Vannak, akik beleültek a tutiba és kényükre-kedvükre, a saját szájuk íze szerint alakíthatják, formálhatják, variálhatják a csapatukat. Nahóczky Attila nem került efféle irigylésre méltó helyzetbe, hiszen az 51 esztendős szakembernek a nyáron új együttest kellett építenie Diósdon, amely az NB III, Nyugati csoportjában szerepel a 2016/2017-es szezonban.
Mindenki ment, amerre látott. A szélrózsa minden irányába távoztak és persze érkeztek a régiek, illetve az újak. Diósdon kitehették volna a „Vigyázat, építési terület!”-táblát, hiszen szó sem volt toldozásról-foldozásról, ugyanis a csapatot újjá kellett építeni, mégpedig az alapokról.
– Diósdról nézve a pohár félig tele vagy félig üres?
– Inkább félig üresnek mondanám, mert sok olyan mérkőzésünk volt az ősz folyamán, amelyeket nagyobb koncentrációval, több odafigyeléssel, azt gondolom, megnyerhettünk volna – felelte Nahóczky Attila, a Diósd nyáron kinevezett edzője, aki az NB II-ből kieső és az NB III, Közép-csoportjába besorolt, a bajnokságban eddig nagyszerű teljesítményt nyújtó Szigetszentmiklóshoz távozó Csurka Zoltánt váltotta a diósdiak kispadján. – Sajnos nem így alakult, így kicsit keserű a szánk íze, mert kevesebb pontot szereztünk eddig, mint amennyit akartunk.
– A felnőtt futballban csak az eredmény számít, de eddig csak azzal nem lehetett kibékülve, viszont a játékkal igen? Vagy a futballjuk minősége sem érte el az ön által elvárható nívót?
– Az eredményeinkkel pontosan azért nem vagyok elégedett, mert játékban követtünk el olyan hibákat – és ezek nem a futball minőségére vonatkozó hibák voltak, hanem jobbára egyéni bakik –, rossz helyezkedésből adódóan kaptunk gólokat, ami ugyebár befolyásolta azokat. Nem kimondottan a játékra mondom azt, hogy félig üres a pohár, mert a futballt tekintve sokszor nyújtottunk olyat, ami ettől a jelenlegi állapotban lévő csapattól elfogadható, de sajnos az eddigiekből kiindulva nálunk mindig történhet elöl és hátul is hiba, mert kimaradnak a helyzetek vagy éppen olyan gólokat kapunk, amelyek elkerülhetőek lennének. Az a fajta játék, amit a mérkőzéseken nyújtunk, sokkal többre hivatott lehetne, ha nem követnénk el a butaságainkat folyamatosan.
– Mindettől függetlenül van ok a viszonylagos nyugalomra? Az őszi idény derekán jócskán túl vagyunk, és tudom, hogy szabadidejében járja a pályákat, feltérképezi az ellenfeleket, tehát alighanem minden csapatról van valamilyen kialakult képe. Ebből következően a Diósdnak nincs, nem lehet félnivalója, mert ha azt hozza a társulat, amit alapesetben a játékosai tudnak, nem lehet gond nem csupán az év, de az évad végén sem?
– Azért a problémák eddig sem kerültek el bennünket, mivel az ősz folyamán rengeteg sérült játékosom volt és van, akik alapemberek lehetnének ebben a csapatban, gondolok itt Madar Mátéra, Szabó Sándorra és Slezák Richárdra. Három olyan labdarúgóról beszélek, akik meghatározói lehetnek a csapat játékának az eredményesség szempontjából is. Ebből kifolyólag érzem azt, hogy abszolút nem lehetek elégedett, mivel akik eddig helyettük szerepet kaptak és játszottak, azok nem mindig hozták azt az általam elvárt teljesítményt, ami effektíve azt mutatná, hogy 18-20 hasonló képességű labdarúgóm van.
– Nem érzi úgy, hogy a nyáron nagy fába vágta a fejszéjét? Vagy épp ez a szép a futballban?
– Tudtam már akkor is, mi vár rám, hiszen tulajdonképpen három-négy játékos maradt itt a régiek közül, éppen azok, akik alig-alig játszottak, így az előző szezonban a 13. helyen záró Diósdban nem kaptak szerepet. Maradtak nálam, de hozzáteszem, éppen ezért értelemszerűen játékhiánnyal küszködve kerültek hozzám, ami nekem is nehézséget okozott. Próbáltunk úgy igazolni, hogy minden posztra legyen megfelelő ember, de ez sajnos nem sikerült, mert egyrészt nagyon rövid idő állt rendelkezésre, hogy játékosokat igazoljunk, másrészt pedig a lehetőségeink nagyon is behatároltak, így nem tudtam megtartani olyan labdarúgókat, akiket nagyon szerettem volna, gondolok itt például Mészáros Lászlóra, aki a Pénzügyőrbe igazolt, de annak is örültem volna, ha Riba Dániel is marad, ám elment a Dabas-Gyónba. És akkor a manapság már Monoron futballozó Bonifert Pétert nem is említettem, pedig szerettem volna, hogy itt legyen velünk, közöttünk. Három rutinosabb emberrel jobban szerepelne egy csapat, ez nem vitás, éppen emiatt most csak akkor lennék elégedett, ha lenne 25 pontunk. Így azt mondom, némiképp reális a jelenlegi helyezésünk, de van még hátra annyi mérkőzés, amelyek számunkra is nyerhető meccsek, és el is várom, hogy ezeken a találkozókon úgy játsszunk, úgy küzdjünk, hogy nekünk azok nagyon fontos bajnokik. Remélhetőleg félévkor azt tudom mondani, hogy teljesen azt kaptam, amit vártam, amire készültünk. Nem gondoltam, hogy a tabella első felében leszünk, ami a helyezést illeti, azt viszont szerettem volna és szeretném is elérni, hogy ne legyenek kiesési gondjaink, ami azt jelenti, annyi pontot szerzünk, amelyre lehet építeni a tavaszi folytatást.
– Egyáltalán miként került szóba a neve Diósdon?
– Úgy jött a felkérés, hogy az a Walter Zsolt az ügyvezetője a klubnak, akivel már évek óta együtt futballozunk az old boys-csapatban. Amikor biztossá vált, hogy átmegy Szigetszentmiklósra az addigi stáb és a játékosok többsége, Walter Zsolt ott maradt kvázi csapat nélkül. Ezután kérdezte meg, nem lenne-e kedvem teljesen felépíteni az együttest?
– Nem kérdés, hogy volt.
– Megmondom őszintén, szerettem volna visszakerülni a felnőtt labdarúgásba, minimum NB III-as szintre, mint azelőtt, és bíztam abban, hogy a kapcsolataim, no meg a tudásom révén olyan csapatot tudok építeni, amely kivívja jövőre a harmadosztályú jogosultságot, merthogy ez a célunk.
– A 7–0-s vereség ebben aligha segít, lévén papíron a közel két héttel ezelőtt az ETO FC-Győr otthonában elszenvedett kudarc volt a legsúlyosabb, mégis voltak előremutató jelek. Ezt hívják kettősségnek? Mert mindent egybevetve a játékosállomány, a körülmények és a lehetőségek tekintetében a kisalföldiek klasszisokkal jobbak, viszont játékban mégsem volt ekkora differencia.
– Még az ominózus meccs estéjén videón visszanéztem a győri bajnokinkat, vasárnap pedig kétszer is megtekintettem. A felvételek láttán viszont jobb benyomásokat szereztem magunkról, mint a helyszínen. Sokkal nyíltabban futballoztunk a második félidőben, sőt, mezőnyben egyenrangú partnere voltunk az ETO-nak, csak itt jön be az a plusz, ami a győrieknél megvolt már a szünet előtt is. Olyan minőségi és kreatív játékosai vannak a riválisunknak, akik az adott szituációban nem hibáznak, a mi bakijainkat pedig maximálisan kihasználták. Röviden az döntötte el a mérkőzést, hogy a minőséget tekintve az adott posztokon jobb játékosai vannak a vetélytársnak. Ennek ellenére meg tudom dicsérni a csapatomat a második félidei játékáért még akkor is, ha kaptunk négy gólt. A találatok döntő részét óriási hiba előzte meg. Nem akarom kielemezni, ki miben bakizott, mert nem szeretem ráfogni egy vagy két emberre a vereséget, de olyanokat hibáztunk, amelyeket egyszerűen az ilyen kvalitású futballisták megbüntetnek. Ez volt a döntő és ez is lesz a továbbiakban az ETO-nál, mivel úgy gondolom, nemhogy ott lesz Bekő Balázs csapata az élmezőnyben, de a bajnokság megnyerésére is ennek az együttesnek van a legnagyobb esélye.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 28. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: