SOROKSÁR–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS » Pikáns meccsen mutatkozhat be az NB II-ben szereplő szabolcsiak kispadján Dajka László. A Véber Györgyöt váltó, legutóbb Dabason dolgozó szakember korábbi társulata, a Soroksár otthonában debütál a pontvadászat 31. fordulójában.
Miközben a tél technikai K.O.-val győzedelmeskedett a tavasz felett, Véber György vette a kabátját – méghozzá szó szerint – és fázósan összehúzta azt. A sokra hivatott szakember, az Újpest egykori fenegyereke sok mindent nem értett. Azon már túllépett, miként lehetséges az, hogy a húsvéti nyúl hótakarót hagyott hátra, de immár csak egykori csapata szereplése teljességgel talány maradt számára. Furcsa, zaklatott, egyszersmind érthetetlen szezonja van a Nyíregyháza Spartacusnak, de a megoldás kulcsát immár nem Véber Györgynek kell megtalálnia a spájzban, az asztalfiók mélyén vagy a lábtörlő alatt. A város szülötte, a legutóbb Dabason munkát vállaló Dajka László lett a kiválasztott, akinek bent kell tartania a Szparit az NB II-ben. Fura mindezt leírni a nyírségiekkel kapcsolatban, legfőképp azok után, hogy nem is olyan régen még a feljutás szerepelt a tervek között. Csakhogy a valóság mindig szembejön. Kikerülhetetlen, átugorhatatlan, áthatolhatatlan. A sors mindenesetre Dajka Lászlóra nézett és derűsen kacsintott, ugyanis a korábbi 24-szeres válogatott labdarúgó Soroksáron debütálhat új csapata élén. Különös utazás lesz ez a fővárosba, hiszen az 58. születésnapját nyolc nap múlva ünneplő szakember 2009 őszétől 2010 májusáig irányította a fővárosiakat. A részletekről lentebb, a cikkekre kattintva tájékozódhatnak, de nem titok, az edző keserű szájízzel távozott idestova hét esztendeje a Haraszti útról. Akkoriban az NB III, Alföld-csoportjában szerepelt az együttes, és a 22. fordulóban, 2010. május 15-én, a hazai pályán a Hódmezővásárhelytől elszenvedett 3–0-s vereség tette be végleg a kaput a szakembernél. Dajka László 27 ponttal – 7 győzelemmel, 6 döntetlennel, 8 vereséggel és 28–26-os gólkülönbséggel – a 8. helyen adta át a társulatot utódjának, a korábban a Honvéd utánpótlásában dolgozó Kiss Zoltánnak, akivel végül 30 egységgel a 9. pozícióban ért célba a budapesti gárda. Téved, aki azt hiszi, hogy csupán a frissen kinevezett nyíregyházi mesternek lesz furcsa a vasárnapi meccs. Lucsánszky Tamás, a Sori edzője, a Budaörs korábbi szakvezetője – akinek hitvallásáról szintén lentebb, a cikkre kattintva olvashatnak – 2013 márciusától 2014 októberéig klubigazgatóként is irányította a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kirakat-együttest, az 51. életévében járó trénerre tehát ugyancsak nem egy kézlegyintéssel elintézhető derbi vár. És ha mindez még nem volna elég: mint arról korábban beszámoltunk, Szűcs Mihály idén március 31-ig volt a Soroksár klubigazgatója, míg a Szparinál sportigazgatóként tevékenykedik hivatalosan a következő évadtól, így a Szamosi Mihály Sporttelepre riválisként tér vissza. A XXIII. kerületben Szűcs utódja a Ferencváros korábbi válogatott középső védője, Dragóner Attila lett, akinek a fia, Filip jelenleg a Nyíregyháza támadója.
Őszi remi » A vasárnap 17 órakor egymásnak feszülő társulatok az őszi idényben, konkrétan 2016. október 2-án, a 12. forduló keretében úgy végeztek egymással 1–1-re Nyíregyházán, hogy a hazaiak Rudolf Gergely által a 15. percben szerzett góljára a 68. minutumban Gyepes Gábor válaszolt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: