
A találkozó után végül a pontokon megosztoztak egymással a csapatok, ám az 1–1-es végeredmény amiatt is érdekes, hogy olyan labdarúgók találtak a hálóba, akik nem is olyan régen még a riválist erősítették. A 21. percben a 2010-es évek elején két különböző korszakban is a Bugyit erősítő 35 esztendős támadó, Tóth András vette be kipattanóból egykori klubja kapuját, ám nem sokáig tartott a labdarúgó öröme, ugyanis a 25. minutumban érkezett a télen éppen Örkényből a hétvégi vendégsereghez kerülő 34 esztendős Kóbor Csaba, aki a védők mögé belöbbölt labdával nem teketóriázott sokat, kirúgta a hosszú sarkot. A találkozó krónikájához tartozik, hogy az 55. percben Rupa Márk cseréjeként pályára küldött Tarnoczki Tibort a 73. minutumban Ubornyák József váltotta, miután előbbi elsőre súlyosnak látszó térdsérülést szenvedett.



Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: