolom, azért az NB I erősebb az NB II-nél, ám nem hinném, hogy a jelenlegi Vasas kiesne az élvonalból, de azért nehéz bármit is mondani, mert nem a legfelsőbb osztályban játszunk. Nyilván, ha felkerülünk, akkor könnyebb lesz, viszont van egy intő jel. A Magyar Kupában hazai pályán kaptunk egy négyest a Diósgyőrtől. Erre a meccsre nagyon készültünk, és nem volt benne az ekkora ,,zakó” lehetősége. Viszont játszottunk a Ligakupában a Puskás Akadémiával, amelyet otthon simán legyőztünk, tehát úgy gondolom, megállnánk a helyünket, és nem hinném, hogy nagyon kilógnánk a többiek közül.
– Ha nem tévedek nagyot, az edző egyik meghosszabbított keze, ezért is kérdezem: nehéz kezelni a helyzetet, hogy az élen áll a Vasas? Hiszen a magyar játékosok többsége már csak olyan, hogy némi sikerélményt követően rögtön elszáll magától.
– Nagy hangsúlyt fektet Szanyó Károly arra, hogy ne legyenek elszállva, és igaz, hogy hajlamosak erre a fiatalok, de nemcsak a Vasasnál, hanem bárhol másutt is. Ha egy-két meccs jól sikerül, képesek arra, hogy ne vegyék annyira komolyan a következő találkozót. Karcsi az idősebb, rutinosabb labdarúgókra támaszkodik az öltözőn belül, éppen azért, hogy ne legyen az ilyesmivel gondunk. Egyébként nem volt ez nálunk jellemző, a tavaszi szereplésünk is elég jónak mondható, köszönhetően annak is, hogy a bajnokság végére sem szálltunk el. Ez a legfontosabb fegyver ahhoz, hogy végig harcban legyünk a bajnoki címért, a feljutásért.
– Amihez néhány Ferenczi-találatra is szükség lehet.
– Amióta állandó játéklehetőséget kapok, sikerült bizonyítanom, gólokat is lőnöm.
– Egy húzóembertől a szurkolók ezt el is várják.
– A következő hónapban 37 éves leszek, és úgy gondolom, nem sok futballista mondhatja azt, hogy ennyi idősen aktív sportoló. Szerencsésnek tarthatom magam, hogy itt lehetek a Vasasban. Azt várom magamtól, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak, és ha kell, góllal vagy becsúszással, de segítsek.
– Nem fájdalmas szembesülni azzal, hogy nem 10 évvel fiatalabb? Elég, ha vasárnap esténként odakapcsol a sportcsatornára, ahol az egyik pillanatban a gyönyörű felcsúti stadiont mutatja a kamera, a másikban pedig az impozáns debreceni és a szintén mesés ferencvárosi arénát láthatja, miközben arra gondol, hogy a következő héten Ajkára vagy Balmazújvárosba zötykölődik a csapatbusszal, ahol nem a rendre kisegítő balhátvéd, Hepe Henrik vagy a középső védő Hupa Huba, hanem a hepehupa lesz a legnagyobb ellenfél.
– Aki idősebb futballista és kifelé megy – mint adott esetben én, akinek lehet, hogy a jövő nyáron véget ér a karrierje, ha a klub nem számít rá –, hazudik, ha azt állítja, abba nem gondol bele, milyen jó lenne, ha most kezdhetné újra. Úgy gondolom, minden egészséges és győzni akaró sportemberben felmerül ez, ám sajnos az időt nem tudjuk visszapörgetni. Ha lehetne, már megtettem volna. Jó nézni azt, hogy valami elindult a labdarúgásban, gondolok itt arra, amit említett, a stadionokra, az infrastruktúrára, az akadémiákra, ám az is remek volna, ha a focink is javuló tendenciát mutatna.
– Felírom a receptet, mi kell hozzá?
– Azon emberek közé tartozom, aki bármelyik országban is játszott – hála Istennek sok helyen futballozhattam külföldön és Magyarországon is –, mindig próbáltam leszűrni a tapasztalatokat. Erről el tudnánk beszélgetni két-három hónapon keresztül is, hogy miért tart itt a magyar labdarúgás, de a legfőbb probléma, hogy még mindig kevés gyermek focizik, és ami ennél is nagyobb baj, keveset foglalkoznak a szakmájukkal, azaz a labdarúgással. És hogy mi kell hozzá? Munka, munka, munka, én ebben hiszek, ugyanis ennek köszönhetem, amit elértem, így nyilván ezt az irányvonalat követném.
– Fogalmazhatok úgy, hogy elégedett azzal, amit a pályafutása alatt elért?
– Biztos, hogy vihettem volna többre, ha esetleg szerencsésebb, netán türelmesebb vagyok egy adott szituációban, netán jobban kivártam volna egy-egy átigazolási szezonnál, de én mindig az a forrófejű srác voltam, aki sokszor szembement az árral. Ha valaki most elmegy megnézni azt a környéket, ahol felnőttem és elkezdtem futballozni, és végigzongorázza, onnan hová jutottam… Összeteszem a két kezem, és csak annyit tudok mondani: köszönöm!
——————————————————————————————————————————————
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 39. lapszámában.
——————————————————————————————————————————————
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: