A bajnoki cím most különösen sokat jelentene. Azt mondhatnád, miközben két pohárka finom Blue Nun Gold Edition elnevezésű pezsgő kortyolgatása között az edzésnaplót arrébb taszajtva elnyúlsz a kanapén, hogy stílszerűen az ötvenediken odateheted a közösbe az aranyat is. Csakhogy a futball mindig igazságos – már amikor az ember a tabellán tusakodó csapatokat fürkészi. Persze szépen csillog az ezüst is, és ez még akkor is igaz, ha a legtöbb gólt az általad irányított, olykor meghökkentően szép focival kirukkoló TTC szerezte, de valami hiányzott a valódi boldogsághoz. Csakhogy az élet szép, ha a pörgősen príma, tempós tréning végén azt mondják a negyvenen is túllévő „gyerekek”, köszönjük, Lipi, és a hétköznapok akkor sem szürkék, amikor azt látod, jönnek, egymás után gyülekeznek, a klubház előtt toporognak a Bountyt majszoló fiatalok, akik valóban futballisták akarnak lenni – a kezed alatt.
Nem mutat rosszul ez az ötven – a száztizenhat szerzett mellett különösen. Mert ha megfigyelted, a sors furcsa játékaként ennyi kapott góllal zárta a múlt szezont a felnőtt társulat, ám olykor éppen, ami megvan, az hiányzik. Az ötvenes – a pályáról, a védelem tengelyéből. Akkor talán meglett volna az arany – Bandinak.