Amerikát megjárt edző a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Dunaharaszti MTK II. kispadján: a télen távozó Megyesi László helyét Ughy Márk vette át, akit nem csupán a futball-, de a futsal- és a strandfoci szerelmeseinek sem kell különösképpen bemutatni.
A Hidalgo La Fieráról csupa szép emlékeket raktározott el. Nem spanyolországi múzeumról, portugál balerináról vagy angol pubról van szó, hanem az Egyesült Államok egyik ketrecfoci-csapatáról, amelynek megbecsült tagja, egyértelmű vezéregyénisége volt Ughy Márk. A 38 esztendős sportember egyelőre messze van a tengerentúltól, de úgy tűnik, ezt annyira nem is bánja.
– Ha a dallamok szárnyán repül, álmaiban Amerika visszainteget?
– Ismerős, és bizony nagyon örülnék, ha még visszaintegetne – mondta Ughy Márk. – Csakhogy nem tudom, lesz-e erre még lehetőségem, egyáltalán az egészségügyi állapotom engedi-e?
– Jó kérdés, főleg azok után, hogy rakoncátlankodik a térde.
– Ami a korral jár, teszem hozzá. Tudja, sosem adtam fel, és most sem fogom. Vannak még céljaim a futballban játékosként, s most már edzőként is. Mindenféleképpen végig szeretném csinálni ezt az évet.
– Mármint futballistaként. A mindig lelkes, nem egy kupafináléban elementáris erővel szurkoló dunaharaszti drukkersereg tagjai látják még játszani a DMTK-ban?
– Nagyobb a valószínűsége, hogy a második csapatban fogok pályára lépni. Szeretnék olyan állapotba kerülni, hogy az „egyben” is játsszak és hasznára legyek a társaságnak, de ha annyira jó lesz az együttes, hogy nem kell futballoznom, annak örülnék a legjobban.
– Nem megbántva senkit, de nem érzi úgy, hogy luxus lenne a Pest megyei másodosztályban futballoznia?
– Azt gondolom, ha kellő állapotban lennék, a rutinommal tudnék segíteni az NB III-as csapatnak belülről is, de amíg ez nem adatik meg, addig megpróbálok a pályán kívülről, no meg az edzéseken. Kaptam ugyanis egy pozíciót, pályaedzőként próbálok segíteni Króner Péternek, a harmadosztályú egylet mesterének. Ugye, ott van Vasvári Zoltán, aki szintén sokat segít a csapatnak, én meg nem a kapusokkal, hanem a mezőnyjátékosokkal szoktam együtt dolgozni, és ha így tudok valamit hozzátenni az eredményességhez, nekem az is örömet okoz.
– Lesznek, akik majd azt mondják erre, szép kis marketingszöveget fogalmazott meg.
– Szeretnék futballozni, persze, hogy szeretnék, hiszen rendkívül rossz az, amikor az ember életében eljön az az időszak, hogy gondolkodnia kell azon, mi van akkor, ha esetleg nem tud pályára lépni? De egyszerűen fel kell dolgozni és el kell fogadni, hogy az idő ilyen. Mindig változik.
– Élvezi az új szerepkört? Oké, hogy segíti Króner Péter munkáját, de a DMTK II.-nél is kulcspozíciót tölt be.
– Azt mondtam néhány évvel ezelőtt, amikor a Dunaharaszti ificsapatának trénere voltam, még nem értem meg arra, hogy edző legyek, mert még focizni akarok.
– És most?
– Úgy gondolom, az edzősködés teljes embert kíván, ahogy a labdarúgás is. Félig ezt csinálni, félig azt – na, az nem tökéletes megoldás. Az embernek döntenie kell, hogy edző vagy játékos legyen. Kezdem elfogadni, hogy megyek az előbbi felé, ami esetleg azzal fog járni, hogy a labdarúgást nem folytatom komolyan, csak „megye-kettes” szinten, levezetésként.
– Érthető álláspont, a kérdés az, hogy hiányzik-e önnek? Hiszen hadd ne soroljam, az elmúlt években hány és hány alkalommal küszködött létszámgonddal a Dunaharaszti-fakó.
– Őszinte leszek, nyilván nem ez álmaim edzői pozíciója, hogy a megyei második vonalban trénerkedjek – nem megbántva ezzel a srácokat. Ellenben ideális, már csak azért is, mert itt sokkal jobban kijön az edző munkája.
– Elnézve a Dunaharaszti II. ősszel elért eredménysorát, egy cseppet sem irigylem.
– Ez a gárda híd lehet a felnőtt csapatig és fordítva, az ide visszajátszó játékosoknak, no meg, ha valaki kiemelkedően teljesít, felvihetjük az „egybe”, netán ifistáknak tudunk lehetőséget adni, hogy a felnőttek között bemutatkozzanak, mielőtt az NB III-as együttesbe beépítenénk. Ezért is vállaltam el ezt a munkát, illetve nem is tudom, annak nevezzem-e az edzősködést? Néhány gyakorlás alatt megismertem a srácokat, és nagyon tetszik a hozzáállásuk, legfőképp ahhoz képest, hogy amatőr csapatról beszélünk, akiknek a tagjai munka után jönnek ide, mégis olyan elánnal és komolysággal végzik az edzésmunkát, hogy azt nem is gondoltam volna, lám, így is működhet.
– Van valami kitűzött cél, vagy lesz, ami lesz alapon futnak neki a tavasznak?
– Már az első beszélgetésnél elmondtam a fiúknak, az a célunk, hogy több pontot szerezzünk, mint az ősszel. Mivel a bajnokság első felében egy pontot gyűjtöttek, ez nem lesz nehéz, éppen ezért arról beszéltem nekik, hogy minden mérkőzésen többet szerezzünk, mint az ősszel. Igen, minden meccsen győzni szeretnénk, és ha sikerül nyernünk, ott és akkor már teljesítettük a célkitűzést.
– A villanyszerelőként, felszolgálóként vagy kézbesítőként dolgozó labdarúgók meglepődtek, amikor először lement közéjük?
– Volt ilyen is, olyan is, hiszen akadt, aki annyira nem ismert engem, nem tudta, hol játszottam, mit csináltam, de azt tudom mondani, a tiszteletet mindenféleképpen érzem, de nem is szokott ezzel problémám lenni, hiszen én is mindenkinek megadom, ugyanakkor ezt el is várom.
– Ha rajtam múlna, kinevezném afféle nagykövetnek, menjen és figyelje a tehetségeket, hátha Ráckevén, Dunakömlődön vagy Zagyvarékason talál olyanokat, akikből kiváló strandlabdarúgó lenne. Mert alighanem van, aki éppen ön miatt kezdett bele.
– Biztos, mert akik beszélgetnek velem, azoknak mesélek az élményeimről és onnantól kezdve általában követik a strandfutballt. Ha valaki érdeklődik, esetleg megnéz egy-két mérkőzést csak ezért vagy éppen miattam, már népszerűsítettem a sportágat. Esetleg lesznek játékosok, akik azt mondják, hű, ezt ki szeretném próbálni, mert ez tök jó, és nyáron úgyis ott a szünet, próbáljuk ki, ha már van ilyen sportág. És van még egy pozitívum.
– Csupa fül vagyok!
– Jelen állás szerint úgy néz ki, Pestszentlőrincen fog épülni egy strandfoci pálya, ahová már tábort is tervezünk. Szeretném odavinni azokat, akiket csak tudok, mert azt gondolom, a strandfoci olyan szinten fejleszti a technikát és az erőnlétet is, hogy akár kiegészítő edzésnek is tökéletesen megfelel. Amint elkészül a pálya és természetesen alkalmas lesz az időjárás is, szeretném, hogy minél többen kipróbálják, akár az én hatásomra, akár azért, mert hallották máshonnan és belevágnának. Nagyon szívesen segítenék bárkinek.
– Bizonyára nem először, hiszen jó néhány barát vagy ismerős az ön invitálására kezdett bele valami újba.
– Rengeteg ilyen játékos van, hiszen 20 évvel ezelőtt még cipőben játszottunk, akkor kezdtük el. Ahhoz a csapathoz, amit mi alapítottunk, mi szereztünk szponzorokat. Azokkal a barátainkkal, ismerőseinkkel a fociberkeken belül, akiket tartottunk valamilyen futballistának, próbáltuk megerősíteni az együttesünket. Volt, aki először lépett homokba és soha életében nem ismerte a strandfocit, ám nálunk ragadt és jött velünk minden hétvégén. Csak hogy néhány példát említsek, Jenei Ottó neve sokat mondhat a futsalt ismerőknek, de mondhatom Balogh Zoltánt, aki most Csepelen futballozik, őt is mi vittük le, és persze ki ne hagyjam Weisz Tamást, aki a strandlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
– Azt ne mondja, hogy…?
– Pedig de! Csapattársam volt még Csepelen, és az egyik nyáron lehívtuk, jöjjön le strandfocizni.
HOMOKBA ÍRT SZERELEM. Ughy Márk a nyáron sem marad elfoglaltság nélkül – és ezt kis túlzással csak magának köszönheti. A magyar strandlabdarúgó-válogatott augusztus közepén megnyerte a második vonal, azaz a B-csoport küzdelmeit az Euro Beach Soccer League (EBSL) spanyolországi Torredenbarrán rendezett döntőjében, miután 6–4-re legyőzte a lengyel csapatot – többek között cikkünk főszereplőjének duplájával. Már ekkor eldőlt, hogy a mieink jogot szereztek az idén Bakuban sorra kerülő első Európai Olimpiai Játékokra. „Készülünk a június 12-től 28-ig tartó eseményre, hiszen 24-től 28-ig játszunk – adott helyzetjelentést Ughy Márk. – Szeretnénk szép eredményt elérni, célt is kitűztünk magunk elé, jó lenne a négybe kerülni, hiszen úgy nem indulhatunk neki, hogy nem sikerülhet. A realitás persze az, hogy mindenki előttünk jár, hiszen már az nagy bravúr volt, hogy bekerültünk a legjobbak közé. Ezen a játékokon is lehet pontokat szerezni, legalább egyet meg kellene csípnünk.”
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 2. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: