TÖRTEL » Tavaly december végén adtunk hírt a Pest megyei I. osztályú csapattal kapcsolatos fizetési gondokról, az alábbiakban a gárda immár csak volt kapusa, Bácskai János névvel vállalja a történteket. Ahogy akkoriban, úgy ezúttal is lehetőséget biztosítunk a másik félnek a reagálásra.
„2019 nyarán Kecsó (Kecskeméti József, az alakulat volt trénere, korábbi kiváló középpályás – a szerző) hívására kerültem Törtelre, ahol szépreményű társulat verbuválódott, nagyrészt neki köszönhetően – vágott bele a történetbe Bácskai János, aki karrierje során védett a BVSC-Zugló, a Grund, a MAC, a REAC, a Tura, a BKV Előre, az Újbuda, a Ceglédi Vasutas és a Viadukt-Biatorbágy színeiben is. – Az elnökkel mindenki megegyezett egy bizonyos összegben, és bár nem nagyon akarom bő lére ereszteni, a száraz tények azok, hogy fél évet fociztunk le egyetlen forint kifizetése nélkül. Csak a hitegetés, »a jövő hónapban«, a »majd lesz, majd megoldjuk« ment mindvégig, amit a csapat fél évig tűrt. Azt fontos kiemelni, hogy számomra és mindenki számára is egy nagyon összetartó, remek kis gárda alakult ki, igazából ezért bánom leginkább, ami kialakult. Fiatal labdarúgók még szép reményekkel, néhány rutinosabb játékossal kiegészülve, szóval tényleg azt gondolom, nagyszerű brigád jött össze, amit valakinek sikerült a nem kifizetés, a hitegetés mentén szépen szétzilálnia. Ugye, úgy zártuk a félévet, hogy az elnök bár még nem tudja, miként, de természetesen mindent ki fog fizetni, és ezzel az ígérettel mentünk el karácsonyozni, nulla forinttal, majd a következő évben újraszervezte az együttest úgy, hogy a fél év lejátszása után szélnek eresztett bennünket egy fillér kifizetése nélkül, és megint nekifutott a bajnokság tavaszi folytatásának. Hogy milyen ez az ember? Egy bizonyos szintig nagyon aranyos, megértő és segítőkész, aki bár természetesen fizetni nem tudott, de egyébként mindenben nagyon konstruktív volt. Ám amikor már a látszatra sem kellett adnia, eljött az a pont, amikor ő kezdett el fenyegetőzni, meg ő kezdte el kikérni magának, hogy nem tartozik senkinek semmivel, azaz tipikus politikusi húzásokat vettem észre nála. Az egész ügy pikantériája és azért is tudok erről ilyen nyíltan, illetve valójában tét nélkül beszélni, mert én akkor befejeztem a pályafutásomat.”
A meglepetés azonban még csak ezután következett Bácskai János számára.
„Az elnöknek sikerült meglépnie, hogy felhívott engem még februárban, amikor a bajnokság indult – úgy látszik, én voltam az egyetlen kapus a telefonkönyvében –, és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem az új csapatban is védeni? Megértem a nevetését, igen, elég fura volt a helyzet, nem is nagyon tudtam hová tenni, de a vége az lett, hogy azt mondtam neki, amennyiben kifizeti a fennálló tartozást, akkor beszélhetünk róla. Természetesen a legsunyibb és legtitkosabb módon lehívott a meccs napján és arra kért, menjek be a polgármesteri hivatalba, ahol odaadta a pénzt, és – ha akarja, leírja, ha akarja, nem, igazából engem ez nem érdekel – bár nem volt szép dolog tőlem, de az ígéretemet félretéve szépen hazamentem. Nem akarom megvédeni magam, mert nincs miért, de azt azért remélem, mindenki tűélesen látja, ha akkor én annak az ígéretemnek teszek eleget és beállok a kapuba, akkor a csapattársaimat köptem volna szembe, az pedig nem lett volna helyénvaló. Úgy érzem, ez volt tőlem a legkorrektebb, amit úgy értem el, hogy közben a járandóságomhoz is hozzájutottam.”
Az már bizonyos, hogy dörzsöltségért nem megy a szomszédba Bácskai János.
„Talán mondhatjuk úgy, belekergetett ebbe a szituációba, mert nem gondolom, hogy magamtól bármikor ilyet csináltam volna, de ha az elnök úr erre képes volt és csak így tudtam hozzájutni, amiért az ősszel megdolgoztam, akkor nem érzem magam bűnösnek. Persze utána természetesen én voltam a szarházi, a senkiházi, hiszen ilyet – ha jól értettem a szavait – csak ő tehet meg. Nyilván nem jó, ha a pofon másik oldalán áll az ember, de úgy érzem, neki ez kijárt.”
És vajon Bácskai Jánosnak tényleg az járt, hogy ilyen módon intsen búcsút a karrierjének?
„Nézze, körülbelül három évet kihagytam, és bár korábban Cegléden védtem, utána Biatorbágyra igazoltam, itt-ott levezettem, ám igazából a törteli szerepvállalásom csak reaktiválás volt. Nekem már effektíve nem a fociból kell megélnem, csupán szórakozás és a futball szeretete miatt játszottam fél évig. Annak nagyon örülök, hogy a csapattársaim nagyon jó fejek voltak, és a labdarúgás azon részébe csöppentem vissza, amit nagyon szeretek. Nyilvánvaló, az elnök úr elintézte, hogy amikor úgy éreztem, a kis szépséget visszakaptam, akkor újra belekóstoltam a jó magyar politikusi fociba, úgyhogy igazából nekem ez bőven elég lökést adott ahhoz, hogy soha többet a pálya felé ne nézzek. Ilyen szinten nem éltem még meg ilyesmit, de azt azért hozzátenném, talán nem is volt olyan csapat, ahol ne lettek voltak fizetési gondok, ám a történethez az is hozzátartozik, hogy még a régi időszakban, nem a mostaniban, hiszen azt gondolom, jelenleg sehol nem volna szabad bérproblémának lennie.”
Az a kérdés azért felmerül, hogy a hoppon maradókban nem volt semmi kétség az egyesülettel kapcsolatban?
„Jogos a felvetés, mert azzal tisztában voltunk, hogy az előttünk lévő csapat ugyanúgy járt, mint később mi – húzta alá Bácskai János. – A kezdő lökést szerintem minden játékosnak Kecsó személye adta meg, ugyanis a neve mindenkinek garancia volt arra, hogy nem lehet gond, aztán persze kiderült, hogy Kecsót éppen ugyanannyira vezették meg, mint bennünket. Csakhogy neki ez azért volt kellemetlen, mert a játékosok nagy része az ő szavára érkezett. Belement abba, hogy próbált utánamenni a dolgoknak, többet tenni, mint amit egy edzőnek kell, éppen azért, hogy megkapjuk, amiért megdolgoztunk, de nem járt sikerrel, így ez lecke volt neki, ahogy az összes fiatal játékosnak is. Gyakorlatilag én voltam az egyetlen, aki csak és kizárólag az öröm miatt futballozott. Nem kell álszentnek lenni, mert ha nem is több százezres tételről beszélünk, de a fiataloknak a futball szeretete mellett az a pár tízezer forint is baromira számít az életükben, amit nem kaptak meg. Félre ne értse, nem úszkálok a pénzben, de van egy biztos állásom, fix megélhetésem, nekem most nem kenyérre kellett az a fizetés, amit éppen nem adtak oda, a többieknek viszont igen. Az már a sors fintora, hogy én voltam az egyetlen, aki pozitívan tudott kijönni ebből az egészből, de ez igazából csak a vakszerencsének köszönhető, meg az elnök úr rutintalanságának. Leírhatja ezt is, mert nekem semmilyen vesztenivalóm nincs, mivel nem rágalmazok, valamint jogilag nem támadhatót mondok, elvégre tényekről beszélek. Amúgy nem hiszem, hogy bármennyi esélyük lenne a srácoknak, hogy a pénzükhöz jussanak, de ha így van, akkor viszont már amit csak lehet, megteszek, hogy legalább legyen néhány szép éjszakája az elnök úrnak, illetve az utánunk jövők ne kerülhessenek hasonló helyzetbe.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: