PEREG » Itt a példakép, reménységek! Az egykor az NB I-ben is futballozó Semsei Mihály 44 évesen is aktív, mi több, meghatározó tagja, oszlopa a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő helyi SE-nek.
És ha mindez még nem volna elég, az Old Boys I. osztályú Nagytétény színeiben olyan remek társakkal futballozhat együtt, mint Erős Károly, Hamar István, Tamási Zoltán vagy éppen Stranyóczky László. A kiváló fizikumnak örvendő sportember azonban nem csupán a fényben fürdött, hanem a pokolba kívánt árnyékot is megismerte.
– Miért jött haza? Egy Csepel-Kordax-mezben mernék fogadni, hogy Ausztriában megbecsülték anyagilag és erkölcsileg, így végképp nem értem a döntését. Nem vágyott arra, hogy kiteljesedjen a karrierje túl a harmincon?
– Annak idején alacsonyabb osztályba igazoltam Ausztriába, de nem volt ezzel semmi gond, mert tény és való, hogy ahhoz a szinthez képest minden rendben volt, amit kellett, azt rövid időn belül elintézték, gondolok itt például a munkára – mondta Semsei Mihály, akire leginkább Csepelről emlékezhetnek a szurkolók, de a középpályás megfordult többek között Tatabányán, majd a 2000-es években Dabason, Budafokon és Tökölön futballozott. – Csakhogy az az időszak megterhelő volt nekem, mivel akkor lettem olyan szinten beteg, hogy be kellett húznom a féket, hiszen eljutottam a kemoterápiáig. Annak ellenére, hogy fél-, de inkább háromnegyed évig nem tudtam semmit csinálni, úgy töltöttem ki azt az időt, hogy februárban megkerestek, márpedig szeretnének rám igényt tartani. Csináljam végig a szezont úgy, hogy annyi erőm nem volt, hogy kivonszoljam magam a WC-ig, de helytálltam. Úgy játszottam le az elkövetkező félévet, hogy edzésen nem vettem részt. Mentálisan nehéz időszakon voltam túl, de nem tudtam feladni.
TÚL A KEMOTERÁPIÁN IS
– Ennyi év távlatából talán már könnyebb beszélnie a megpróbáltatásairól: akkoriban mivel kezelték?
– Volt egy jóindulatú daganatom, csakhogy a műtét után jó két és fél hónapig elhúzódott az egész, kemoterápián vettem részt, márpedig azzal csak mérgezik az embert. Volt elég baj, tehát belenyugodhattam volna, nem biztos, hogy kellene folytatni, ám éppen ez az, ami megerősített, hogy amit éveken keresztül űztem, hajtottam, csináltam, azt kell tovább vinni és ez a mai napig is megvan. Kemény időszak volt, legfőképp elfogadni azt, ami van, de ahogy éreztem, hogy lehet csinálni, mivel már nincs akadály, így folytattam. Nekiálltam ismét, mert ami 20 évig éltetett előtte, hogy futballozhattam, hogy eredményeket, sikereket értem el, az hiányzott. Hozzám tartozott, mert az, hogy ne tudjak elmenni edzésre, számomra elképzelhetetlen. A mai napig végigcsinálom ugyanazt, mint a többiek, mert szükségem van erre. Lehet, ha olyan sérülésem lett volna, mint például térdszalag-szakadás, könnyebben abbahagyom a futballt, de szerencsére a súlyos esetek elkerültek. Mindig próbáltam a pályafutásom során úgy hozzáállni, hogy olyan szituációba ne kerüljek, vagy ha esetleg mégis, abból ne én jöjjek ki rosszul. Természetesen emiatt többen nem kedveltek, de ha bűntudatot éreztem volna, rég visszavonulok, ám ez nem erről szól. Tudja, néha nagyon rosszul érzem magam, hogy nekem kell szaladgálnom. Mert ha lenne rá módom, illetve adnának erre esélyt, egy 4–0-ra megnyert mérkőzésen szívesen beállnék és játszanék 15 percet, és ennek én örülnék a legjobban. Nem az lenne, hogy az elejétől kezdve kellene helytállni, csak kifejezetten a magam szórakoztatására futballoznék, hogy a csapattal együtt tudjak ünnepelni. Amennyiben így tartanának rám igényt, azzal maximálisan elégedett lennék.
– Most már teljes mértékben rendben van?
– Azóta eltelt tíz év, de közben azért trehánykodtam én is. Jól vagyok és nem kell se kontroll, se semmi, de felvállaltam. Együtt kell élni, ami akkor történt, de annak idején az is végigfutott bennem, ha ezt és ennyit írtak meg, onnantól kezdve nincs miről beszélni. Küzdesz, a kórházi ágyon vegetálsz, közben azért kattog az agyad… Amúgy meg ami van, éljük meg pozitívan, ahogy kell! Nagyon gyorsan elszalad az élet, de ha megtöltjük tartalommal, az jó, ám amennyiben csak dolgozol, bemész a munkahelyre, hétvégén otthon vagy a családdal és nem élsz, illetve azért élsz, hogy dolgozhass, az nem biztos, hogy épít, segít. Aki úgy él, hogy majd ezt ekkor, azt meg majd amakkor, most erre gyűjtök, majd arra, annak a nevét sokkal inkább előbb, mint utóbb a sírköves vési fel.
HOL VANNAK A FIATALOK?
– Térjünk át vidámabb témára.
– Vidámabb témára? Mire gondol? Arra, amikor nyertünk egy meccset?
– Például, de speciel arra lennék kíváncsi, mit szól hozzá, hogy van olyan meg nem nevezett kollégája, aki az egymás elleni – egyébként győztes – derbijük után azt kérdezi, hány éves az ellenfél játékos-edzője, mert tanárian játszott, a mezőny legjobbja volt, és ha tizenegy Semsei Mihálya lenne, akkor sokkal előrébb tartana a Pereg? Ilyenkor hájjal kenegetik?
– Ha valaki a helyén tudja kezelni, ez vegyes benyomásokat generál az illetőben. Egyik oldalról, ha nem is hájjal kenegetnek, de minden normális értékrendű embert valamilyen szinten jó érzéssel töltené el az ilyesmi. Álszerénység lenne azt mondani, hogy nem, de ha a másik oldalát nézem, kifejezetten rosszul érzem magam, bánt, mert a csapatra nézve ez degradáló.
– De ha egyszer ez az igazság?
– És hol a fiatalság? Hol van, aki meg akarja mutatni, hogy ennél a „nyugdíjasnál” többet tud?
– Ezt most tőlem kérdezi? A maximum 18 ezer forintos év végi nyugdíjprémium helyett kitüntetés járna önnek és a hasonló korú, manapság is aktív sportembereknek.
– Aki szájkaratézik, hogy „Mi van te, nyugdíjas?”, annak mit tudok mondani? Csak azt, hogy „Te ott futballozol 20 évesen, ahol én 44 esztendősen”. Ez vagy dicséret számára vagy nem, de az a baj, hogy a legtöbben megsértődnek ezen és még csúnyább hangvételt ütnek meg, mondván, mit képzelek magamról? De olyan stílussal ám, hogy néha nálam is kinyílik a bicska, és olyan szinten kell odaszólnom, amit nem biztos, hogy megengedhetnék magamnak. Nem biztos, hogy le kellene süllyednem erre a szintre, nem biztos, hogy kellene ezzel foglalkoznom, de olyan tiszteletlen megnyilvánulások vannak…
– Szomorú…
– Ha nem ismeri el valaki, hogy magasabb szinten futballoztam, semmi probléma, de legalább a kort tisztelje! Csak az a baj, hogy már ez sincs meg a maiakban. Annyi sok tényező van, miért nem tudunk előrelépni, és az ehhez hasonlók is közrejátszanak ebben. Ne az ilyen idős játékosok vigyék a prímet, nekem és a kortársaimnak nem húzóembereknek kellene lennünk! Nekem azt kellene hallgatnom, hogy addig a tíz percig tényleg nem lógtam ki. Vegyék át a szerepet, vegyék át a pályán belüli irányítást, a fiatalok lássanak maguk előtt jó példát, hogy hová kell felfejlődniük, motiválja őket, hogy bárhová, a megyei I. osztályig vagy éppen az NB III-ig is el tudnának jutni. Ezek a dolgok olyanok, mint a fiúk és a lányok által is viselt ruhadarab: majdhogynem uniszex. Itt sem tudod eldönteni, ki az, akin látod, hogy el akar érni valamit vagy meg van elégedve. Nagyon kevés fiatal van, akinek a tettein látod, hogy szeretne kitörni. Pedig van rá mód, ebben egészen biztos vagyok.
AKI NEM TANUL, AZ MINDIG A SOR VÉGÉRE ÁLL
– A bajnokság egyharmadán túlvannak a társulatok. Okozott bárminemű meglepetést a pontvadászat a Pereg szempontjából?
– Ahol vagyunk, a hozzáállás, a mentalitás, a futball iránti alázat miatt, az a realitás. Néhány mérkőzésünkön nem biztos, hogy valós végeredmények születtek, de az élet örök iskola: van, aki megfogadja és tanul belőle és van, aki nem tanul semmit. Aki nem tanul belőle, az mindig a sor végére áll be.
– A nyár óta három helyett két megyei másodosztályú csoportban viaskodnak az érdekeltek. Belülről érzékelhető bárminemű színvonal-emelkedés? Élvezetesebbek, jobbak, harcosabbak a meccsek?
– Ezt így kijelenteni nem lehet, mert tavaly is voltak viszonylag jó mérkőzések, ahogy gyengébb csapatok is, ami a mostani mezőnyre is vonatkozik. Talán egy nüánsznyival hasonlóbb képességűek az együttesek, mert jelen állás szerint többségében azon múlik, nyersz vagy kikapsz, hogy azon a napon mennyit teszel azért, hogy a bajnokit a magad javára fordítsd. Jó néhány olyan összecsapás volt, amelyet a nem favorit húzott be, és ebből is látszik, hogy akarattal, odafigyeléssel lehet pótolni a hiányosságokat. Lehetsz bármilyen idős vagy éppen technikailag képzett, ha nincs semmi akarat, akkor ott vegetálsz a középmezőnyben vagy annak a végén.
– Mi a titka, hogy 44 évesen is ott van, no, nem a közép-, hanem az élmezőnyben? Robotol, olvassa a játékot, nem akarja abbahagyni, ellentétben a fiatalokkal, akik két rosszul sikerült mondat, csel vagy éjszaka után köszönik szépen és különösebb csinnadratta nélkül visszavonulnak.
– Az az igazság, hogy ugyanúgy, mint a bírók, vagy rosszul viselik a kritikát és nem fogadják el a mondandót, netán nem is akarnak belőle tanulni. Hogy miért? Mert mint egy rossz iskolás, aki kap egy elégséges osztályzatot, meg van elégedve azzal, mondván, tudja, hogy nem vezet feljebb út. Én csak azt nem értem, miért nem hiszik, hogy van továbblépés? Az utóbbi három-négy évben számomra is érzékelhető volt, hogy mindenki keresi azokat a játékosokat, akik pozitív mentalitással rendelkeznek, úgy állnak hozzá, mert azokkal eredményt lehet elérni. Húsztól harmincig miért rossz felfogással viseltetnek a magyar futball iránt? Jó, hát értem, de az a baj, hogy akkor el kellene mennünk felsőbb körig, aki ezt az egészet delegálja és bele van szerelmesedve, és megkérdezni, miért öli bele a sok lóvét, holott amit a magyar labdarúgás profitál, az nem sok, mert külföldön egy labdarúgó eladásából keres annyit egy klub, mint nálunk az összesből… Hogy miért csinálom? Ez nagyon jó kérdés, az utóbbi években többen, így jó néhány játékosom is feltette ugyanezt.
– És mit válaszolt nekik?
– Megmondom őszintén, nagyon nehezen, már-már megalkuvásként élem meg, mert itt is mindenki tudja, látja és ért a futballhoz, mi több, szakértője is az egésznek, de nem biztos, hogy szerzett magasabb osztályban érdemeket vagy tapasztalatot. Magyarország a tízmillió szövetségi kapitány országa, de amíg így lesz, mert mindenki ért hozzá és senki nem akar szurkolni, kitartani amellett, amit képvisel az egyesülete, és csak azért megy ki a pálya szélére, hogy a vasárnapi ebéd után megmondja, mit és hogyan kellett volna csinálnod, holott részt nem vett benne soha életében, azt azért nehéz kultiválni.
– Pozitívum vagy negatívum, hogy NB-s múltja van?
– Ez nem is kérdés, mert nem áldás, hogy magasabb osztályból kerültem ide, hanem átok, és nem azért, mert lebecsülöm a többieket, a játékosokat vagy éppen a vezetőségeket. Az a baj, hogy olyan szinten mozogtál, olyan szinten kellett élned a napjaidat, hogy folyamatosan, hétről hétre, napról napra kellett bizonyítanod, mert voltak elvárások.
MEGALKUVÁS A JÁTÉK SZERETETE MIATT
– Nem sajnálja, hogy nem most 25 vagy éppen 30 esztendős? Jobbak a feltételek, vonzóbbak a körülmények, csábítóbbak az anyagiak.
– Nem is azt bánom, miért nem vagyok most ennyi, mert a tudat, a mentalitás, a hozzáállás nem változik, de lehet, én is hamar kiégnék, ha volna néhány negatív hozzáállású figura. Kerestem én is az utamat, biztos, hogy vakaróznék, holott én is 30 évesen döntöttem el, hogy nekiindulok külföldre, három év után igazoltam vissza és még lehúztam másfél évet az NB II-ben. Akkor is és most is azon múlik, mennyire veszed komolyan? Mennyire tudod megélni olyan játéknak, ami egy életre szól? Ha belevágtál, elvállaltad, ezt nem lehet egy-két hétig csinálni. Most jól csinálom, aztán meg félvállról veszem? Ezzel nem tudok azonosulni, ahogy az ilyen emberekkel sem. Van ebben az osztályban sok szájkaratés, aki ilyen jó, meg olyan jó, csak éppen hétről hétre, hónapról hónapra vagy évről évre nem tud, illetve nem akar feljebb lépni, mert ez itt kényelmes. Szájjal remekül játsszák a futballt, csak az a probléma, hogy ezt lábbal és azzal a bizonyos fekete-fehér „bogyóval” űzik, amit oda kell tudni rúgni, át kell venni és a hétméteres kapuba be kell passzolni, ám mindez sajnos egyre ritkább módon adatik meg bizonyos embereknek.
– Amit fiatalon elképzelt, azt elérte?
– Nem, ezt bizton állíthatom. Elég sok keserűség van bennem. Abban az időben nagyon nehéz volt menedzser nélkül továbblépni, és mivel nekem akkortájt és utána sem volt, mindig is próbáltam a magam módján érvényesülni ugyanúgy, mint mostanság is. Sohasem kértem, sohasem kopogtam, hogy itt vagy ott szeretnék futballozni, mindig igyekeztem és szerettem is a magam útját járni, hogy azért ismerjenek el, amit képviselek, amit tudok, amit csinálok, s nem azért, mert egy menedzser, egy tréner vagy apuci, netán bárki más rábeszéli vagy meggyőzi a vezetőedzőt így, úgy vagy amúgy. Márpedig sajnos akkor és most is ez a divat a magyar labdarúgásban. Kívülről a megmondók, az úgymond szakértők adják-veszik a játékosokat, aminek éppen ezért meg is van az eredménye: vagyunk, ahol vagyunk… Elégedetlen vagyok azzal, amit magasabb szinten értem el, holott elég sok évet lehúztam NB-s osztályokban, de lehetett volna ebben több is. Ha viszont a másik oldalt nézem, ismerek olyan embereket, akiket sajnálok, hogy nem jutottak el messzebb vagy a saját vagy más hibájából, és nem tapasztalták, NB-s szinten milyen a mentalitás, a hozzáállás, a miliő. Nekem volt hozzá szerencsém, ennek örülök, panaszkodni viszont nem akarok, már csak azért sem, mert 44 évesen még mindig fel tudom húzni a lábamra a cipőt, még mindig tudok kellemetlen pillanatokat okozni az embereknek, ami viszont elégedettséggel kell, hogy eltöltsön.
– Kell?
– Én már kifejezetten csak a magam szórakoztatására csinálom, örülök, ha egy csapat boldog attól, amennyiben nyerünk, és ha ehhez hozzá tudok tenni, engem jó érzéssel tölt el. Ha csak két jó szóval, netán tanáccsal segíthetek, már az is örömet okoz. Pedig régen egyértelműen rosszul esett, ha csupán ennyire volt szükség tőlem – lehet, hogy öregszem…?
A dobogósok valóban kiemelkednek » Arra kértük Semsei Mihályt, hogy szigorúan ábécésorrendben véleményezze a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjának dobogósait a pontvadászat egyharmadát követően, amelyekkel már találkozott az általa dirigált társulat. A 2018/2019-es bajnoki szezonban időrendben az alábbi végeredmények születtek: Üllő – Pereg 6–1; Pereg – Gyömrő 1–3; Törökbálint – Pereg 4–1.
„Az egyik ismeretlen csapat számomra a Gyömrő volt, amely meglepetésbrigád az én meglátásom szerint – kezdte értékelését Semsei Mihály. – Két szezonnal ezelőtt már itt volt a mi csoportunkban, de akkoriban nem volt ilyen nehéz dolgunk vele. Úgy gondolom, Molnár Tamás játékosai fejlődtek a legtöbbet, netán a Gyömrő tudott olyan szinten igazolni, ami számukra erősítést jelentett. Mindezt nem egy mérkőzés alapján mondom, mert jártam kinn több meccsükön is. A Gyömrő olyan mentalitást képvisel, ami előreviszi az együttest, így a tabellát elnézve ott tart, ahol kell, és ha ezt továbbviszik a játékosok, előrébb is fognak végezni, ebben biztos vagyok.
A Törökbálintról vegyes a kép, mert bár a legutóbbi bajnokinkon kaptunk egy négyest, nem biztos, hogy ilyen eredménynek kellett volna születnie. Két hiba miatt kerültünk nehéz helyzetbe, és nem biztos, hogy két 11-est kellett volna ítélni ellenünk, ami viszont befolyásolta a kimenetelt. Fiatalokkal dolgoznak, ám hogy miként tudják őket felfejleszteni, az csak rajtuk áll.
Ami az Üllőt illeti, néhány emberről nagyrészt tudtam, mire képes és mi az, ami várható tőle. Az egymás elleni első félidőben lehetett volna bármi, ám játékosai vannak annyira rutinosak, hogy kihasználják a lehetőségeket, ami meg is mutatkozott a derbi alakulásán, ám a 6–1-es vereségünk nem volt reális. A továbbiakban kiderül, mire jutnak, mert szintén jó képességű csapat, és bár természetesen nem ledegradálva őket, de számomra meglepő, hogy ennyire magabiztosan teljesítenek. Hosszú még a bajnokság, meglátjuk, mi lesz a vége!”
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 30. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: