MONOR » Tengernyi tapasztalat érkezett a fiatalos lendület helyére. Úgy is fogalmazhatnánk, Schmidt Ádámot Baranyi György váltotta a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjából a Déli mezőnybe átkerülő helyi második számú társulat élén.
Jár a motor, jár, el is indult a kék-fehér autó, lassan, biztosan, csakhogy egyelőre Moszkvicsra hasonlít a Monor második csapatának „szekere”, semmint Ferrarira. Ám Baranyi György, a társulat nyáron kinevezett trénere nem borúlátó – és az eddigiek alapján nincs is oka a pesszimizmusra.
– Ennél azért többet várt, nem?
– Megmondom őszintén, egy kicsivel jobbra számítottam, bár egetverő dolgokat nem gondoltam, mert ez az együttes teljesen új – mondta Baranyi György, a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Monor II. 66 esztendős edzője. – Csapatot kell építeni, mivel a nyáron 13 ember ment el, ráadásul két maradó hosszabban sérült. Nyilván vannak régebbiek, öten vagy hatan, akik játszottak már tavaly is, de a többiekkel össze kell szokniuk, meg kell ismerniük egymást. Egyébként úgy voltam vele, hogy az első öt meccsünkből két találkozót nyerünk meg, aztán szép lassan lépegetünk előre.
– Ebből mindössze egy győzelem lett, igaz, a Pest Megyei Kupában csoportbeli riválist, az Újhartyánt gyűrték le, de valami azt súgja, elcserélné ezt egy bajnoki diadalra. Azok alapján, amiket hétvégenként rendszerint elmond, lehetőségeik éppenséggel vannak.
– Két és fél hete, a Péteri ellen is volt négy helyzetünk, a riválisunknak is akadt, de talán egy az első félidőben, az is lepattanóból, és más semmi. Nekünk viszont volt százszázalékos ziccerünk kettő vagy három is.
– Mi a gond?
– Az igazság az, hogy az ellenfél 16-osáig eljutunk, de aztán megáll a tudomány. A támadások befejezésére kell nagy hangsúlyt fektetnünk a későbbiek folyamán, mert az, hogy egy meccsen kapunk egy gólt, az nem olyan vészes, viszont rúgnunk kell kettőt vagy hármat.
– Görcsösek a játékosai?
– Egyelőre nem, hála Istennek sikerült belőlük kivenni. Azt kell mondjam, egyre jobban összeállunk, de a Péteri otthonában elszenvedett 1–0-s vereség megérintette őket, ezt a kudarcot jobban a lelkükre vették. Ne feledje, fiatal csapatunk van, a legidősebb játékosunk 28 éves. Bocsánat, Csőke István 39, ő viszont csak félidőket, 60 perceket játszik, ha éppen ott tud lenni a bajnokinkon. Vannak 19 esztendőseink is, az átlagéletkor viszont úgy 22-23 év körül van, ha jól számoltam. A többség még szokja a felnőtt légkört, ám remélem, előbb vagy utóbb kialakul egy olyan csapat, amely ennél eredményesebben futballozik.
– Mindenről beszéltünk, csak arról nem, miként került a gárda élére? Mert a nyárig Schmidt Ádám irányította a monori „fakót”.
– Ott kezdeném, hogy Monoron utánpótlás- és alközpontvezető is vagyok. Amikor létrehoztuk a második csapatot – sok-sok év után végre elfogadták, hogy kell egy ilyen alakulatot indítani azoknak a fiataloknak, akiknek nem jut lehetőség NB-s szinten –, elkezdtük a ,,megye-háromban”, majd folytattuk a „megye-kettőben”, és meglátjuk, néhány éven belül hová jutunk el azokkal a srácokkal, akik kiöregednek az ifiből. Tulajdonképpen ezért alakult a Monor II., és akkor is mondtam a vezetőségnek, hogy nagyon szívesen elvállalnám az edzéseket, de azt mondták, egy fenékkel csak egy lovat, esetleg kettőt lehet megülni, ám hármat nem. Most viszont az élet azt hozta, hogy a Monor felkerült az NB II-be, és az eddigi edző, Schmidt Ádám adminisztratív feladatokat lát el és erőnléti edzőként dolgozik, így neki is több lett a munkája, nekem meg maradt ugyanannyi. Felvetettem ismét, hogy most is szívesen elvállalom a gárdát, ha rám bízzák, és némi gondolkodás után azt mondták, jó, legyen.
– Hogyan bírja? Mert a napjai aligha tévénézéssel és rejtvényfejtéssel telnek.
– Egyáltalán nem, de én ezt szeretem csinálni, és tudom, hogy annyit vissza is kapok a futballtól, mint amennyit adok, legalábbis úgy veszem észre a szemekből, a megnyilvánulásokból.
– Két másodosztályú együttese van a Monornak, ám nagy különbség, hogy a Horváth Dávid által felkészített első csapat az NB II-ben, míg az ön brigádja a „megye-kettőben” pallérozódik. Elképzelhetőnek tartja, hogy a keze alatt megfordulók közül valaki, ha nem is személyesen, de átvitt értelemben bekopogtasson az első csapat ajtaján?
– Félek, hogy nem. Ha reálisan nézzük, ebből az együttesből már nem valószínű, hogy bármelyikük is eljut oda. Vannak olyan játékosaink, akik most a „megye-kettőben” futballoznak, de az NB I-et is megjárták, gondolok itt Szentgyörgyi Róbertre vagy az NB II-ben is futballozó, igaz, csupán egy meccsen pályára lépő Baranyi Péterre. Maximum NB III-as szintű futballisták a mieink vagy a megyei I. osztályban játszhatnának, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
– Van kitűzött cél?
– Nincs, így szerencsére nagyon nyugodt körülmények között dolgozhatunk, amit külön köszönök a Monori SE-nek, hiszen megfelelő feltételek mellett telnek a napjaink, és semmiféle elvárást nem támasztottak sem velem, sem a csapattal szemben, de mi azért kitűztük azt a célt magunk elé, hogy az első tízben szeretnénk ott lenni.
– Úgy gondolja, ez a realitás?
– Annak ellenére, hogy ilyen gyengén kezdtük a szezont, továbbra is bizakodó vagyok, mert a meccseket látva nem játszottunk alárendelt szerepet egyik bajnokinkon sem. No jó, talán a Bugyi ellen igen, mert akkor abszolút nem voltunk meg, mert olyan játékosok is futballoztak azon az összecsapáson, akik az utolsó edzéseken nem is vettek részt, de most már kezdünk összeállni, tudok cserélgetni, úgyhogy bízom abban, hogy egyre jobb lesz a helyzetünk.
– Lassan kirajzolódnak az erőviszonyok. Okozott önnek bármelyik csapat meglepetést?
– Nem igazán, bár a Törökbálintot annyira nem ismertem, a Bugyit, az Alsónémedit, a Dabas II.-t igen, a Halászteleket kevésbé. A Gyömrőt és a környékbelieket szintén ismerem, úgyhogy nagyon nagy meglepetést egyik gárda sem okozott eddig. A Halásztelek elleni meccsen például úgy szenvedtünk 4–1-es vereséget, hogy kilenc emberrel fejeztük be a derbit, mert nem volt cserelehetőségem, kevesen voltunk, és nyilván gólt akartunk rúgni. Nagyon őszinte futballt játszottunk, ezen egy picit változtatnunk kell majd, sokkal taktikusabban kell küzdenünk a továbbiakban.
– Nem lehet megélni a szép futballból?
– Már ezen a szinten sem. Az őszinte, szép, labdabirtokláson alapuló játékunk mindenhol megvolt, a Péteri és a Halásztelek ellen is 60 százalék körüli volt a labdabirtoklásunk, sőt, majdnem minden meccsen mi domináltunk. A Bugyi ellen ugyan nem, de az Alsónémedivel szemben, ha a második félidőben tudok frissíteni, más az eredmény, ám a futballban nincsen ha, ezt felejtsük el. Mindig az eredmény a mérvadó, amit nem tudunk megváltoztatni. Legyen az a tanulság, hogy ezen a szinten a szép futball háttérbe szorul.
– És ez nem probléma?
– De, nagyon nagy baj. Nem mai »csirke« vagyok, a szemet gyönyörködtető játékot szeretem továbbra is. Megpróbálunk a szép futballból és a brusztolásból összehozni egy olyan masszát, ami nézhető és szórakoztató is lehet a későbbiek folyamán.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 26. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: