BUDAPEST » Elfelejtették. No nem a Honvéd-szurkolók, hanem a magyar futball közege. Persze ha kérdezik, akkor az egykori 32-szeres válogatott Nagy Antal nem kertel, summás véleményt mond arról, amit lát, amit tapasztal.
Lehetne klubvezér vagy szakosztályvezető, csakhogy a XIX. kerületben négy bajnoki címet szerző, a későbbiek során Franciaországban és Svájcban is légióskodó egykori kiválóságot manapság egyre inkább sikeres üzletemberként tartják számon, és nem egykori meghatározó futballistaként, ami korántsem Nagy Antal kritikája.
– Izzadságcseppekkel a homlokán hirtelen betoppanó, a lelkek mélyén megbújó csend támadt, amikor volt egy felvetése nemrégiben Dunai Ede könyvbemutatóján Törőcsik András kapcsán, hogy várható-e változás az állapotában. Mit gondol, a magyar futball viszont egyszer csak leül közénk, elkezd anekdotázni és édes-bús történeteket mesél nemcsak a múltról, hanem a jelenről is?
– Nagyon nehezet kérdez, mert Törő esetében is sokkal összetettebb annál a kialakult helyzet, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozzon, márpedig a magyar labdarúgásra ez hatványozottan igaz – felelte Nagy Antal, a Budapest Honvéd egykori legendás labdarúgója a Bartók Béla út és a Fadrusz utca sarkán található Aréna Corner söröző szabadtéri részén. – Jelenleg – és nekem ez a vesszőparipám – kevés magyar játékos játszik az első osztályban, kevés válogatottat nevelünk, ebből következik, hogy a szövetségi kapitánynak a merítési lehetőségei elég szűkösek, így pedig természetesen nem olyan könnyű jó csapatot építeni, Ezért nem vagyok igazán optimista, hogy minden egyik pillanatról a másikra csettintésre megváltozik.
– A kispestiekkel kapcsolatban azért él a pozitív szemlélete? Supka Attila csapata Magyar Kupa-győztes lesz?
– A Honvéd elmúlt időszakát látva, azt, hogy milyen költségvetésből dolgozott, illetve milyen játékoskerettel, és mivel a Vidivel játssza a kupadöntőt, ennek egyetlen optimista vonása van, a nyáron nemzetközi kupában indul az ellenfélnek a bajnokágban elért helyezése miatt. Hogy megverhetjük-e a székesfehérváriakat? Miért ne fordulhatna elő? A Vidi elég hektikusan szerepelt a tavasszal, és nem hinném, hogy olyan játékerőt képviselne, hogy félvállról vehetné a riválisát, úgyhogy bízom a csapatban.
– Hisz legalább a magyar klubfutball felemelkedésében?
– Ahogy mondtam, ez már egy másik történet. Amikor kupadöntőt játszunk, akkor összekaphatja magát a gyengébbnek ítélt gárda is – ami ebben az esetben nem is biztos, hogy sokkal gyengébb – és megnyerheti. A magyar klubcsapatok felépítése rossz struktúrát mutat. Magyarán szólva túl sok a külföldi, a külföldiek tudása nem olyan magas, mint amilyennek kellene lenni. Várok egy olyasfajta átalakulást, hogy szűkül a külföldiek létszáma, a tudásszintjük magasabb lesz, és emellett válogatottakat nevelünk az egyesületeinkben. Ez pedig a nemzeti együttes szempontjából is lényeges előrelépés lesz, nem mellékesen élvezetesebb lesz a magyar bajnokság, hiszen nagyobb részben honi labdarúgók lépnek pályára.
– Ön részese a magyar futball történelmének, csak azt nem értem, miért nem markáns szereplője?
– Azt szoktam erre mondani, az ember mindig oda megy, ahová hívják.
– Nem hívják?
– Ha sok esetben úgy látják, hogy jobb, nagyobb tudású és több tapasztalattal rendelkező embereket kívánnak alkalmazni, akkor én nem szoktam sem könyörögni, sem tolakodni, és ugye, úgy tűnik, hogy az elmúlt harminc évben nem volt rám szükség. Azt nem tudom, hogy az elkövetkező esztendőkben így lesz-e, de talán még egyszer a felszínre kerülök.
– Nem lehet könnyű mindezt megélni.
– Nehéz erre egyértelmű választ adni. Amikor abbahagytam a játékot, az én generációmmal úgy terveztük, majd a Honvédban és a magyar labdarúgásban is szerepet fogunk játszani, ami azt jelenti, hogy legalább azt az eredményt, amit mi elértünk, hozzuk. Akkor nem kellettünk és elindult mindenki másfelé. Én ugye építőmérnök és pénzügyi tanácsadó vagyok, de Esterházy Marci, Garaba Imi, Sallai Sanyi meg a többiek is a saját útjukat járják. Mivel soha nem hangzott el az a hívó szó, amiről az imént beszéltünk, ebből következett, hogy kéregetni, kopogtatni nem akartunk. Azt mindenesetre kicsit tanácstalanul nézzük, hogy minek kell történnie még a magyar labdarúgással, hogy egyszer megkérdezzenek bennünket is? Majd az idő választ ad erre.
– Ha valaki megkeresné, és határozott hangon arra kérné, menjen Kehidakustányra vagy Vonyarcvashegyre és csináljanak csapatot, eredményes, közönségszórakoztató futballra törekvő társulatot, amely NB-s szinten is meghatározó lesz, mit mondana?
– Erre azt, hogy egy klub felépítése ennél sokkal komolyabb feladat. Ha 63 éves koromban elkezdek egy ilyen egyesületet felépíteni akár a barátokkal karöltve is, az túl hosszú távúnak tűnik. Húsz évvel ezelőtt még azt mondtam volna, gyerünk, ma már inkább azt, ha olyan lehetőség adódna, hogy rövidebb távon eredményt lehet produkálni, illetve segíteni, inkább az lenne a csábítóbb. Tudom, hogy mit jelent felépíteni egy karriert, egy csapatot vagy az ország válogatottját, márpedig nagyon hosszú távú tervekben nem hiszem, hogy tudnék olyan segítséget adni, ami az elvárásaimnak megfelelő eredményt hozna.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: