Foci a köbön

Nyárasdi Zsombor csapat nélkül

BUDAPEST » Kacifántos történet az övé: nem meglepő, hogy sokadmagával együtt Nyárasdi Zsombor is távozott a gondok elöl menekülő Pécsi MFC-től, csakhogy a középső védőnek egyelőre nincs csapata.

Magas barna férfi nagy tervekkel. Néhány koktél elszürcsölgetése mellett sajátságos forgatókönyv íródhatna egy svábhegyi villában Nyárasdi Zsomborral a főszerepben – happy end nélkül. Legalábbis egyelőre. A Ferencvárosban pallérozódó, jó felépítésű, kiváló alapképességekkel megáldott, immár a huszonhatodik életévében járó középső védő hatalmas reményekkel igazolt a télen Pécsre, optimistán nyilatkozott, elvégre legbelül elhatározta, ha törik, ha szakad, vele a csapatban bajnok lesz a PMFC. A Márton Gábor edzette társulat egyik győzelmet aratta a másik után, tulajdonképpen végig befutónak tűnt, ám jött egy pillanat, amikor megtorpant, megbotlott az alakulat – nélküle. A BKV Előrét, a Jászberényt és a III. Kerületi TVE-t is megjáró labdarúgó mindössze 104 percnyi játéklehetőséget kapott a tavasszal, hiszen a Tiszakécske elleni, 1–1-re végződő hazai rangadón végig a pályán volt, míg a Makó elleni, szintén a Mecsekalján megrendezendő bajnokin a 76. minutumban váltotta Gajág Gergőt. Nem sok, különösen egy tettre kész, erőtől duzzadó futballista számára. Amint azt annak idején jeleztük, várható volt, hogy megcsappan a baranyai klub büdzséje, hiszen nem titok, az NB II-es szerepléssel sokkal könnyebb lett volna áthidalnia az esetleges gondokat a vezetőségnek, ám mivel ez a lehetőség elúszott, érthető, hogy a többség a távozás mellett döntött. Így tett Nyárasdi Zsombor is, felmondta az albérletét, majd búcsút intett a történelmi emlékekkel teli egyik legszebb magyar városnak. Várta a sanszot, ami jött is, de nem egy lehetőséget elszalasztott, miután egyeztetett az egyik harmadosztályú alakulat vezetőjével, majd edzőjével. Minden a terv szerint alakult, gyakorlatilag megegyezett a lényegi kérdésekben, ám jött a kósza hír, hogy változás várható az egyesületnél. Még rá is kérdezett, mindez érintheti-e az idejövetelét, a szerződtetését, ám mivel nemleges választ kapott, tréningezett becsülettel tovább. Mondhatni, a körülmények áldozata lett, mert ugye, a történet végét kitalálták: széttárt karok, fájdalmas sóhajok, sajnálkozó tekintetek, sok siker-kívánás, elköszönés. Ez is a magyar futball velejárója (?), csakhogy mindez a magas barna férfit nemhogy nem lelkesíti, cseppet sem vigasztalja.
„Még nem tudom, hol folytatom, még nem tudom, mi lesz velem.”
Nyárasdi Zsombor mondta mindezt meglehetősen szűkszavúan.
Meglehet, a belső védő úgy van vele, ha bárhol lehetőséget kap, beszéljen majd a játéka helyette.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!