Harmadszor lett a Dunavarsány játékosa. Ezúttal annyi a különbség, hogy nem Ausztriából, hanem belföldről, éspedig Ráckevéről igazolt „haza” Kovács Norbert. Az egykori NB I-es labdarúgó, aki nagypályás karrierje során megfordult többek között a Vasasban, Újpesten, a Honvédban, és a III. Kerületi TVE-ben, és aki korábban Salzburgban élt, illetve profiskodott, de a szurkolók jól ismerhetik a futsal világából is.
– Ha nem tudnám, hogy Dunavarsányban él, még azt gondolnám, nehéz feladat előtt állt, amikor döntést hozott.
– Nem volt az, de tudja jól, hogy nem tősgyökeres ’varsányi vagyok – mondta Kovács Norbert. – 2007-ben, amikor gyermekeim anyjával, Krisztával megismerkedtem, akkor kerültem ide, aztán itt ragadtam. Érdekes volt a helyzet, hogy ugyebár a tavasszal Ráckevén játszottam, és pont az a három pont hiányzott a jelenlegi csapatomnak, amit mi elvettünk tőle. Így lett holtversenyben harmadik helyezett a Dunavarsány. Hogy ezek után mit kaptam… A legtöbben azzal jöttek, miért nem itt játszol, hiszen ’varsányi vagy, miért máshol? Én erre csak annyit mondtam, a télen azért maradtam Ráckevén, mert emberileg így tartottam korrektnek velük szemben, hogy ezt a félévet még ott futballozom le, aztán a nyáron nem maradok és jövök ide. Így is történt, július 8-án, pénteken aláírtam az átigazolási papíromat, a többit pedig már Krasznai István és Thauerl Tamás technikai vezetők intézik. Azért sem volt nehéz a döntés, mert a körülményeket nézve már-már azt mondhatom, hogy sok csapat megirigyelne bennünket akár az NB II-ből is, mind a pálya, mind a szakmai stáb, a felkészültség vagy éppen a körülmények miatt. Ami ehhez a sportághoz kell, a masszőrtől kezdve a pályaedzőig, a technikai vezetőn át a kapusedzőig Dunavarsányban minden feltétel adott.
– A csapat is minimum NB III-as lehet előbb vagy utóbb?
– Nagyképű és felelőtlen kijelentés volna, ha most azt mondanám, két év alatt két osztályt ugrunk, de nyilván ha csak a neveket nézem, ennek a csapatnak minimum NB III-asnak kellene lennie. Ahogy tudom, amennyiben feljebb lépnénk egy osztályt, támogatnák, de ebben a bajnokságban a cél, hogy az első három hely valamelyikén végezzünk. Aztán hogy hol sikerül végeznünk, az elvégzett munka és a meccsek eredménye után fog megmutatkozni.
– Az első, július második péntekjén megtartott tréningen sok ismerős arcot látott?
– Megmondom őszintén, ahány csapatban én megfordultam – hiszen futballoztam szinte a világ minden pontján – nehéz volna nem ismerősökkel találkozni, úgyhogy igen. (nevet)
– Egyetlen tréning alapján nyilván nem egyszerű bármi okosat mondani, de a körülményeket leszámítva Dunavarsány és Ráckeve viszonylatában tapasztalt olyat, ami nem feltétlen jobb vagy rosszabb, csak éppen más?
– Igen, de ezt nem szeretném lenyilatkozni, mert nem szeretnék megbántani senkit.
– Csupán a benyomásaira lennék kíváncsi.
– Mind az edzés intenzitása, mind a gyakorlás minősége jelenlegi csapatomnál már-már első osztályú, ami egyértelműen a szakmai stábnak köszönhető. Itt mintha az ember tényleg úgy érezné magát, mint egy profi futballista. Remélem, a korábbi komoly sérülésemet és az azutáni hosszú rehabilitációt követően Dunavarsányban a szurkolók a korábbi NB I-es Kovács Norbit láthatják a pályán. Az elmúlt szezonban, a tavasz során is elkezdtem rugdosni a gólokat, egyszóval hiszek abban én és Szabados Tamás vezetőedző is, hogy ismét a régi leszek és hasznára leszek a csapatnak. A feltételek adottak, mind a pálya, mind a világítás, mind a körülmények, avagy az van, aminek lennie kell.
– Kihívás ez az egész Kovács Norbert számára? Elvégre arra felkészülhet, hogy mindenki a dunavarsányi „szupercsapatot” akarja majd legyőzni, ellene akar vérvörös szemmel csúszva, mászva pontot szerezni.
– Nyilván ez benne van, egyértelmű, de nekem is jobb így futballozni, mintsem középszinten. Nem az van, hogy vagy bennmaradsz, vagy nem, egyszóval tudsz fejlődni, jókedvvel, a tréninget alig várva mész edzésre. Persze, hogy kihívás, sőt, picit még izgulok is, pedig már nem kéne harmincévesen és ennyi tapasztalattal, rutinnal a hátam mögött, de én már azt várom, végre jöjjenek az edzőmeccsek, kezdődjön a bajnokság!
– Azt tudja már, hogy Szabados Tamás hol, melyik poszton számít önre? Akik ismerik, tisztában vannak azzal, hogy átlagon felüli gyorsaságú, univerzális futballista, aki a pálya több pontján is jó teljesítményre képes.
– Beszéltünk erről az első pénteki edzés után, és Tomi azt mondta nekem, csúcsékként számol velem, mert olyan futballistának tart, aki meg tudja tartani a labdát, ki tud mozogni, illetve labda biztos, no és van annyi rutinja, hogy megoldja. Eddig is 4–2–3–1-ben a szélen a jobb vagy a baloldalon játszottam, akárcsak Ráckevén, mert bár elöl voltam, de szabadon mozoghattam valamelyik szélre, vagy visszaléphettem labdáért. Az eddigiek alapján Szabados Tamás vezetőedző pozitív véleménnyel van rólam, de tudom, hogy nekem is vannak hibáim, ám az nem úgy van, hogy ölbe teszem a kezemet és játszom, kőkeményen meg kell dolgoznom az edzéseken, és meg is teszem azért, hogy ott legyek a kezdő tizenegyben és a csapat hasznára legyek.
» AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG VONZÁSÁBAN. Különleges élmény lehetett Kovács Norbert számára az idei kontinensviadal, hiszen a magyar válogatottban szereplők közül több labdarúgóval és szakmai stábtaggal korábban együtt, egy csapatban futballozott. Szélesi Zoltán, Stieber Zoltán, Dzsudzsák Balázs és még sorolhatnánk a neveket. Előbbi kettővel mind a mai napig nagyon jó, baráti kapcsolatot ápol. „Stieber Zoltánnal, Szélesi Zoltánnal amikor lehetőség van rá, szoktunk találkozni és beszélni, sőt, Stieber Zoltán korábban, amikor a Greuther Fürthben futballozott első baráti szóra autogramkártyákat és további ereklyéket küldött úgy, hogy akkor nem is itthon éltem, hanem Salzburgban. Eszembe jut olykor, kis szerencsével, és ha a mostani fejemmel gondolkodnék, közöttük is lehetnék. Természetesen itthonról ugyanúgy szurkoltam, mintha jelen lennék Franciaországban. Az első, osztrákok elleni mérkőzés után, megmondom őszintén, frankón megkönnyeztem a győzelmünket. Basszus, megéltem, hogy harmincévesen az Európa-bajnokságon nézhetem a válogatottat! Pontosan tudom, mennyi munka és alázat van az Eb-n szereplő játékosok mögött, arról nem is szólva, hogy nem is emlékszem, mikor volt ennyi ember az utcákon magyar mezben, magyar zászlókkal. Jó és egyben furcsa érzés volt, hogy ilyen van. A gyerekeim rendre Ronaldók akartak lenni, mostanában meg? A nagyobbik beáll a kapuba, ő a Király, a kisebbik pedig Stieber vagy Dzsudzsák. A fiaim éjjel-nappal fociznak a kis otthoni stadionunkban, a kertben, és már magyar játékosok akarnak lenni, nem külföldiek, már ezért megérte! A belgák elleni meccset nem itthon néztem, hanem baráti társaságban lehetőségem volt a Nyugati pályaudvarnál lévő bevásárlóközpont VIP-teraszán megtekinteni. Nagyon jó érzés volt látni, hogy a labdarúgás, ezen belül az Eb-szereplés egy emberré kovácsolta az embereket és az országot.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: