BUDAPEST » Ismét kórházba került a korábban agyvérzésen áteső Honti József, az NB III, Nyugati csoportjában szereplő BKV Előre rutinos trénere.
Robinson Crusoe megirigyelhetné – vagy mégsem. Hatvanhárom évesen az ember már megfontoltan veti magát az élet sűrűjébe, és naná, hogy Honti József sem kivétel, ehhez képest mégis megtörtént a baj.
„Több mint két hete történt velem egy nem egyszerű dolog – mondta Honti József, a közlekedésiek edzője. – A gerincvelőmben találtak egy vérrögöt. Éppen tartottam az edzést, amikor egyszer csak elkezdtem sántítani. Képzelheti, hogy megrémültem, de hála Istennek, Magyarország első számú gerincspecialistája lézeres eljárással megműtött, és úgy néz ki, hogy a kezdeti nagy ijedtség után már túl vagyok a nehezén. Most is itt vagyok Budakeszin, a Rehabilitációs Intézetben, de a hétvégén már a kispadon ülök – vagy mellette, mert lehet, hogy tolókocsiban visznek, de ott leszek a Dunaharaszti elleni hazai meccsen. Három mérkőzésről hiányoztam, a kórházból irányítottam a csapatot a Debrecen elleni kupaderbin, majd a Ménfőcsanak és a III. Kerület ellen is, de ez így nem az igazi, ezt ön is tudja. Herczeg Andris, a DVSC edzője aranyos volt, mert felhívott a találkozó után, és viccesen azt mondta, Józsi, ha ott vagy a kispadon, még az is lehet, hogy kiesünk.”
A hangja még fátyolos, de érezhetően tényleg jobban van Honti József. Ám hogy mi történt, az gyakorlatilag az ősz ködébe vész.
„Senki nem tudta megmondani, mitől alakult ki a vérrög, csak találgatás van – folytatta a tapasztalt tréner. – A professzor úr is rendre azt kérdezte, megütöttem-e a közelmúltban a gerincemet? Mondtam neki, nem. Volt-e edzésen egy rossz, hirtelen mozdulat? Nem. Januárban viszont beállt egy kicsit a derekam, de a masszőr helyrehozta és azóta semmi. Nem hiszem el, hogy ilyesmi történik, de a Jóisten velem van. Mátyás Tibor, a BKV Előre szakosztályelnöke nem tudta elnézni, ahogy sántítok, és elvitt a Semmelweis Egyetemre, az Üllői úti SOTE-kórházba, ahol egyből csináltak MRI-t meg egy CT-t, majd kaptam infúziókat, és egyszer csak hallom, hogy öt perc múlva itt a mentő, mivel találtak egy vérrögöt, és visznek az Amerikai útra, mert azonnal meg kell műteni. Gondoljon bele, mit éreztem, azt hittem, megnyílik alattam a föld…”
Öröm az ürömben, hogy lehetőség sem adódott a pánikra, az élete filmjének lepörgetésére, mert minden olyan hirtelen történt.
„Ahogy mondja, nem volt időm semmire. Szikora István professzor úr a szabadsága alatt bejött a délután négy órakor kezdődő operációra, amely este fél kilencig tartott. Amint vége volt, azt mondta, hogy »Józsi, ne aggódjon, a műtét szuperül sikerült, most már magán a sor, és úgy odafigyeljen a rehabilitációra, hogy abban hiba ne legyen.« Itt olyan profi közegbe csöppentem, hogy azt elmondani nem tudom, ráadásul az osztály főorvosa dorogi, aki harminc éve ismer. De ez inkvizíció, ne tudja meg, min megyek keresztül, ám összeszorítom a fogaimat és csinálom. Hogy mikorra épülök fel teljesen, nem tudják, de a vártnál sokkal gyorsabban haladok. Amikor mindkét lábam le volt bénulva, azt hittem, fejbe lövöm magam, de már mindenem mozog, önellátóan jövök-megyek. Sokan azt hitték, hogy már nem vagyok a BKV Előrénél, pedig dehogynem! Olyannyira, hogy vasárnap is ott leszek – és immár nem csak lélekben…”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: