BUDAPEST » Amiről napok óta egyre többen beszéltek, mára valósággá vált. Immár hivatalos, hogy Klausz Lászlót váltva július 1-től régi-új tréner irányítja az NB III, Nyugati csoportjából kieső, a 2019/2020-as évadban a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő Pénzügyőrt.
Már korábban is szóba került a neve, de akkor nem őt választották. Egyik jól felkészült elődjét sem megbántva – igaz, ez manapság már sehol sem kritérium –, Sólyom Ferenc rendelkezik azzal, amivel az előző évadban beugróként sikeres Simon Antal, a 2018 nyarán kinevezett Hevesi Tamás vagy éppen a télen érkező Klausz László nem. Pénzügyőr-szív dobog benne, valódi kötődése van a PSE-hez, hiszen számtalan játékosként és trénerként elért siker köti a legendás Pasaréti úti pályához. Ha az NB III-tól való búcsúval még inkább előtérbe kerülnek a sokra hivatott II. kerületi reménységek, már „megérte” a kiesés – hosszabb távon mindenképp. Az elmúlt években trénerként az óbudai utánpótlásban dolgozó Sólyom Ferenccel ugyanis visszatért valami a múltból, ami már nem sok helyen divat: klubhűségnek hívják.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: