BUDAPEST » Kék-fehérből kék-fehérbe: a Pestszentimrei SK utánpótlás-vezetőjeként nagyszerű munkát végző Schrenck Rajmund a nyártól az MTK-nál vállalt feladatot.
Korábbi állomáshelyein, a „mennyei megyeiben” disznóvágással egybekötött mulatsággal köszöntek el az óévtől, de a szigetszentmiklósi utánpótlás már valódi szakmai kihívást jelentett számára. Aztán jött a Pestszentimrei SK megkeresése, amely egyesületnél Schrenck Rajmund hatalmas ambícióval és ugyanilyen lelkesedéssel látott munkához. Idén nyáron azonban ismét szintet lépett a fiatal szakember.
– Azért ez meglehetősen furcsa szituáció, nem gondolja? Az MTK családjához tartozni kispestiként…
– Én nem vagyok Honvéd-szurkoló – vágta rá kapásból Schrenck Rajmund, a Pestszentimrei SK 44 esztendős, immár csak volt utánpótlás-vezetője. – A meccsekre azért jártam ki, mert a fiam megszerette a klubot, meg aztán itt dolgoztam az egyesülettől nem messze, illetve a XIX. kerületiek álltak közel hozzánk, de nem vagyok semmilyen drukker. Az, hogy mindketten el tudunk menni egy ilyen egyesülethez, az egymástól független, ugyanis ahogy Rajmi, úgy én is megdolgoztam érte. Nem voltak nagy vágyaim, lépésről lépésre haladtam, és azt gondolom, mindenhol bizonyítanom kellett nekem is ahhoz, hogy megcsörrenjen a telefonom. Számomra nagyon megtisztelő volt, hogy anno egy kis faluból elindulva az MTK-hoz tartozhatok. MTK, Fradi, Honvéd – kinek mi a jó? Mindenesetre úgy érzem, az egyik legjobb utánpótlás-nevelő egyesülethez tartozni óriási dolog annak, aki edzősködik és aki fejlődni szeretne, márpedig én rengeteg időt, energiát, pénzt öltem abba, hogy saját magam is képezzem, és ugyanezt várom a fiamtól is, ha valamit el akar érni, áldozzon, menjen és csinálja. Nekem nem derogált a „megye-kettő”, nem derogált a szigetszentmiklósi U13, amikor az U19-ből raktak oda, nekem nem derogált itt, Pestszentimrén az óvodásokkal foglalkozni. Mindig csak jobb akartam lenni, ennek köszönhető, hogy jött ez a lehetőség. Ugye, össze is kötötték már többen, mivel munkát kaptam, azért engedtük oda a fiamat, pedig nem így történt. A gyerek már előbb odakerült, tehát általa kerültem oda, így én kapaszkodtam fel az ő hátán és nem fordítva.
– Könnyű döntést hozott? Mert ismerve önt, biztos vagyok abban, hogy jól érezte magát Pestszentimrén, csakhogy már elnézést, de ki lenne az a hülye, aki az MTK hívó szavára nemet mond?
– Akkor már meg is válaszolta… (nevet) Ez amúgy tényleg így van. Amikor felhívtak, kicsit álmos voltam, mert előtte még aludtam. Felvetették, lenne ez a lehetőség, elvállalnám-e, és akkor azt mondtam, hú, várjunk, mert ez nem olyan egyszerű. Erre azt felelték, olyan sokat ne gondolkodjak, mert van más. Ugye, ezeknél a kluboknál így működik. Kértem a hétvégére határidőt, hogy otthon is megbeszélhessük. A feleségem soha nem szólt bele, mikor hová mentem edzősködni, de most az egyszer ő is kérte, ne mondjak nemet, mert tudta, nagy vágyam, hogy magasabb szinten is dolgozhassak. A pestszentimrei lehetőség nagy megtiszteltetés volt számomra. Vezető lehettem, rám bízták az utánpótlást, hogy építsük fel, ami szerintem sikerült, legalábbis az alapok le vannak fektetve. Nyilván ezt tovább lehet fejleszteni, sokat dolgoztunk rajta, de az elnöktől kezdve mindenki a legkorrektebb volt az elmúlt négy év alatt, csak jót tudok mondani, rosszat semmiképp. Kötődtem ide, persze, mert én is itthonra leltem, ezért volt nagyon nehéz ez a helyzet. Nem mondom azt, hogy biztos voltam abban, jó döntés lesz, de ha nem próbálom ki, akkor soha nem fogom megtudni azt, mire vagyok igazán képes. Az itteni gyerekeknek mindig azt mondtam, úgy eddzenek, úgy dolgozzanak, hogy igenis figyeljenek fel rájuk, azaz tudjanak előrébb lépni. És én ugyanígy tettem a munkámat, igenis lássák azt máshol is, hogy adott esetben számoljanak velem. Nagyon kötődöm ide, de nem szeretnék teljesen elszakadni, ki fogok jönni és olykor megnézem a srácokat.
– A két feladat párhuzamos vállalása nem mehetett volna együtt? Vagy időben sem lehetne összeegyeztetni?
– Az MTK-nak felvetettem ugyanezt én is, és abszolút nem mondták, hogy elzárkóznak előle, ha meg tudom oldani. De aztán Pestszentimrén egyértelműsítették – és teljesen igazuk van –, hogy olyan edző, illetve vezető kell, aki száz százalékban erre tud koncentrálni. Az én szerepemet Mészáros Dani vette át, és nála jó kezekben lesznek a gyerekek, mert felkészült szakember. Egyébként ő nem tud róla, de megkönnyítette a döntésemet, hiszen ha azt látnám, nem lenne kinek átadni, nem biztos, hogy belementem volna. Ám attól, hogy én elmegyek, megnyílik egy újabb lehetőség valaki előtt, hogy bizonyítson és továbbfejlesszen, márpedig Dani alkalmas erre emberként, edzőként és pedagógusként is.
– Mit lehet tudni az új kihívásról?
– Még minden kidolgozás alatt van, de ami biztos, volt többféle variáció is. Mondták, lehetek kisebb korosztályoknál vezetőedző, ám van olyan verzió is, hogy amolyan besegítői, másodedzői feladatom lenne, azaz mindennap különböző korosztályok mellett lennék, és nem csupán a gyakorlásokon, hanem a meccseken is. Ez utóbbit tartom a legjobbnak, mert így kicsit belelátok mindenbe. Fél-egy évem van arra, hogy beletanuljak, és ha jól dolgozom, lesz lehetőségem vezetőedzőnek lenni. Nekem nem derogál bóját kivinni, kaput cipelni, mert ami futball – ismerhet ezen a téren –, az nekem megtisztelő.
– Hosszabb távon számítanak önre?
– Úgy gondolom, ezt a munkám minősége fogja eldönteni. Ha jól dolgozom, biztosan hosszabb távra terveznek velem, ha viszont nem, akkor miért tartanának ott? Csak azért, mert a fiam itt futballozik?
– Nem valószínű. Amennyiben viszont remekel, és időközben jönne egy megkeresés felnőtt szinten mondjuk Gyálról, az feladná a leckét?
– Én sosem tervezek. Mindig mindent úgy csinálok, ami belülről jön, amit a szívemben érzek. Nem függök anyagilag a labdarúgástól, van egy kisebb vállalkozásom, viszont karrierben sem gondolkodom. Mindent szeretnék kipróbálni, ami a futballban van. A kérdésére visszatérve: nem tudom, ha akkor úgy érzem, erre nekem szükségem van… Az a baj, hogy én kiszámíthatatlan vagyok ezen a téren. Például senki nem mondta volna meg öt-hat héttel ezelőtt, hogy innen távozni fogok, amikor terveztünk. Ha megcsörren a telefonom, vagy azt mondom, hogy igen, vagy azt, hogy nem, de nagyon nem agyalgatok, miközben nyilván szeretnék mindig előrébb lépni. Azt tartom a legfontosabbnak – és erre nevelem a saját fiamat is –, hogy mindig fejlődni akarjak. Nekem az a legfontosabb, hogy én magam fejlődjek, mint ember, és persze szakmailag is, de talán fontosabb emberként mindig jobbnak lenni, innen nézve a futball kicsit másodlagos.
– Nagy utat tett meg, és erre büszke lehet – ahogy a felesége is önre.
– Lépésről lépésre haladgattam. Amikor Fejér vagy Pest megyében voltam, mindig elmondtam, soha nem engedhettem meg magamnak, hogy rosszul csináljam. Ezalatt nem azt értem, hogy nem voltak hibáim, hanem azt, hogy mindig mindent bele kellett adnom, és nem tagadom, a tizenkét év alatt néha kicsit el is fáradtam. Nyilván vannak, akik profi szinten űzik és ők is száz százalékot nyújtanak, de én valahogy mindig olyan közegbe kerültem, ahol nem minden feltétel volt adott, pedig el lehet indulni erről a szintről is. Szigetszentmiklóson elindult egy szakmai folyamat, hiszen előtte – és erről annak idején sokat beszéltem – a megyei csapataimnál inkább disznóvágások, céllövöldék voltak. Az előrelépésemet valahol köszönhetem annak, hogy a fiam megszületett, hiszen utána kezdett el a legjobban érdekelni a gyerekfutball. Nagyon szeretett focizni, pedig volt idő, amikor kisebb volt, hogy nem is támogattam, igaz, nem is elleneztem. Semlegesen fogadtam, hogy futballozik, de ő is minél többet akart, és úgy éreztem, tartozom neki annyival, hogy akkor megpróbáljuk a legjobb megoldásokat megtalálni, hogy ő és én is fejlődjek. Azt látom, hogy jó úton jár, miközben mellette nagyon sokat tanultam. Rajmi azt hiszi, ő tanult tőlem, de ez oda-vissza így volt és van.
– Például?
– Javasoltam neki, hogy a gyengébbik lábát is merje használni. Hozzáteszem, nagyon sok edzést tartottam az elmúlt négy-öt évben a különböző korosztályokban, és a fiam által is láttam, mi az, ami nem működik, és mi az, ami jó. Különböző szakemberekhez fordultam, akik nagyon sokat segítettek, és idővel profi edzőkhöz is tudtam már fordulni, éppen ezért rengeteg embernek köszönhetem, hogy az MTK-hoz el tudtam jutni. Sokszor kértem tanácsot akár szakmailag, akár emberileg Rajmival kapcsolatban is, és mindenki segített. Hogy Magyarországon nincsenek jó edzők, ez azért nem teljesen igaz.
– Pestszentimréről mit cipel magával az MTK-hoz?
– Azzal kezdeném, hogy Szigetszentmiklóson annak idején NB II-es felnőtt gárda volt, ahol azért már voltak elvárások velem szemben is. Amikor onnan idekerültem, hagytak dolgozni, és minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Nyilván leültünk és mindent megbeszéltünk, de elmondhatom, hogy itt nagyon sokat fejlődtem, minden korosztályba belenéztem, én raktam össze azokat, és minden csapatnál edzősködtem. Előfordult, hogy a nagyokkal én mentem el meccsre, mert nem volt edző, mivel épp nem tudott a társulattal tartani. És én ennek köszönhetek nagyon sokat, ahogy az itteni elnöknek is a lehetőséget. Aminek nagyon-nagyon örülök – és ez lehet talán jó végszó –, hogy úgy jöttem ide, mint a barátja, és úgy is távozom, mint a barátja. Remélem, ez így marad és ő is így gondolja. Nyilván hibáim voltak és lesznek is az MTK-nál, de mindig azon voltam, hogy kijavítsam azokat. Megpróbálunk úgy élni és gondolkodni, hogy ne a másikban keressük a hibát. A fiam épp a múltkor mesélte, hogy megdicsérte a kapustársát, amire azt mondta az edzője, ne nagyon dicsérgesse, hiszen ha majd ő véd helyette, nem így tesz. Rajmi erre azt felelte, nem őt fogja majd okolni, hanem saját magát. Ugyanígy gondolkodom: ha nem válok be az MTK-nál, azért csak én leszek a felelős, mert amit Pestszentimréről viszek magammal, azt nem tudják elrontani.
Amint a fenti interjúban érintőlegesen már szó esett róla, a szakvezető fia, ifj. Schrenck Rajmund az MTK U15-ös korosztályú társulatában folytatja ígéretes karrierjét. A fiatal sportemberrel készült beszélgetést a Ponyvalegény portálon IDE KATTINTVA olvashatják.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: