PÉCS » Nem lehetett nem odafigyelni rá. Szavai hitelesek, a mondatai kellőképp megfontoltak voltak, nyilatkozzon a Pécs vagy éppen az Eger edzőjeként. Mészáros Ferenc manapság nincs a középpontban, úgyszólván elfelejtették, ám a szemüveges szakember így sem unatkozik.
Audi versenyez a BMW-vel. A 2010/2011-es szezonban járunk, a Gyirmót előnyben, robog mögötte a Pécs. A Győr-Moson-Sopron megyeiek befutónak tűnnek, de a „Munkás” nem adja fel. Egy hirtelen váltással Mészáros Ferenc „ül a volán mögé”, majd teljes gázt ad, magabiztosan manőverez, szenvedélyesen vezet, és láss csodát, a szezon végén a Mecsekaljáról kerül a csapat az NB II „tetejére”. Ez volt a legszebb siker – a diadal érzelmi oldalát tekintve különösen. Azóta viszont megtörni látszik a lendület, pedig a szakvezető dolgozott Zalaegerszegen és Egerben is.
– Az idei nyara kalandosabb lehetett, mint a csehül álló tejfelszőke Hansnak a kínai étteremben cigánypecsenyét rendelni, majd angolosan távozni.
– Pontosan mire is céloz?
– A Nagykanizsán történtekre, mert az még a magyar futball harmadosztályában sem szokványos, hogy valaki egy hétig edző, aztán valamirevaló indok nélkül menesztik.
– Szerintem ezzel már ne foglalkozzunk – legyintett Mészáros Ferenc 55 éves Pro-licences edző, aki labdarúgóként Pécsen, a helyi MSC-ben lett ismert, sőt elismert játékos, majd Belgiumban a Lokeren tagjaként is öregbítette a magyar futball hírnevét. – A régi dolgokat nem akarom előhozni, felesleges feleleveníteni. Maradjunk annyiban, csak a szépre emlékezem.
– A jelen is csodás? Mert az odáig rendben van, hogy egyéni képzéseket és előadásokat tart, de aligha elégíti ki a szakmai igényeit.
– Jól fogalmazott. 20 éves tapasztalattal a hátam mögött rengeteg gyakorláson vettem részt, sokat tanultam. Ebből állítottam össze egy anyagot, amit motivációs tréningnek neveztem el. Először a labdarúgóedzőket céloztam meg, sőt, immár túl vagyok a 10. előadásomon, és a visszajelzések alapján nagyon jól sikerültek. Folyamatosan megyek, járom vele az országot. Az egyéni képzések kapcsán fontos megjegyezni, amikor Pécsen voltam edző, láttam, hogy egyre rosszabb a minőség, és elhatároztam, mindenképpen csinálok egyéni és posztspecifikus képzést. Két évig így is történt, ám jó egy esztendeje már nem vagyok ott, viszont a nyáron Bognár György szakmai igazgató hívott és elkezdtem Budaörsön is.
– A képzés csak a fiatalok teljesítményére, netán a rutinosabb futballisták produkciójára is hatással van?
– A 16 és a 23 éves korosztály közöttiek számítanak a fő célcsoportnak, de olyan idősebb labdarúgónak, aki régóta nem játszik és formába kell lendülnie, vagy éppen sérülésből tér vissza, ugyanolyan fontos lehet. Ha valaki huzamosabb ideig nincs edzésben, azok a megtanult technikai elemek, amelyeket addig simán elsajátított, nem biztos, hogy ugyanolyan olajozottan működnek.
– A Pest megyei klubnál hány „gyermeke” van?
– Budaörsön az U17-es és az U19-es korosztállyal foglalkozom, plusz kétszer tartok edzést az első csapatnál, elsősorban a fiatalabbak számára, de néha azoknak az idősebbeknek is volt ilyen edzésük, akik nem játszottak a hétvégén, így ők is beszálltak közénk. Csak a példa kedvéért: egy jobbszélső elsősorban tudjon beadni és cselezni. Ez a legfontosabb. Ha nem olyan jól védekezik, az nem gond, de ha mondjuk, nagyon jól védekezik, de nem jól ad be, akkor vagy nem szélső vagy nem oda való. Ezt szeretném profi módon megcsinálni Budapesten. Természetesen nagyon sok minden kell hozzá, de már elkezdtem lerakni az alapokat, úgy, mint az eszközök megszerzése, a hely meghatározása. Ez utóbbi igen nehéz, mert tudjuk, nem sok hely van, ahol ilyesmit lehet végezni. Olyan igényt szeretnék teremteni a fővárosban, ahol ezek a srácok fejlődhetnek heti két-három alkalommal.
– Fogékonyak azok a magyar játékosok, akik labdarúgók akarnak lenni?
– Nagyon kedvezőek a tapasztalataim, mert miről beszélünk? Posztspecifikus érintésszámról. Bárkivel beszélek és megkérdezem, heti szinten hány perc tiszta játékidő jut egy 17 vagy egy 19 éves labdarúgónak, elszörnyülködnek, amikor azt mondom, felmérést végeztem, ami alapján másfél és két és fél óra között futballoznak. Gondoljon bele, vajon egy csatár hányszor kerül oda a kapu elé ennyi idő alatt…? Hogy szükség van-e erre az egészre vagy sem, az nem kérdés.
– Az viszont igen, hogy tíz meg húsz éve, ha lementek az akkoriak az imádva utált salakra, a málló vakolatú tornaterembe vagy a Venyige utcai börtönre emlékeztető dühöngőbe, napestig nyüstölték a labdát és egymást, így sok-sok esztendeje nyilván más számadatok lettek volna érvényben.
– Nekem könnyű volt a jelent kiszámolni, mert ott voltam a Pécsnél, és láttam, mennyi. Megkérdeztem más edzőket is, és nagyjából ugyanezek az időintervallumok jöttek ki. Ha belegondolok, én egész nap kinn voltam a pályán, pedig az 50-es korosztályhoz tartozom, nem a 80-ashoz, mint Puskás Ferencék, akik szintén egész nap futballoztak. Ha profin akarunk csinálni valamit, naponta legalább két-három órát kellene vele foglalkozni. Akkoriban természetesen más eredmények születtek volna, viszont az a világ is más volt, mint a mostani. Vannak erőfeszítések, de ha nem tudjuk visszavinni az iskolába a focit – és most futballról beszélek, nem a sportról általában –, akkor nagy baj lesz, mert ha megnézzük, a suli falai között a fiatalok eltöltenek nyolc-kilenc órát. Nem az edzők felelőssége a kialakult helyzet, mert tény, hogy lehetne még többet futballozni a gyakorlásokon, lévén látok olyanokat, akik futtatják a játékosokat, mintha valamiféle versenyre készülnének, mert az erőnlét a minden. Van már létra, bosu, diner, TRX, és hadd ne soroljam tovább. Nem lenézve az erőnléti edzők munkáját, félreértés ne essék, mert nagyon fontos szakma az övék, de a labdarúgás szempontjából sokkal fontosabb, hogy futballozni tudjon a gyermek.
– A saját pályafutását tekintve erre nem panaszkodhat, ön tudott futballozni. 23-szoros válogatott volt, de ez csak egy szám. És a „mellékelt” tartalom?
– Sajnos nem vagyok elégedett, de ez nem azt jelenti, hogy mindennap ezzel foglalkozom, és nagyon szomorúan fekszem le. Garami Józsi bácsinak igaza volt, amikor visszatértem Belgiumból, akkor azt mondta, 50 százalék bennem maradt. Egyrészt nagyon sokat voltam sérült, holott négyszeres házi gólkirály voltam Belgiumban, de azt kell, hogy mondjam, talán a mérkőzések 60-70 százalékán tudtam játszani. Gondoljon csak bele, mi van, ha mindvégig egészséges vagyok? Kétszer tudtam volna továbblépni, Angliába és Svájcba, de egyszer sem sikerült, igaz, akkor még a Bosman-szabály is létezett, emiatt hátráltattak, mert nem voltam ingyen igazolható. A futballkarrierem nem azt hozta, amit vártam, de hát gondoltam, majd az edzői…
– És?
– Remélem, vissza tudok térni.
– Azzal sincs kibékülve? Úgyszólván sokkal több aktivitásra számított a klubvezetők részéről?
– Természetesen, de ne feledje, Magyarországon sok a vadász és kevés a fóka. Ez az egyik, a másik pedig, nem nagyon van versenyhelyzet manapság.
– Mármint?
– Úgy értem, bárkivel megküzdeni, és ezt nem rosszindulatból mondom. Ugyanúgy, mint a bokszban, a feleket beengedni a ringbe, és nézzük meg, ki a jobb, nyilván a futballérvek alapján. Azonban sajnos nem kapom meg a lehetőséget. Mostanság nem úgy működnek a klubok, hogy megpályáztatják az edzőt és valaki odakerül. Vagy ha meg is pályáztatják, még az is lehet, oda van írva, hogy egy prominens személy ajánlása fontosabb, mint az, hogy valaki Pro-licences, idegen nyelvet beszél vagy éppen háromszoros bajnok.
– Tehát úgy érzi, rossz úton haladunk?
– Nem a megfelelő irányba tartunk, inkább így fogalmaznék. Csodálatos események zajlanak, pályák, stadionok épülnek, de… Ha megnézzük, mi veszik ki a játékosokból és az edzőkből? Ha bemegyünk egy szép arénába, nem tudom, ott van-e a szenvedély? Ha odarakunk valakit az ügyvezetői posztra, nem tudom, ott van-e az etika? Ha ránézek egy kisgyermekre, nem tudom, megvannak és elég erősek-e a céljai, adott-e a kellő alázata? Amennyiben innen nézem, nem biztos, hogy jó felé megyünk. Az emberi, a humán oldalt sokkal jobban ki kellene domborítani és értékelni, mint a másikat. Nézze meg Írországot! Nincsenek stadionok, mégis kilátogatnak 20-30 ezren egy-egy mérkőzésre. Miért is?
– Nyilvánvalóan megvan az oka.
– Amikor még az édesapja élt, úgy két éve egyszer kint voltam Dárdai Pálnál Berlinben, a Herthánál. Azzal tisztában voltam, hogy ahol kimegy 70-80 ezer ember, ott valamit jól csinálnak. Egyszerű a tétel: ünnepet varázsolnak minden héten, mert Németországban mindenki tudja a dolgát. Emlékszem, a Bayern Münchennel játszott a Hertha, és a közönség végigszurkolta az összecsapást, pedig nem volt jó meccs – no, ez a különbség. Azt megfigyelte már, hogy a magyar sohasem a képességein csúszik el, hanem mindig valami máson? No, de nem lövöm le a poént, mert erről is szó van az előadásomban.
,,Amikor a ’90-es évek közepén hazajöttem Belgiumból, kölcsönbe kerültem Pécsre, ahol Dárdai Pál akkor bontogatta a szárnyait. Korán, úgy emlékszem, már a második összecsapáson teljesen elszakadt a combhajlítóizmom. Abba is kellett hagynom egy időre, és utána már csak amatőr ligákban futballoztam. Néhány hónapig azonban együtt játszottunk Palival, akin látszott, hogy tehetséges, küzdős srác, akit vitt a szíve, de azt nem gondoltam volna, hogy idáig jut és nem csupán a Hertha labdarúgója, hanem a berliniek edzője és a magyar válogatott szövetségi kapitánya is lesz.”
MÉSZÁROS FERENC az egykori pécsi csapattársról, Dárdai Pálról
Posztra-képzés és motivációs tréning edzőknek » A nagy tapasztalattal rendelkező professzionális edző, oktató, a 23-szoros magyar válogatott játékos és pro-licences edző, Mészáros Ferenc által tartott képzésen az alábbi kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődő szakemberek:
Hogyan motiváljuk játékosainkat, sportolóinkat?; Mi a siker alapvető képlete?; Kell-e büntetni a játékost?; Hogyan érjünk el ÁLLANDÓ eredményt?; Mi van a formahanyatlás és a visszaesések hátterében?; Hogyan vesszük észre, hogy a sportoló együttműködik vagy sem?
Mészáros Ferenc előadása klubok és csapatok, posztra-képzése fiatal labdarúgók számára!
06-20/800-03-14
thetan1963@gmail.com
A fenti interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 35. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: