Foci a köbön

Nyílt edzés az üllői utánpótlás számára, nyitott kapu a felnőtt gárda riválisai részéről

ÜLLŐ » Miközben az olasz Frosinone Calcióval még az ősszel nagyszerű megállapodást kötő helyi egyesület a 2006 és 2012 között született leányok és fiúk számára jó hangulatú nyílt edzést tartott péntek este a sportcsarnokban, zajlik az élet a felnőtt gárda háza táján is.

Mint arról a napokban részletesen beszámoltunk, távozott a Sinkó Balázs játékos-edző által felkészített Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő felnőtt gárdától Silva Lopez Leandro, ám a kétségkívül hasznos teljesítményt nyújtó brazil labdarúgó elmenetelétől még nem állt meg az élet. Amit a helyi szurkolók okkal, joggal kérdezhettek az ősszel, miszerint mi lenne, ha nem az Üllő SE színeiben futballozna Máj Zoltán, netán a regnáló gólkirály, Potemkin Károly, illetve Sinkó Balázs, arra az elmúlt hétvégén csattanós választ adott a csapat. Az Üllő a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő, tehát az egy ligával magasabban jegyzett Rákosszentmihályi AFC-t győzte le 2–1-re úgy, hogy egyik gólt sem a trió valamely tagja szerezte, hiszen a RAFC ellen Kalina Tamás és Barta Dávid bizonyult eredményesnek. Azóta a gárda ugyan sokgólos meccsen verte a Mogyoródot, ám azt az Üllő SE tagjai is pontosan tudják, hogy a tavaszi idényben kell majd igazán brillírozni.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!