ÜLLŐ » Nem tudták megállítani. Az első hét fordulóban 13-szor ünnepelt, úgyszólván gólkirályi formában futballozott Potemkin Károly, akinek a vezérletével tört előre a helyi gárda a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában.
Aztán egyszer csak megbicsaklott valami. Megtört a lendület, jöttek a kapott találatok számolatlanul és már a sikerek is el-elmaradoztak.
– A válla vagy a csapat őszi szereplése fáj jobban?
– Nekem abszolút a vállam, olyannyira, hogy még most is – felelte nevetve az éllovas Gyömrő mögött három ponttal lemaradó, bronzérmesként telelő Üllőt erősítő korábbi élvonalbeli támadó, Potemkin Károly, aki 41 évesen 20 találattal vezeti a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjának góllövőlistáját. – Nekem még nem volt ilyen sérülésem, de azóta beszéltem olyanokkal, akiknek igen, és már elmondták, hogy ne aggódjak, ugyanakkor hosszabb folyamat lesz, három-négy hétbe telik, míg valamennyire megjavul, és még akkor sem teljesen. A legjobb időben jött, úgyszólván jobbkor nem is jöhetett volna, mint az utolsó, az Örkény elleni, 3–1-re megnyert meccsen. Gondoljon bele, ha ez az első bajnokin történik, valószínű, hogy egy hónapot ki kellett volna hagynom, így van némi öröm az ürömben, de van ilyen.
– Hogyan történt?
– Ráestem, mert nem arra koncentráltam, hogyan érjek földet, így abszolút az én hibám. Amúgy óriási helyzet előzte meg, amit gólra kellett volna váltanom, ám így alakult. A kipattanóra mentem, és miután az ellenfelem becsúszott, nem akartam ellőni a labdát, hanem beakasztottam a lábam a lábába. 11-est akartam kiharcolni, hátha… Üvöltöttem egy nagyot, előredobtam magam, mert láttam, a kipattanónál már nem lehet gólt lőni, ugyanis időben odacsúszott a srác, így csak arra figyeltem kellőképp, hogy beakasszam a lábam és „tizi” legyen, ezért nem raktam le a kezem. A vállamra estem, és ez lett belőle. Megérdemeltem, de semmi gond, lassan javulgat, most már például tudok egyedül öltözni, ám néhány napig nem tudtam megmozdítani semmilyen irányba. Komoly zúzódás, ám hála Istennek, nem ugrott ki a vállam, és most van idő, hogy rendbe jöjjön.
– A ballal vagy a jobbal szenved?
– A jobbal, de előny, hogy balkezes vagyok, no meg ballábas, mert írni is nehéz lenne. Nem tudom felemelni a kezem, mert a szalagok is megnyúltak, ahogy a csontra ráestem. Ha ez törés vagy szalagszakadás, látszana, éppen ezért nem is mentem el vele a kórházba, meg aztán érzem, hogy már gyógyul. Éppen a csapattársamnak, Kalina Tamásnak volt ilyen úgy az 5–6. forduló tájékán, és mesélte, hogy még egy hónap után is érezte bizonyos mozdulatoknál. Ehhez képest beraktuk a csapatba úgy, hogy két vagy három hétre az eset után kijött meccset nézni, odaadta neki a játékos-edzőnk, Sinkó Balázs a cipőjét és becseréltük egy félidőre, mert úgy nézett ki, szükség van rá. Játszott, de nem szívesen, mert még nem volt százszázalékos állapotban, ahogy most én sem, de éppen mire elkezdjük a felkészülést, addigra helyrejön, megjavul.
– A csapat is? Vagy nézzük onnan, hogy az Üllő versenyben van a bajnoki címért?
– Fura, hogy éppen ön kérdezte, mi fáj jobban, a sérülésem vagy a szereplésünk, mert úgy tűnik – és ezt akár vehetem bóknak is –, ennyire sokat néznek ki az emberek belőlünk, hogy veretlenül végig kellene vernünk mindenkit.
– Miért, ez baj?
– Tudom, sokan azt mondják, itt játszik Simon Zsolt, Lantos István, Máj Zoltán, Sinkó Balázs és még magamat is idesorolom, és ez milyen jó, meg nagy nevek, csakhogy meg kell vizsgálni mindenkit egyesével, meg kell nézni az egész keretet. Kikaptunk 3–0-ra a Törökbálinttól, 4–1-es vereséget szenvedtünk a Gyömrőtől, ami azt jelenti, hogy ezek a csapatok jobbak voltak. Nem mondom, hogy általánosságban is, de azokon a meccseken, a bajnokság azon periódusában egyelőre igen, mert az eredmények ezt tükrözték, és ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni. Sok összetevője van, hogy miért kaptunk ki ezeken a bajnokikon, most nem is kezdem el sorolni, mert azt mondta, rövid interjú lesz a mostani, de ami a lényeg: van mit tanulnunk. Nyilván én is tehettem volna többet, meg Sinkó Balázs és „Simi” is, de mindenkinek megvan a saját története, miért nem teljesített úgy ezeken a rangadókon. Csakhogy senki se feledje, 30 meccsből áll a bajnokság, és csupán a felét játszottuk le, van még 15 mérkőzés. Örülök, hogy ezek az együttesek most jobbak, de nem most kell jobbnak lenni, hanem majd a pontvadászat végén. Persze lehet, hogy akkor is előttünk végeznek, mindenesetre van rá fél évünk, hogy ez kiderüljön.
– Értelmezhetem úgy a szavait, nem lepődött meg azon, hogy a Gyömrő vagy a Törökbálint, ha játékban nem is, de az eredmény alakulása alapján lesimázta az Üllő elleni meccseket? És ez még akkor is igaz, ha például utóbbi ellen 0–0-nál éppen ön hagyott ki büntetőt, márpedig ki tudja, mi történik, ha az ominózus derbin az Üllő szerez vezetést.
– Lehet, hogy más a meccs, de az is lehet, hogy nem, ez már sosem derül ki. Azért nehéz erre válaszolni, mert van egy csomó olyan dolog, amelyen nem lepődtem meg. Mi már belekerültünk egy kisebbfajta hullámvölgybe ezen találkozók előtt, csak éppen a korábbi ellenfeleket még sikerült valahogy megverni, de már bravúrokat kellett csinálnunk, hiszen például öt gólt rúgott nekünk a tápiószentmártoni Aranyszarvas. Voltak tehát jelei, mert amúgy is sok találatot kapunk, csak rá kell nézni a számadatokra a tabellán, és ez már régi probléma nálunk. Nyilván az egész csapatot érintő gond, és nem azt mondom, hogy most akkor cseréljük le a védőket, mert ez nem így működik. Meg kellene oldani azt, hogy masszívabb gárdává váljunk. Nyilván van egy stílusunk, ami nem az, hogy betoljuk a buszt a kapu elé, védekezünk és rugdossuk előre a labdát nekem, mert nem ilyen a mi arcunk, hanem éppen az ellenkezője, amiben persze benne van az is, hogy a riválisok erre játszanak. Kontráznak ellenünk, és ha esetleg nem tudjuk megfogni a gyors embereket, azok gólokat lőnek nekünk. Mondom, annak ellenére voltak jelei, hogy az első nyolc meccsünket zsinórban megnyertük. Talán egy kicsit elhitte a csapat, hogy ennyire jók vagyunk, talán egy kicsit megnyugodtunk ebben a helyzetben. Aztán nyilván voltak emberek, akiket meglepett, hogy idejött a Gyömrő, amely koncentráltan, nagyon pontos célfutballt bemutatva megvert bennünket. Riválisunkon látszott, hogy készült ránk, amivel nincs is gond. Rosszul jöttünk ki ezekből a rangadókból, de vertük mi már meg a Törökbálintot ott 6–3-ra, legyőztük a nyáron a „megye-egybe” feljutó Felsőpakonyt itt 5–0-ra, szóval nyertünk ezzel a kerettel rangadókat, ahogy sikerrel vettünk kupameccset megyei I. osztályú csapat ellen is, tehát van ereje ennek a brigádnak. Változtatni kell valamin, sőt, még jól is jött ez a pofon, mert nem a 28. fordulóban kaptunk ki, hanem az őszi hajrában. Van időnk kijavítani a hibákat, meg aztán nem biztos, hogy a tavasszal ugyanilyen jól fognak teljesíteni a vetélytársaink, mint ellenünk. Mielőtt találkoztunk velük, becsúszott két vereség a Gyömrőnek, ahogy a Törökbálint sem verhetetlen, mert játszott döntetlent és futballozott rosszul is, ugyanis tudok róla, mert láttuk őket. Ha megnézi a két „megye-kettes” csoportot, a mi mezőnyünk az, ahol van valami harc, mert Északon a harmadik helyezettnek van annyi pontja, mint nálunk a hetedik Újhartyánnak. A két csoport között óriási a különbség, osztályozó is lesz, így nemcsak az elsők kerülhetnek fel, hanem a másodiknak is megvan az esélye az osztályváltásra. Egyébként is azt mondom, nem biztos, hogy az egymás elleni rangadókon fog eldőlni, ki hol végez.
– Az elsőségért megy az üllői társulat, ahogy ön is a gólkirályi címért harcol, van viszont komoly kihívója a halászteleki Gáspár András személyében. Másfél szezonnyi Déli csoportos jelenlét után keményebben fogják, jobban odafigyelnek önre?
– Persze, ez nem is kérdés. Ez az egész úgy kezdődött, amikor visszajöttem, nyilván tudták, ki vagyok, de régen láttak játszani, akik meg nem, elmondásból értesültek. Pest megyében szegről-végről mindenki ismeri a másikat, én is kispályáztam, meg aztán sok helyről ismerek játékosokat máshonnan is. Eleinte az volt, „Nehogy már ezt az öreget fogjuk, nehogy már égessük magunkat és követővel menjünk egy 39 éves játékossal”, de aztán mégis kénytelenek voltak, meg több embert is rám állítottak, mert látták, ha nem jönnek velem, gólokat lövök, úgyhogy ez abszolút megváltozott. Minden csapat jobban odafigyel rám, sőt, vannak olyanok, akik elég jól feltérképezték, mit kell tenni ellenem. Viszont itt szeretném elmondani, nagyon le a kalappal mindenki előtt, mert bárkivel kerültem szembe, nemes ellenfél volt, nem próbáltak rálépkedni a sarkamra, tisztán akartak megállítani, ami vagy sikerült, vagy nem. A tiszteletet megkapom, így abszolút jól érzem magam a mérkőzéseken. Soha nem ért negatívum, senki nem jött úgy oda, hogy majd leterrorizál – mondjuk, negyvenen túl már nem fogok megijedni, főleg nem fiatal srácoktól…
POTEMKIN KÁROLY – SZÁMOKBAN (2018 ŐSZ)
Pályára lépés, kezdőként: 15
Pályára lépés, csereként: 0
Lecserélve: 2
Játszott perc: 1371
Szerzett gól: 20
Szerzett gól nélküli mérkőzés: 3
Szerzett gólok az 1. félidőben: 5
- 1–15. perc: 1
- 16–30. perc: 4
- 31–45. perc: 0
Szerzett gólok a 2. félidőben: 15
- 46–60. perc: 5
- 61–75. perc: 2
- 76–90. perc: 7
- 90. perc +: 1
Gólok fordulóról fordulóra: 1–2–4–1–1–1–3–0–1–1–1–2–0–2–0
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 35. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: