Az élet csak szusszanásnyi órákat és perceket engedélyez. Nincs idő pihenni, leülni, karba tett kézzel vagy korsónyi barna sörrel a ,,jobbosban” a közelmúlton merengeni, dicsőségeket emlegetni. A munka az előkészítés szakaszában jár, mert bár a fiúk, a kék-fehér monori mezt csuromvizesen, de boldogan hátrahagyó fiúk kéthetes, jól megérdemelt szabadságukat töltik, minderre a szakmai stábnak és a vezetőségnek nincs lehetősége. Erre mondják, édes teher, elvégre az NB II-es szereplés kivívása bizony ezzel jár.
– Álomból valóság?
– Ez pontosan így van – vágta rá kapásból Horváth Dávid, az NB III, Keleti csoport 2017/2018-as szezonját vesztes bajnoki nélkül letudó, következésképpen aranyérmet szerző Monori SE 33 esztendős edzője, a Ferencváros korábbi labdarúgója. – Két évvel ezelőtti álmom teljesült azzal, hogy bajnoki címet ünnepelhetünk, az pedig fantasztikus, hogy veretlenül végeztünk az élen. Kicsit utánanéztem, és az elmúlt tíz évben ketten vitték véghez ugyanezt, a Hévíz meg a Veszprém kilenc, valamint tíz esztendeje, azóta erre nem volt példa.
– Az is példátlan, hogy ilyen fiatalon a csúcsok csúcsát ostromolja. Más edző lett azóta, amióta átállt a „sötét oldalra”?
– Nem tudom, hogy olyan nagy idő-e ez egy edzői pályafutásban, hogy nagy változásról lehessen beszélni, de fejlődöm, az biztos, amiért teszek is, de nyilván a körülmények is előrébb visznek. Mondok egy példát: azt vettem észre magamon, hogy a kudarckerülés helyett sikerorientáltabb lettem bizonyos döntésekben.
– Ez jó dolog, nem?
– Én annak ítélem meg, de az is valószínű, hogy a csapat és a cél is formált.
– Átvitt értelemben most nagyjából éjjel négy körül járunk, amikor felébredt, úgyhogy még visszaaludna?
– Nagyon szép napokon és heteken vagyunk túl, mert bár feljutást ünnepelhetünk, de az igazán nagy dolgok csak ezután várnak ránk.
– Az MTK-tól érkező Teodoru Vaszilisszel egyeztetett már? Megszületett a munkamegosztás a két szakember között?
– Formálódik a dolog, de a vezetők világosan lefektették, hogy milyen munkamegosztás lesz közöttünk. Már az előző félév során is itt volt edzéseken, gyakorlómeccseken, bajnokikon megfigyelőként, de ezekben a napokban készítjük el a felkészülést és a következő szezonra vonatkozó szakmai tervet, amit közösen végzünk. Rendkívül jó kapcsolat alakult ki közöttünk, és bár a vezetőedzői feladatokat megosztjuk, de nem fele-fele arányban. Van, amit ő fog elvégezni, van, amit én, Teodoru Vaszilisz inkább amolyan szakmai felügyelőként tevékenykedik, én pedig a vezetőedzői teendők jó részéért felelek. MLSZ-döntés született arról, és határozatba is foglalják, hogy A-licencszel is lehet valaki vezetőedző, ami az én utamat is könnyebbé teszi. Bocsánat, ha esetleg hosszabban fogalmazok, de inkább két mondattal többet mondok, mint féllel kevesebbet.
– Semmi gond, elvégre a jelek szerint a játékosai is úgy voltak vele, inkább három ponttal többet szerezzenek, mint eggyel kevesebbet.
– Az igazi arcunk akkor mutatkozott meg, miután bajnokok lettünk. Öt mérkőzést játszottunk, és amikor matematikailag is biztossá vált az aranyérem, azután is mindet megnyertük. Sikeréhesek voltak a játékosok, nem felejtették el, mi a dolguk, sportszerűen, a legjobb tudásuknak megfelelően futballoztak. A nagy pontkülönbséggel elért első helyezés éppen ennek köszönhető.
– Akadt olyan pillanat, amikor megijedt, hogy baj lehet?
– Nem volt ilyen, és ezt teljes őszinteséggel mondom. A harmadik forduló óta vezettük a bajnokságot, és bár voltak nehéz pillanatok, de amire azt mondtam, lehetnénk jobbak, az a rangadók megnyerésére vonatkozott. Az ősszel ikszeltünk, de amikor még a komplett Salgótarjánnal játszottunk és 4–0-ra nyertünk, akkor ez a tabu is ledőlt. Ami kis bizonytalanságot jelenthetett, hogy rosszabbul is kijöhettünk volna, ha a télen hullik szét a Salgótarján, mert akkor azonos pontszámmal álltunk volna az Erzsébeti SMTK-val. A mi szempontunkból jól alakult ez is, mert az ESMTK-hoz képest hiába veszítettünk pontokat, amikor visszalépett a Tarján és törölték az eredményeit, addig fordulók teltek el, és ekkor már pontokkal vezettünk fővárosi riválisunkkal szemben, így viszont már nem volt, nem lehetett bizonytalansági faktor, ez a bajnoki cím most egyértelmű volt.
– A tavasz során, amikor kirajzolódott a „Bayern München-szindróma”, avagy már áprilisban elérték a legfőbb célt, nehéz volt a játékosokat tűzben tartani?
– Az eredmények és a tabella kegyetlenül őszinte, nem szokott hazudni. Volt forgatókönyvünk arra, ha fordulókkal a vége előtt megszerezzük a bajnoki címet, a játékosokat forgatjuk, és részmotivációt tudjunk felszínre hozni, ilyen például a veretlenség megőrzése, illetve, hogy tőlünk kerüljön ki a gólkirály. Amikor nagy volt a pontelőnyünk, de még nem voltunk bajnokok, azt mondtam a játékosoknak, a lehetőséggel élni kell, szerezzük a három pontokat, hogy ez a teher minél hamarabb lekerüljön rólunk.
– Tisztában vagyok azzal, hogy nem szeret egyénileg értékelni, mégis megkérdezem, ha nincs jó szemük és nem fedezik fel a húsz találatig, nem mellékesen gólkirályi címig jutó Tóth Ádám Sándort, elképzelhetőnek tartja, hogy nem a Monor végez az élen?
– Nem egy személytől függött a bajnoki cím, mindig volt olyan, aki megvillant. Négy olyan játékos nevét is fel tudom sorolni, amikor Ádinak esetleg nem ment a játék, nem jött össze a gólszerzés, és a segítségünkre sietett. Szerencsére sok mérkőzés volt, amikor betalált, de volt olyan szakasza a pontvadászatnak, amikor Balogh Milán góljai hozták meg a három pontot, Hunya Krisztián védekező középpályásként ért el nyolc találatot, Villányi Gergely belső védő létére szerzett hetet, és a második félévben Tóth Barna is gólveszélyesen futballozott. Ráadásul nemcsak egy-egy, hanem többgólos győzelmeink voltak, így nem tudom Tóth Ádám Sándor játékára kihegyezni az egész évet, de kétségtelen, kellett ő is, hogy ilyen magabiztos legyen a bajnoki cím. Sajnos az örömünk nem lehet felhőtlen, hiszen Monoron még az NB III-hoz is szűkösen elég, a másodosztályúhoz pedig nem megfelelő a létesítmény, ezért albérletbe kényszerülünk. Mi tesszük a dolgunkat tovább a zöld gyepen a legjobb tudásunk szerint, a vezetőség a háttérben, és bízunk benne, hogy maximum egy év múlva újra a monori pályán tudjuk fogadni NB II-es ellenfeleinket. Szeretném megköszönni Selei Ernőnek a stabil hátteret, Monor városának és önkormányzatának, valamint a monori szurkolóknak az egész éves segítséget!
– Néha nem fájt a szíve, hogy „csak” a kispadról dirigál, miközben gólokat is szerezhetne hosszú vágta után, tűzbe-lázba hozva a társait és a minden dicséretet megérdemlő monori publikumot?
– Ó, én ezt egyáltalán nem így élem meg! Nekem ez olyan, mintha mindegyik találatot én rúgnám, mindegyik cselnél ugyanazt érzem, mintha én csinálnám, úgyhogy ilyen szempontból nincs hiányérzetem, hogy nem a pályán belül, hanem a vonalon kívül tartózkodom.
– Horváth Dávid beférne a kezdőbe?
– …
– De hosszú ez a csend!
– Persze, mert nehéz erre a kérdésre válaszolnom. Az egyik felem azt mondja, igen, mert tudom, hogy mire voltam képes és mit tudtam, a másik viszont azt súgja, tényleg annyira kompakt a csapat, hogy kár lenne Horváth Dávid játékával elrontani. De a viccet félretéve, talán beférnék, ám nem lenne biztos a helyem, ahogy senkinek sem az, mert erős keretünk van.
– A jelenlegi Monor megüti a másodosztály szintjét? Avagy az MSE már most, jelen állapotában is NB II-es csapat és várhatóan nem lesznek gondjai?
– Az idei évben sem volt belénk kódolva, hogy ez a keret veretlenül bajnok lesz, hiszen nem élvonalbeli futballisták alkották a csapatot. Persze van közöttük olyan, aki az NB II-ben 200-300 mérkőzést játszott, de a legfontosabb, hogy Selei Andrással és a vezetőséggel együtt hittünk abban, hogy akik idekerültek, azok így tudnak teljesíteni és bajnokságot nyerhetünk. Nos, ugyanígy vagyunk a következő évaddal is. Az aranyérmet szerzőkben van potenciál, hogy megütik az NB II-es szintet az MTK-s fiatalokkal kiegészülve, illetve néhány rutinos, másodosztályt megjárt labdarúgó szükséges még a csapatba, hogy példát mutassanak, hogy legyen húzóerő. Most úgy gondolom, nem lesznek kiesési gondjaink, de ezt június elején nagy biztonsággal nem lehet kijelenteni, mivel a keret 80%-a még nem játszott a második vonalban. A helyzet ugyanaz, mint tavaly: nem úgy néz ki, hogy stabil középcsapat lesz a Monor, de reményeink szerint az lesz. De egyszer már sikerült, amit elterveztünk, és akkor bajnoki címet szereztünk.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 18. lapszámában.