A magyar fiatalok többségének olykor nincs kedve tréningre indulni, az adott napon hasznos időtöltést végezni. Törperős nagyságú, aprócska mondatok, amelyek megbújtak, a beszélgetés ködébe vesztek.
Odakintről könnyű pofázni, észt osztani, velős mondatokkal kirukkolni. Lesznek, akik cigifüstöt pöfékelve, energiaitalt hörpintve vagy egyből leküldve, két finom, méltóságteljes böffentés közben majd ezt darálják – lelkük rajta. Csakhogy a nemrégiben Portugáliába kerülő Bencze Antal a hozzáállásával, a mutatott teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, aminek köszönhetően utánpótlás-válogatott kapusként indulhatott hosszú útra. A cerberus konkrétan így fogalmazott: „Az edzések ugyanolyan alapon vannak felépítve, mint otthon, csak a játékosok máshogy vitelezik ki, itt mindenki vérre megy. Otthon néha azt vettem észre, hogy van, amikor nincs kedvük a játékosoknak edzésre járni, mert minek? Itt ilyen nincs.”
Itt van a kutya elásva. A kütyükavalkád mint az a bazi nagy gép, arat, a fontossági sorrend pedig kiveszőben. Mindez persze nem csupán magyar(os) jelenség, mégis ilyenkor jön jól egy atyai pofon azzal a felszólítással, hogy „mi lesz így belőled, fiam, hát nem futballista akartál lenni?”
Bencze Antal a néminemű külhoni rácsodálkozás után is maradt a jó úton. Nincs új a nap alatt: valóban futballista akar lenni a fiú – ilyen egyszerű ez, kérem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: