BUDAPEST » Július 29-én, vasárnap ünnepli ötvenedik születésnapját Urbán Flórián, korábbi 40-szeres válogatott labdarúgó, aki bár idehaza játékosként megfordult a Duna Cipőben, Újpesten, a Volánban, Győrben, Szegeden és Zalaegerszegen is, mindig is lila-fehér volt a vére és ez már így is marad – mindörökre. Az alábbiakban a violák vezérét köszöntjük, Isten éltesse sokáig!
Kellett ez Neked, Flóri? Tutyimutyinak tűnő, enyhén kancsal, sunyi tekintetű, börtöntöltelék-kinézetű halszemű fickókat taszajtottál odébb – pusztán a szavaiddal, a mondataiddal. A szurkolók között Te lettél a fasza gyerek, mert nem csupán futballozni, de beszélni is mindig tudtál és szerettél is, csakhogy megbélyegzett lettél, mint a markotabödögei nagynénémnek cirill betűkkel címzett karácsonyi képeslap. Az Urbán balhés, az Urbán nem kell! Lelki füleimmel hallom, amint mondják – és lapoznak. Pedig nincs Veled gond, csak az enyhén kancsal, sunyi tekintetű, börtöntöltelék-kinézetű halszemű fickóknak akadt (volna…), hiszen a legtöbbször mindig rátapintasz a lényegre és általában nem köntörfalazol, kimondod, amit gondolsz. A magyar edzők között viszont kevés az egyéniség, a legtöbben a sablont, a betanult szöveget, az elvárt dumát hadarják vagy makogják, miközben bólogatnak, mint Joli két whisky-kóla után a hegyháthodászi diszkó mögötti susnyásban. Ugyanez a helyzet játékosfronton is, mert nincs labdaművész, nincs a Keleti pályaudvarról vagy Újpest-Központból felismerhető fazonszabász, nincs tekintélyes egyén, aki az ellenfélhez rohan százhúszas tempóval, és keresetlen szavak kíséretében leüvölti és letépi a megszeppent illető fejét – átvitt értelemben, persze. Manapság a rózsaszín ködöt szimbolizáló pipiskedés a divat, jószerével a tetováló szalonból a pályára immel-ámmal siető, lányos zavarú, kecses járású úri fiúk hóbortja lett a foci – tisztelet a kivételnek. Itt tartunk, miközben aligha csupán bennem vetődik fel a kérdés, hol a helyed a magyar futballon belül, Flóri? Az elmúlt másfél évtizedben legalább tucatnyi interjút hoztunk össze közösen különböző platformokon, így pontosan tudom, hogy nagy ambícióval és hatalmas lelkesedéssel, világmegváltó gondolatokkal vágtál bele a melóba az NB III-ban és a megyei másodosztályban is az éppen aktuális csapatoddal, nem ez a szinted. Belgiumban néhányan istenként tekintenek rád, pedig nem ott születtél, de emlékeznek arra és értékelik, hogy előfordult, amikor az „élet szép”-alapon elhajoltál – nem a ringben az ütések elöl… –, ám másnap(osan) úgy tekertél az edzésen, mint Chris Froome a Tour de France-on.
„Óriási dolognak tartom, hogy visszatérhettem Újpestre. Itt igazán otthon érzem magam, ezért is ért váratlanul, amikor két éve elküldtek. Én akkor is azt mondtam, hogy ennél a klubnál szeretnék visszavonulni. Megtiszteltetésnek veszem, hogy Újpesten szerepelhetek.”
2003 augusztusában nyilatkoztad ezt, én pedig ifjonti hévvel vetettem papírra a precízen pacekba formált frappáns mondatokat, de az időutazás valahol, valamikor véget ért. Holott megérkeztünk – és aligha csupán nekem lenne erre félszáz indokom…
Mesteri mondatok » Az alábbiakban Urbán Flórián elmúlt években adott interjúiból szemezgetünk. A dátumra kattintva olvashatók a teljes terjedelmű beszélgetések írásos változatai.
2015. június 26.: „Ültem ott és nem tudtam, mit csináljak. És nem raklapnyi pénzt kértem, csupán azt, amiben megállapodtunk, amiben megegyeztünk. Biztos úgy voltak vele, adj neki oda egy havit és befogja a pofáját. Hát nem így lesz, ebben tévedtek!”
2016. április 12.: „Van ilyen, hogy minden ellened fordul, de egy fontos dolog van, és ezt elmondom mindig a játékosaimnak is: a szerencse forgandó. Minden nap nem fogsz egyest dobni. Kőkeményen dolgozni, koncentrálni kell, és akkor dobunk mást is.”
2017. január 13.: „Annak idején Varga Zoltánt ősújpestiként is borzasztóan tiszteltem. A belga Germinal Ekeren együttesében játszottam, ha jól emlékszem, akkor került a Ferencvároshoz. Felhívott decemberben, és mondta, szeretné, ha a Ferencvárosban folytatnám a pályafutásomat. Mivel jó játékosnak tart, ezért hív a Fradiba. A válaszom körülbelül ez lehetett: „Hűűű… Megtisztelő… Hát… Őőőő… Nem tudom…”, amire azt mondta, köszöni szépen, viszonthallásra, és letette a telefont. Eisemann Lacival találkoztam néhány hónap múlva a válogatottban, aki a Fradinál volt gyúró. Mondta, elmesélte neki Varga Zoltán, hogy felhívott, mire a végén csak ennyit reagált Eisinek: „Aki nem azt mondja nekem, hogy indulok azonnal, mert ott akarok játszani, azzal nem tudok mit kezdeni.” És igaza volt maximálisan, ugyanezt vallom én is, igaz, nehéz mindezt megyei szinten megvalósítani. Én nem vagyok Varga Zoltán, nem tudok a nyomába sem érni, viszont Urbán Flórián vagyok, és ha felhívok valakit, ne kezdjen nekem „őőőőzni”, mondja azt, hogy igen, érdekel, beszéljünk a részletekről. Mindig azt vallom, az amatőr nem azért amatőr, mert a megyében játszik nulla forintért vagy minimális összegért és a profi sem azért profi, mert milliókért futballozik az NB I-ben. Az élvonalat végignézve mondok olyat, aki hiába keres hárommilliót havonta, fejben egy iszonyatosan amatőr lószar, egy senki, egy megélhetési futballbűnöző, miközben mutatok olyat a megyében, aki nulla forintért borzasztóan profi, készül és el akar érni valamit. Az ilyenekkel lehet dolgozni, bármilyen szinten. De aki már most azt mondja, hogy nem tudja, majd meglátja, azzal én mit kezdek a mérkőzésen?”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: