PÉCEL » Hiába volt sansza az alászállás elkerülésére, a Pest megyei II. osztály, Északi csoportjának utolsó előtti, 29. fordulójában eldőlt, hogy a helyi Spartacus az őszi idényt a „megye-háromban” kezdi meg. Hogy Bajor Tibor, a gárda immár csak volt trénere hol lesz ekkor, az ma még kérdés, mindenesetre az 50 esztendős szakembertől elköszönt a klub vezetősége.
Kiszakadt a valóságból. A közelmúltban a franciaországi Templeuve-ben első-, másod- és harmadosztályú gárdákkal vegyített nemzetközi tornán vett részt a Sík Patrik által felkészített Péceli Spartacus U17-es társulata, amely az előkelő 10. helyezést érte el úgy, hogy a külső körülmények nem a Pest megyei brigád minél jobb szereplését segítették elő.
– Szép volt, fiúk, szép volt, fiúk! Szép volt, fiúk?
– Egy utánpótlásedzőnek semmi más feladata nincs, mint az, hogy egy gyermek újból focista akarjon lenni, ha egyszer abbahagyta – jelentette ki határozottan Bajor Tibor, a Péceli Spartacus szakmai vezetője. – Az volt a célom ezzel a tornával, hogy akik csalódtak NB-s szinten, azokat újból felépíteni, és megmutatni, milyen igazi labdarúgónak lenni.
– Őket nem tudom megkérdezni, önt viszont igen: mi a legszebb emlék?
– Az egyik feltétlenül az, ahogy a hazai csapat, az AS Templeuve ellen güriztek, pedig akkora ellenszélben játszottak a vigaszág döntőjébe jutásáért, hogy az valami hihetetlen. Ezúttal végképp kiderült, hogy nem a külföldi társulatoknak rendezi a nemzetközi tornát a házigazda, hanem saját magának. A mieink csúsztak-másztak egymásért, és öröm volt látni, ahogy a győztes gólt ünnepelték, meg azt, ahogy énekeltek utána közösen, csapatként. Az ellenfelekről csak annyit, a lengyel Górnik Zabrze hozzánk képest hol van? Az FC Komarno mekkora csapat? Elárulom, akkora, hogy igazolnak az ukrán Dinamo Kijevtől, Nigériából, meg ki tudja, hogy még honnan. A Pécel viszont csak ötödik vonalbeli alakulat.
– Örök élmény?
– Egy jól sikerült torna mindenkinek az. A pozitív dolgokat el kell raktározni, és ha le tudod szűrni, hol tart a te felfogásod a nemzetközi szinthez képest, és hol tartanak a játékosok az ellenfeleket figyelembe véve, illetve valamennyi sikered van, már megérte dolgozni.
– Megérte? Azok után mondja ezt, hogy a mostani volt az utolsó hivatalos küldetése a Péceli Spartacus színeiben…?
– Nem, az utolsó előtti, mert a Kristóf Péter edzette U15-ös együttest is kiviszem szakmai felelősként június utolsó hétvégéjén, hiszen e hónap 30-án jár le a szerződésem.
– Amit nem hosszabbít meg a Spartacus vezetése.
– Keserű szájízzel távozom, mert nagyon komoly munkát kezdtünk el. Jó úton halad a felnőtt gárda, remek fiatalokat tudtunk beépíteni a csapatba, éppen ezért kicsit értetlenül állok a dolog előtt, de az irány adott. Jelen pillanatban a 2004-es korosztálytól felfelé nézem a társaságot, azért, hogy miként lehetett volna két-három éven belül igazán komoly egyletet felépíteni. Most a 2002-esek játszanak, de a megyéről beszélünk, ezért kell ilyen széles skála. Ezeket a játékosokat menedzseltem, hiszen ilyen típusú edzőnek is tartom magam. Volt, akit az Újpestig elvittem és ott játszik azóta, és lesz, akit most viszek NB II-es alakulathoz azért, ha ott nem felelnek meg, Pécelen húzóemberek tudnak lenni akár már 16-17 évesen.
– Volt bármiféle előjele annak, hogy itt a vége, fuss el véle?
– Úgy gondolom, hogy a játékosokkal folytatott beszélgetések alapján nem, de a sok vereség hatására a szezon végén egy-két elégedetlen mindig akad, szóval, ha az ember nagyon összerakja a képet, akkor igen. Mégis, mindezek ellenére azt mondom, hogy derült égből villámcsapásként ért.
– A munkáját, ha összeadjuk a játékosok edzéslátogatottságával, a bajnoki szereplést pedig a kapott gólokkal, akkor a kiesés a realitás?
– Nehezet kérdez, mert ha három győzelemmel többünk van, akkor a 4. helyen végzünk, lévén nagyon szoros volt a bajnokság. A rutintalanságunknak is köszönhetjük, ami történt, mert amely riválisunk anyagi juttatásért játszott, az bedarált minket. Mi amatőr csapatként szerepeltünk egy ,,pénzes” bajnokságban. A fiataloknak még kellett volna egy kis idő, illetve néhány rutinosabb labdarúgóm elfáradt fejben. Lehet, úgy voltak vele, cipelték a fiatalokat, ám áprilisra, májusra megtette a hatását. Mindazonáltal senki nem mutogathat senkire: együtt csináltuk, és úgy gondoltuk, együtt is javítjuk ki a hibát, mert jó volt az irány, csak rossz a menetszél.
– Olybá tűnik, nem csupán az annak idején még létező piros vagy kék Symphoniával, de a búcsúszimfóniával is lehet füstölögni…
– Így van, viszont ezeknek a srácoknak ugyanúgy figyelem a pályafutásukat, mert továbbra is az az elméletem, hogy figyelem azokat, akik Pécel-mezben futballoztak valamikor, mert ha nem lesznek hosszabb távon NB I-esek, akkor igenis itt játsszanak, legyen kötődésük a helyi focihoz! Menedzselni kell őket, éppen ezért lehet, hogy jövőre még besegítek nekik, miközben hivatalosan már nem leszek itt. Az én szememben különben sem létezik ilyen vagy olyan foci, csak futball, lévén a labda nem tudja, hogy profi rúgja meg vagy amatőr.
– Több mint másfél évtizedtől nem lesz egyszerű megszabadulni, hirtelen semmissé tenni.
– 2002-ben igazoltam Pécelre, ahol voltam játékos, az U19-es bajnokcsapat edzője, a felnőttek trénere először, majd az elmúlt két és fél szezonban másodszor. Voltam öregfiú-bajnok, így tehát elég sok tablón rajta vagyok. A válás keserű, de az emlék mindig szép – különösen hosszútávon.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 18. lapszámában. A Foci a köbön a közeljövőben a Péceli Spartacus U17-es és U15-ös alakulatának nemzetközi szereplésére visszatér.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: