Messze a legkevesebb gólt kapták, ami nem lehet véletlen. Ahogy az sem, hogy Pál József remekül érzi magát a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Halásztelek FC edzőjeként. Pedig a 63 esztendős tréner csupán a nyáron csatlakozott a HFC-hez, de úgy tűnik, ez a friss házasság szép hozománnyal kecsegtet.
Még hogy a magyar labdarúgásban nincs ok az ünneplésre! Halászteleken szeptember 24-én bebizonyították, hogy a hazai pályán elért 0–0 után sincs ok a búslakodásra. A Pereg elleni, szerdára halasztott bajnokin elért egy pont érhet sokat vagy keveset, minden nézőpont, no meg idő kérdése.
– Meddig maradtak?
– Amíg a pálinka el nem fogyott – felelte Pál József, a Halásztelek edzője. – Na, most találgathatnak, hogy fél vagy öt üveggel volt. Mindenkire rábízom, mit gondol.
– Jóféle?
– Nagyon finom házi volt.
– Akkor már megvan a titok, miért ilyen betonbiztos a hátsó alakzat…
– Nem. Azért kapunk kevés gólt, mert hátul jól teljesítenek a fiúk, különösen középen, meg a kapuban.
– Erre, ilyen kezdésre számított?
– Ez így nem volt megfogalmazva. Azt tudtam, hogy a játékosaim jól teljesítenek, de azt nem, hogy ilyen nagyszerű labdarúgókat és embereket kapok még pluszba, mint Halászteleken. Amit külön szeretnék a figyelmébe ajánlani: ezek a fiatal támadók, olyanok, mint a villám. Van reményünk, hogy továbblépünk, továbbfejlődünk. A legpozitívabb benyomásom ez: gyorsak, mozgékonyak, egyszóval jók.
– A továbbfejlődés és a bajnoki cím közé tehetünk egyenlőségjelet?
– A taktikai dolgokat ismerjék meg, ám a legfontosabb: én tudjam azt, hogy melyik poszton kell erősítenem ahhoz, hogy idővel odaérjünk, ahová kell. Nem térnék el a célkitűzéstől, az idén a fiatalokat szeretném beépíteni és kihozni belőlük azt, amit lehet. Így pedig jövőre vagy már a télen úgy tudjuk folytatni, hogy…
– Hogy?
– Nekem merészebb álmaim vannak. A vezetés megszabta a fiatalítást és a jókedvet, remek hangulatot, az meg ismert, hogy eredmény nélkül nincs jókedv, és ha már ilyen kevésen múlik, ám legyen. De mindezek ellenére négy csapatot tartok nagy vetélytársnak, aztán meglátjuk, az egymás elleni eredményeket tekintve ki lesz a jobb. Most még ismerkedünk.
– A négy csapat között van a múlt szerdai vetélytárs, a Pereg?
– Feltétlenül. Jól összekapták magukat, de ahogy mondtam a meccs utáni nyilatkozatomban, az öt ajtó-ablak helyzetből kellett volna legalább egy gólt rúgnunk. A peregiek viszont nagyon taktikusan futballoztak, széttördelték a játékot, ahogy csak bírták.
– Melyik az erősebb pontvadászat? A fővárosi vagy…
– …a Pest megyei!
– Komolyan?
– Igen, de Budapesten van néhány egyesület, ahol sok a fiatal. Akik a Honvédnál vagy Újpesten nem férnek be, azok Budapesten maradnak. De azt mondom, itt van a rutin. Elég, ha a labda a leggyorsabb. Jó csapatok vannak Pest megyében, de inkább kettévágnám: az első négy együttes nagyon erős.
– Ez meglepte?
– Nem ismertem a mezőnyt, a Vecsést igen, de az meg ugye, „megye-egy”, megint más a helyzet. Olyan nyugodtan ültem a padon eddig, gondoltam, annyi pontot csak összeszedünk, amennyi a nézőknek és a játékosoknak is megfelel. Ettől nem tartottam, de hogy az ötödik vagy az első helyre lesz elég, abban nem gondolkodtam még. Mondom, az a lényeg, a hangulat jó legyen. Márpedig a győzelem fontos összetevő.
– Evidens volt, hogy Halásztelekre kerül?
– Szó volt róla már az előző szezonban is, ha esetleg edzőváltásra kerülne sor, számítanának rám. Nos, nekem jóval közelebb van Szigetszentmiklóshoz, a másik dolog pedig az, hogy nem vittem el Nagytétényből játékosokat. Hoztam három embert, akiknek megígértem anno, jöhetnek velem, hiszen akkoriban is én vittem oda őket. Aztán persze, jöttek a telefonok, hívtak néhányan, hogy ők is szeretnének velem tartani. Tehát minden ilyen pletyka, hogy én bárkit is csábítottam volna, nem igaz. Mit mondana annak, aki azt közli, „Józsi bácsi, szeretnék a mesterrel menni.” Mondjam azt, hogy nem? Ács Gusztáv, a halászteleki klub elnöke a Honvédban játszott annak idején, így megvolt a kapcsolat. A masszőrünk, Tóth Kálmán is honvédos. Visszatérve a kérdésre: amikor korábban beszéltünk erről, akkor az utánpótlásedző, Laczik Csaba mellett döntöttek. Most újra szóba kerültem, kijöttem és megegyeztünk.
– Ennyi?
– Nem, mert az még hozzátartozik a történethez, hogy azt mondta a nagytétényi elnök, köszöni szépen, nem kéri tovább a munkámat. Két héttel előtte még mást mondott, de mindegy is.
– Tipikusan magyaros mentalitás?
– Nem hinném. Szerintem fogalma sincs a futballról, de nem bántom ezért. Ő egy vezető, aki egy kézben tart a pénzügyektől kezdve a pályahasználattal bezárólag mindent. Nem is volt hol tréningeznünk, mivel nem engedett rá a nagypályára egy évig. Göröngyös talajon készülhettünk… Elfelejtem Nagytétényt, hiszen megállt az idő, amikor az első helyen álltunk forduláskor, aztán működésbe lépett a vezetés. A lényeg, nem én akartam eljönni, sőt ha nem küldenek el, még ma is ott lennék.
– Öröm és boldogság trénernek lenni amatőrök között, a megyei másodosztályban?
– Aki futballozik, az tudja, itt is vannak magas színvonalú meccsek, itt is ugyanúgy meg kell lennie a rendnek az öltözőben, meg kell lennie a felkészülésnek, a taktikának, csak ugye, itt kevesebb idő van rá, az NB I-ben több van. „Megye-kettő”? Jövőre majd lesz „megye-egy”! Mit mondjak erre? Hozzászoktam már ehhez, mivel az NB I B-től edzősködtem lefelé minden osztályban, igaz, a megyében még nem, de szeretek itt lenni, mert jó közegbe kerültem. Lényegében két évem van arra, hogy feljussunk a „megye-egybe”, ebben egyeztünk meg.
– Ha már suli és mert fontos a jókedv… Bár lehet, ismeri a viccet.
– Nem baj, azért mondja csak.
– A tanár kérdezi a nebulótól: „Van házid?” Mire Móricka: „Van. Töltsek?”
– Hiszen ezzel kezdtük! Vagy térjünk vissza az elejére…?
KARRIERÍV NÉHÁNY MONDATBAN. Van, ahol megbecsülik a múlt nagyjait: a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület néven futó kispesti szurkolói szervezet 2013-ban a 9. alkalommal rendezte meg a Honvéd évzáróját, a CSAK (Csak a Kispest) Karácsonyt. A tavalyi esztendő végén stílszerűen a Puskás Ferenc Általános Iskola adott otthont az ünnepségnek, amelyen hagyományosan a klub apraja-nagyja részt vesz, hogy focival, díjakkal és mindenkinek dukáló ajándékcsomagokkal zárják az évet. Az 5-szörös bajnok Gyimesi László – aki néhány esztendeje a jelenleg az NB III, Nyugati csoportjába besorolt Tököl VSK-t irányította – elnökölte KLTE 2013-ban a ’70-es évek két kiválóságát, Pál Józsefet és Pintér Sándort – utóbbi jelenleg is a Pest megyei II. osztály, Nyugati csoportjában szereplő Budakalászi MSE szakvezetője és mindenese – jutalmazta az egyesület Életmű-díjával. Pál József 1950. november 29-én, Szolnokon látta meg a napvilágot, az egykori fedezet a helyi MTE-ben nevelkedett, majd 1969 és 1982 között, azaz egyhuzamban 13 (!) éven keresztül volt a Honvéd labdarúgója. A világhálós enciklopédia szerint 316 bajnokin 33 gólt szerzett klubcsapatában az 1975 és 1980 között a válogatottban 6-szor a címeres mezt is viselő középpályás. Pál József közel három évtizede edzősködik, például az Érdi VSE, az Erzsébeti SMTK és a Nagytétény is a szakmai felügyelete alá tartozott.
——————————————————————————————————————————————
A fenti interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 49. lapszámában.
——————————————————————————————————————————————
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: