MOL VIDI–FERENCVÁROS 2–1 » Nem a szép játékról, hanem az arénát körülölelő feszültségről marad emlékezetes az ősz utolsó első osztályú bajnokija, a második és az első helyezett csatája.
Mondják, mutatják, magyarázzák. Érvek és ellenérvek sorakoznak egymás mellett. Pöröl, már-már csalást emleget a szurkoló, visszafogottan fogalmaz az edző, sajnálkozva kér bocsánatot a játékos. Ami tény: a ferencvárosi Lovrencsics Gergő és Varga Roland számára idő előtt ért véget a nagy csata. Aki tombolt vagy csak egykedvűen ücsörgött a lelátón, netán a tévé képernyője előtt, azt látta, hogy a Vidi labdarúgói mintha vért ittak volna, úgy mentek bele minden egyes párharcba. Eddig nem ez volt a jellemző a Chelsea ellen csütörtökön 2–2-re végző Marko Nikolics csapatára, ám az is igaz, érthető a harcmodorváltás, hiszen némi túlzással a székesfehérváriak szezonja múlott a vasárnap esti bajnokin. A legtöbben Erdős József játékvezetőben látták a megannyi durva belemenés, alattomos szabálytalanság okát, jó néhány kiállítást számon kérve rajta. Az első percekben Pátkai Máté megúszta a piros lapot, az általa elkövetett szándékos mozdulat a világ minden pályáján levonulási parancsot ér, de ugyanez igaz a másik oldalon Davide Lanzafame esetére is. Kétségtelen, a paprikás hangulat a hazai labdarúgók hozzáállásának volt leginkább köszönhető, ám a fehérvári Kovács István becsúszása Lovrencsics Gergőnek, illetve a Vidi-védelmet erősítő Vinicius mutatványa Varga Roland irányába – és nem csupán irányába… – nem feltétlenül ért piros lapot, szándékosságot még utóbbi esetében sem lehet feltételezni, hiszen lendületben volt – igaz, már jócskán a gólvonalon túl emelte magasra a lábát. Tekintélyteremtő belépőnek tűnhetett mindkettő, ez nem vitás, ahogy az sem, bár a csatát elvesztette a Ferencváros, a háborút még nem. Izgalmas lesz a tavaszi folytatás – és ezen sincs mit magyarázni.
Az NB I 18. fordulójának rangadójáról további érdekességeket tudhat meg ide kattintva.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: