A szükséges rossz – a legtöbben ezt tartják a játékvezetőkről, amiben van is némi igazság, csakhogy nem szabad elfelejteni, adott esetben a kiváló bíráskodás alapvetően határozza meg és teszi jobbá a mérkőzés hangulatát, egyszersmind növeli a meccs élvezetének értékét. Az alábbi cikk után bizonyára lesznek, akik majd meghökkennek, mások megsértődnek, esetleg kikérik maguknak a leírtakat, pedig sokkal inkább elgondolkodni kellene, ugyanis van min.
Milyen a jó játékvezető? Az elmúlt hetekben, hónapokban sokan és sokszor feltehették a kérdést, osztálytól függetlenül. Az élvonalbeli pontvadászat őszi hajrája is megmutatta, hogy bizony a legjobbak sem tévedhetetlenek, sőt! A Vasas Ferencváros elleni bajnokiján ugyanúgy megkérdőjeleződtek az ítéletek, mint az idei utolsó NB I-es játéknap majd’ mindegyik meccsén. Tizenegyes volt? Nem ért büntetőt az eset? Néhányan hajlamosak egy kézlegyintéssel elintézni a történteket, no meg annyival, hogy „Hát nem látod, hogy vakok?”, ugyancsak néhányan a videóbíró mielőbbi bevezetését sürgetik, de maradjunk a tényeknél: profi szinten a három helyett immár jó ideje öt játékvezető figyeli közvetlenül az eseményeket, mégis rengeteg hibás döntés születik. Nem a síposok ügyvédjeként, de azt azért meg kell jegyezni, nem egy vitatott szituációnál a többszöri lassított felvétel megtekintése után, illetve a kikockázást követően sem lehet egyértelműen állást foglalni, márpedig ott és akkor, a helyszínen a másodperc tört része alatt kell ítélni. Az más kérdés, hogy az alapvonali játékvezetők bevetése éppen ezt a célt, a büntetőterületen belüli, kényes eseteknél a minél gyorsabb és a tökéletes döntés meghozatalát szolgálná – legalábbis elvben. Az ugyanis újabb kérdéseket vet fel, ha a segítő észlelt és jelzett jó döntését a játékvezető felülbírálja helytelenül, márpedig erre is láthattunk a tévéközvetítéseknek köszönhetően számtalan példát.
Milyen a jó játékvezető? Alapesetben rendre az esemény közelében tartózkodik, szerény, tisztelettudó, alázatos és következetes. Ezen sorok alapfokú játékvezetői vizsgával rendelkező írójának meggyőződése, ha a fenti tulajdonságokkal bír a síp aktuális gazdája, leginkább alacsonyabb osztályokban rosszul már nem jöhet ki a történetből, amennyiben a megfelelő kommunikációval sincs problémája. Nem úgy akkor, ha a nem létező tudás mellé nagyképűség, pökhendiség, beképzeltség is párosul. Márpedig alacsonyabb ligákban sajnos az utóbbi tulajdonságokkal rendelkezőkből van több. Mindez egyrészt következik a felgyorsult világból, másrészt pedig abból, hogy sokan egyértelműen csak pénzkereseti forrásként tekintenek a játékvezetésre, nem pedig hivatásként. (Hozzáteszem, sajnos ugyanilyen mentalitással lehet szembesülni a futballisták esetében is.) Néhány évvel ezelőtt ezen sorok írója a fejét fogta, amikor valami hasonló jelmondattal hirdettek toborzót: „Gyere, keress zsebpénzt, legyél te is játékvezető!” A szlogennek a legtöbb esetben az lett az eredménye, hogy az illetők azóta is zsebpénzt keresnek és azóta sem lettek játékvezetők…
Nem a név az érdekes, hanem a jelenség: egy személy, két példa. Az asszisztens az év első felében az egyik „sok–kevés” megyei meccs közben egyszerűen lebohócozta az egyik labdarúgót. Tette ezt olyasvalakivel, aki az előző napon pelyhedző állú ifjúként bemutatkozott az NB III-ban – góllal… Erre mondják: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ugyanez a fiatalember az ősz egyik derbijén közreműködött, és amikor az amúgy vehemens hazai kispadról elhangzott a kérdés („Mennyi az idő?”), a válasz sem késett soká: „Fél négy.” Még az is elképzelhető, hogy előzetesen „beszóltak” az asszisztensnek, csakhogy neki nem kétszázas pulzussal kell az oldalvonal mellett „oldalaznia”, márpedig azt tudomásul kell venni, hogy a futball az érzelmek játéka. Sajnos NB-s szinten is tapasztalhatók „érdekességek”. Gyöngyszem a harmadik vonalból: az ősz egyik találkozója után kérdeztem a korábbi remek élvonalbeli labdarúgóból lett edzőt, miért küldték el a kispadtól, amire azt felelte, ő nem csinált semmit. Mi több, hozzátette, hogy az adott szituációban ezt már a meccs játékvezetője is észlelte, aki végül azzal fordult a trénerhez: „Most már mindegy, menjen ki”.
Maradjunk annyiban, nem ugyanolyan a hozzáállás, mint azé a sípmesteré, aki hiba esetén a mérkőzés után odamegy az edzőhöz és nagyjából azt mondja: „Megbeszéltük a kollégákkal, hogy az a bizonyos gól valószínűleg lesről született, tévedtünk, amiért elnézést kérünk!” Előfordult, hogy egy ilyen eset bármelyik csapatnak három pontjába került, mégis kellemesebb a szájíz, hiszen a „másik oldal” látja, hogy a játékvezető is ember, aki tévedett és belátta azt. Ugyanez a sporttárs egy kiemelt bajnokin büntetőgyanús esetnél így szólt az élvonalat is megjárt rutinos futballistának: „Zsolt, keljen fel, megyünk tovább!” Mi történt ezután? Ha azt várják, hogy most az következik, hőbörgés anyázással, tömegverekedéssel, tévednek. Zsolt ránézett a sporira, feltápászkodott, és mentek tovább. A legtöbbször sajnos mégis az a tapasztalat, hogy a felek nem kezelik partnerként egymást. Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, az persze megint nehezen megválaszolható kérdés, de az is igaz, hogy rendszerint nem a szakvezetők hiszik magukat szentnek és sérthetetlennek, holott minden meccs-résztvevőnek tudomásul kellene vennie egyszer és mindenkorra, hogy a játékvezető, illetve az asszisztens olyan, mint a szögletzászló vagy a kapufa, egyszóval a pálya tartozéka. Nem több és nem kevesebb. Vagy mégis?
„Kezdeném azzal, hogy a jegyzőkönyvvel ellentétben a két gólunkat Rózsa Tibor és Sipos Roland szerezte. Talán már ez is sok mindent elárul, hogy még ezt sem tudta rendesen könyvelni a játékvezető úr, vagyis bocsánat a megszólításért, a pályán lévő kisgyerek a sípjával! Jót játszott a síppal ezen a napon! Előre jelzem, gratulálok a Dunavarsánynak, jó csapat, jó játékosokkal, kiváló edzővel, azt kívánom, nyerjék meg a bajnokságot. Kihasználták a hibáinkat. De amellett már nem tudok elmenni, hogy a sokadik mérkőzés, ahol egy pelenkás gyerek szó szerint elrontja a hétvégénket. Csak egy szelet belőle: tőlünk megint kiállítanak második sárgával valakit, majd az ellenfélnél ugyanez a szituáció, ami három percen belül megtörténik kétszer, csak egy sárga. Majd a játékost jó edzői húzással egyből lecserélik, mert már a pályán kívül kellett volna lennie. No comment, miről beszéljünk még? A bajnokesélyes ellen 3–2-es állásnál 18 percig kellett emberhátrányban játszanunk, természetes, hogy elfáradtunk fejben is ilyen ítéletek után. Ahelyett, hogy szoros mérkőzést tudtunk volna játszani, megint úgy tűnik, agyonvertek, csak mert Kozenkai »úr« így döntött. Ja, és ne forduljak ki magamból akkor, amikor az asszisztens »úr« a kispad előtt az alábbi idézetet köpi ki a száján egy taksonyi szurkolóra: »Menjen a k…. anyjába!«, amire hat tanúm van! Ezek után ne csodálkozzon senki, hogy rendőröket kell hívniuk. Amit még fontosnak tartok elmondani, hogy én nem a bírók ellen vagyok. Volt meccs, amin kikaptunk és mégis 8-ast adtam a játékvezetőnek, mert néhány hibától eltekintve jól és korrekten vezetett. És több ilyen is volt, amikor a jó játékvezetést kiemeltem az eredménytől függetlenül. Ami tény, az tény: nem a játékvezető rúgja a gólt, de igenis komoly következményei vannak a sorozatos hibáiknak. Emiatt is örülök, hogy ez volt idén az utolsó meccs, mert van mit megemészteni nekünk a télen. A csapatomnak gratulálok ehhez a fél évhez, jó pihenést mindenkinek!”
Ha vicces lenne a szituáció, Kőnig Csabának, a Taksony II. trénerének fenti mondataira rímelne, hogy az adott bajnokit a mozik anno Pelenkás bajkeverő címmel vetítették, ám mindez nem vígjáték, sokkal inkább dráma. És minimum elgondolkodtató. Önmagában a fiatalok nagyszámú bevetése nem okoz színvonal-emelkedést sem a futballban, sem a játékvezetésben, ellenben utóbbit tekintve jó néhány konfliktust biztosan, lásd a fenti véleményt. Sokat megélt, közel egy évtizede szakvezetőként az NB III-ban dolgozó korábbi nagyszerű labdarúgó mondta, inkább jöjjön egy „öreg” vezetni, aki lehet, hogy már nem fut annyit, de tekintélye van a pályán és az esetek nagy százalékában jó döntést hoz, ezáltal értelemszerűen kevesebb esély kínálkozik arra, hogy eredményt befolyásoló hibás ítélet szülessen.
Az edzők viselkedése persze nem csupán manapság, néhány esztendeje is gondot okozhatott a sípmestereknek. Borgulya Istvánt aligha kell a magyar futballt követőknek bemutatni. A kispestiek „Burgijával” az elmúlt egy évtizedben sok minden történt, többek között az is, hogy 2008 tavaszán még a Honvéd I. osztályú U19-es alakulatának trénere volt. A Ferencváros elleni háromgólos vereség után interjút adott a Foci a köbönnek – amely teljes egészében ITT érhető el –, és a „Mit gondol, a felfokozott vehemenciájával, a játékvezetőkkel való verbális ütközetekkel használ vagy árt a tanítványainak?”-kérdésre az alábbi válasz érkezett az egykori élvonalbeli labdarúgótól: „Én úgy érzem, hogy aki a futballt választja, az tudja jól, hogy nem egy olyan közegbe kerül, ahol mindig hatvanas pulzussal dolgozik az ember. Játékosként sem voltam hatvanas pulzusú egyén, akkor és ott is vehemens voltam. Ilyen típusú edző vagyok és talán leszek is. Nem tudok csöndben a pálya szélén állni, de szerintem ez a játékosaimat segíti, mert teljesen másként szólok a játékosaimhoz, mint a játékvezetőhöz. Aki ezt a szakmát választotta, el kéne fogadnia, hogy hirtelen egy edző hogy szól oda, mint szól oda. Pár másodperc múlva már megnyugszik az ember, kicsit visszább tud venni. Tudomásul kéne venniük a bíróknak, hogy nem minden ítéletükkel ért egyet az ember, főleg az, aki játszott és ismeri is ezeket a szituációkat. Sajnos ilyen vagyok. Nemigen szoktam velük foglalkozni. Ha igen, néhány másodperc múlva megnyugszom és semmi problémám velük. A mai napig jóban vagyok az összes élvonalbeli bíróval, aki nekem mérkőzést vezetett. Annak ellenére, hogy nem voltam úgymond jó gyerek.”
Míg évekkel ezelőtt felfedezhetőek voltak egyéniségek kék, sárga, szürke vagy fekete mezben, manapság lasszóval kell keresni őket, úgyszólván tucat termékké silányultak – tisztelet a kivételeknek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy azért még van belőlük jó néhány.
A fenti írást afféle vitaindítónak is szánta honlapunk. Amennyiben hozzáfűznivalója van pro és kontra, írjon a fociakobonhonlap@gmail.com címre vagy keressen bennünket a Facebookon, és névvel vállalt vagy anonim véleményének változtatás nélkül teret adunk, feltéve, hogy mondandója nélkülözi a becsületsértő elemeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: