Így fordulhatott elő annak idején, hogy „a legnagyobb királyból” lettél „a legnagyobb cigány”, de hiába a lelátókról kilőtt nyíláradat, a lelked mélyén mindig is tudtad, hogy a drukkerek csak azt bántják verbálisan, akitől tartanak. Mindezek ellenére megmaradtál olyannak, aki vagy. Előttem van az az orgonaillatú tavaszi pillanat, amikor a rázkódó-zötykölődő villamosok csivitelésétől hangos, a Fővám tér és a Kálvin tér közötti, kellőképpen andalító romantikus útszakaszon, nagyjából a(z akkor még létező) Klapka Üzletház előtt egyszer csak rám dudálsz, majd kiintesz, így üdvözölve, aztán továbbhajtva a poros, szmogos, tülkölő, tülekedő belvároson, amit sohasem tudtál megszokni. Ez a Pisont Pista, a népszerű Trezi, akinek a jó értelemben vett egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Mindig is tudtad, honnan jöttél és hová tartasz, ami így együtt manapság már nem sok ember sajátja.
Amikor újra hívott a Honvéd, hogy csatlakozz a szakmai stábhoz, előbb csak az NB III-as gárda edzőjeként, már előrevetítette, hogy valami megváltozott Kispesten. És most, amikor már tudni lehet, hogy Dajka Laci is visszatért a XIX. kerületbe, egyre inkább az az érzés keríti hatalmába a szurkolót, hogy a Honvédnál bizony odafigyelnek és megbecsülik a „régieket”, akik tettek valamit a klubért, a szurkolókért – és persze a magyar futballért. Úgyszólván családi kör alakul a Puskás Ferenc utcában és annak környékén, ami az érdek- és énközpontú, érzelemmentes, profitorientált világban több mint örvendetes.
Kis sziget a végeláthatatlan mocsárban – ez manapság a többek között Faragó Lajos, Puskás Ferenc és Tichy Lajos által felfuttatott, nemzetközi viszonylatban is jól csengő nevű egyesület, ám szerencsére egyre több helyen követik a klub filozófiáját. Amúgy Budapest és Gádoros között légvonalban százötven, egyébként közel kétszáz kilométer a távolság. Még nem értél a végére, de csak maradj ezen az úton akkor is, ha néha hosszabbnak érzed – Isten Téged úgy segéljen!