GÖDÖLLŐ » Pozder Nenad, a Pest megyei I. osztályban szereplő helyi társulat edzője az elfogadhatatlan tízedik helyezésről, a szerb mentalitásról és a változások szükségességéről is beszélt a Foci a köbönnek adott interjújában.
Nem lógna ki a sorból. Ott lihegne a futva fújtató nyurga, nyegle támadó nyakán, és egy rá jellemző határozott mozdulattal a hirtelen betolakodó Vészhelyzetből vígjátékszerű Mintaapák következne. Pozder Nenad persze nem filmrendező vagy gyártásvezető, hanem futballistából lett edző. Túl a negyedik ikszen azonban már nem a pályán belülről, hanem a technikai zónából irányít.
– Azért ez a 2019-es feliratú pohár inkább félig üres, semmint félig tele van, nem igaz?
– Ha a tavalyi évet nézzük, két részre lehet bontani a szereplésünket, hiszen tavaszról és őszről beszélünk – mondta Pozder Nenad, korábbi NB I-es labdarúgó, többek között a Diósgyőr, a Marcali, a Mezőkövesd, az Aszód, a Maglód, a Tura, a Biatorbágy és a Tápiószecső egykori hátvédje, a Pest megyei I. osztályban 18 ponttal a 10. helyen tanyázó Gödöllői SK 42 esztendős edzője, akinek társulata az előző évad végén ezüstérmet szerzett. – Az első fél szezonban amit tizennégy-tizenöt fiatalemberrel véghezvittünk a bajnokságban és a Pest Megyei Kupában, az erőn felüli volt, így minden elismerést megérdemel minden egyes játékos, aki pályára lépett, viszont a nyáron történt egy számomra érthetetlen kiengedés, ami megmutatkozott az őszi idényben. Ez a tízedik hely abszolút nem reális, mi több, számomra teljesen elfogadhatatlan.
– Hogy a gyógyszerreklámban feltűnő, kellőképp érdeklődő kisfiút idézzem: de miért?
– Mindig magamban kerestem a hibát, hol rontottam el, mit csináltam rosszul, és bizony azt mondom, én is elkövettem jó néhányat az elmúlt öt-hat hónapban. Ebből következett valamiféle láncreakció, márpedig olyan dolgok jöttek elő, ami számomra nem elfogadható, ezért is vállalom magamra a felelősséget, elvégre én mutatom az irányt. Az összes támogatást és szükséges eszközt megkaptuk a klubtól, és itt legfőképpen Rózsavölgyi Sándorra gondolok, aki mindent megtett azért, hogy jól szerepeljünk, jól csináljuk a dolgunkat. Január 9-én kezdtük a felkészülést, a hibákat pedig mindenféleképpen szeretnénk elhárítani.
– Az őszinteség viszi előre a futballt is, ez nem vitás, de az ősszel mennyire vált előnyére a szerb vére? A mentalitásából fakadóan többször kellett az asztalra, illetve a kispadra csapnia?
– Hú, ez nagyon sokszor kijött volna, de olyan klubnál dolgozom, ahol egyértelműen az utánpótlás-nevelés a legfontosabb, és azok a fiatalemberek, akik itt vannak és a felnőtt csapatban szerepelnek, nem biztos, hogy meg tudták volna emészteni, egyáltalán elfogadni, mert nem ezt kapták az utánpótlásban. Egyébként én is nagyon sokat tanulok, próbálok ezen a mentalitáson csillapítani, valamelyest visszább venni.
– Kell?
– Igen, mert most már olyan generáció van körülöttünk, amelynek tagjai a sokkal keményebb kritikát – mint amit mi kaptunk fiatalként –, nem biztos, hogy fel tudnák dolgozni. Tehát nem feltétlenül motiválná őket, hanem inkább megsértődnének… Nem azt mondom, hogy az én játékosaim ilyenek, de ahogy változik a foci és vele együtt a világ, úgy változnak a játékosok és a hozzáállásuk is. Sok olyan példát tudnék mondani, ami ezt a stílust nem tűrné el, amit én képviselek. Voltam olyan csapatnál, ahol ez működött és előjött a délszláv vér, de a gödöllői klubnál erre nincs szükség, mert rengeteg intelligens sráccal vagyok körbevéve, akik egyetemisták, márpedig velük nem kell – ha kifejezhetem magam így – alpári módon beszélni, velük szót lehet érteni. Érvelni kell és elmagyarázni a dolgokat, a hibákra utalva lehet őket motiválni. Az elmúlt félévben elért eredményeink hatására az utolsó előtti bajnokinkon kijött belőlem valami, amiért utólag is elnézést kérek azoktól, akik ezen a napon ott voltak, beleértve a játékvezetőket is.
– Van tapasztalata a határon túlról és belülről is, ezért kérdezem: a magyar futballisták hímes tojások, akiket babusgatni, tutujgatni kell?
– Most voltam keleten egy-két kispályás tornán, ám inkább ellenpéldákat láttam. Nem tagadom, nekem is tetszett egy-két belemenés, pár labdaszerzési kísérlet, amit fiatalemberek próbáltak véghezvinni. Nem babusgatni, tutujgatni kell őket, de inkább úgy fogalmaznék, hogy geográfiai és demográfiai helyzetről beszélünk. Senkit sem megbántva, de a pesti és Pest környéki játékosoknál picit másabb a téma, mint mondjuk keleten. Nem is kell annyira messzire mennem: a Pest megyei amatőr válogatottnál a huszonhat meghívottból csak huszonnégy fiatalember jelent meg úgy, hogy előzetesen hatvanöt körüli főből indultunk ki… És itt csak számokról beszélünk, márpedig ez is mutatja, hogy valami nem stimmel.
– Sanyarú jövőképet fest ez az egész. Vagy úgy gondolja, van visszatartó erő?
– Ezen elsősorban nekünk, edzőknek kell változtatni. A C licencemmel azt mondhatom, hogy én is az vagyok, márpedig ha mindenki csak dolgozik és a csapatára koncentrál, nem a másikkal törődik, nem mutogat a többire, illetve próbálja a sajátjaiból kihozni a maximumot a tudásszinthez mérten, akkor lehet változás. Nyilván a játékosok motiválása kulcskérdés, és itt most nem is taktikáról vagy technikáról beszélek, mint inkább pedagógiáról, pszichológiáról. Talán az lehet a jövő, ha elfogadunk olyan irányelveket, amelyeket külföldön látunk, tapasztalunk. Egy tízéves korszaknak vége, ám hogy az elmúlt egy évtizedben mit értünk el vagy mit nem, arról majd a szakemberek fognak véleményt formálni, én mindenesetre azt vallom, hogy olyan gyökeres változásoknak kellene bekövetkeznie, mint Görögországban ás Törökországban a kilencvenes esztendők elején. Akkoriban rengeteg német és délszláv trénert vittek oda, akik az utánpótlásban dolgoztak és nyolc-tíz éven belül kineveltek olyan válogatottakat mindkét helyen, amelyeknek érdemes utánanézni, milyen eredményeket értek el.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: