FELSŐPAKONY » Közel másfél évtizedet követően lett aranyérmes a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő, Megyesi László által felkészített Felsőpakony, amely az őszt tizennégy győzelemmel indította.
Aranylábú gyerekek, mi a fene van veletek? Megcsináltátok, véghezvittétek, amit akartatok. Ízlelgessétek a sikert, mint a mandulaszemű által adott mandulát. Olyan elődök nyomába értetek, mint ifjabb Albert Flórián – meccselhettek majd a csapata ellen az ősszel a megyei I. osztályban, a Dunakeszi – Felsőpakony derbi nem is lesz hétköznapi –, Bene Ferenc vagy éppen Nyilas Elek. Nézzetek körül, lessétek a »Jocit«, aki ugyanúgy tekeri el a labdát a sorfal fölött, mint 13 esztendeje, és ugyanolyan szenvedély viszi előre ma is, mint amikor Goran Kopunoviccsal kényszerítőzött, majd a visszakapott labdát 15 méterről úgy beverte, ahogy szombat délben Fingós Frici a bablevest. Wrábel József személyében valódi legenda a csapattársatok, ezt becsüljétek meg. Ahogy azt is, hogy bajnokcsapat tagjai lehettek.
– Meddig tartott?
– Hajnal háromig vagy négyig buliztunk – utalt Megyesi László, a Pest megyei II. osztály, Déli csoport aranyérmese, a Felsőpakony 36 esztendős edzője a május 26-ról 27-re virradó éjszakára, ugyanis a hónap utolsó szombatján az Ócsa elleni 11–0-s győzelemnek köszönhetően matematikailag is biztossá vált alakulata elsősége.
– Úgy voltak vele, mint szezon közben a gólokkal, ki számolja?
– Legalább akkora volt az ünneplés, mint a siker.
– Maradjunk annyiban: illik megadni a módját.
– Igen, ebben is meglepett egy picit a társaság, ami az ünneplés formájában is megmutatkozott.
– Ilyenkor el tudja magát engedni? Csillagokat csak a ’pakonyi pályán látott, nem a földön fetrengve? Elvégre más megélni, amikor úgy van egy társulat a vonal közvetlen közelében, hogy a tagjai nem a kiesés miatt szomorkodnak, hanem a bajnoki címnek hála örömködnek.
– Mindenképpen. Ebben az időszakban sokkal közelebb engedem magamhoz a játékosokat, akik egyébként is közel állnak hozzám, és bár nem kell durva dolgokra gondolni, de tényleg önfeledt ünneplés volt. A kapcsolat baráti a játékosokkal, főleg ilyenkor.
– A remek szereplés ennek a záloga?
– Abszolút így gondolom. A keret nagy része játszott egy csapatban, van kötődése Felsőpakonyhoz, és mindezek átsegítettek bennünket a nehezebb időszakokon.
– Nocsak, volt olyan időszak a tavasszal, amikor megingott a hite?
– Azért a Diósdon elszenvedett 4–2-es vereségünk után egy pillanatra igen… Illetve úgy érzem, kellett kicsit komolyabb hangvételt használnom a csapat felé, illetve a vezetőknek is némiképp közbe kellett lépniük.
– Nem jellemző önre az asztalcsapkodás?
– Ritkán. Higgadt, türelmes ember vagyok, ha én felemelem a hangom, annak nyomós oka szokott lenni.
– Ha rosszmájú lennék, azt mondanám, rekedtre kiabálhatta magát már a tavasz elején is, mert a nyitány sem úgy alakult, ahogyan eltervezte.
– Igazából az 5–1-es törökbálinti vereség engem nem viselt meg.
– Az öt kapott gól ellenére sem?
– Megmondom őszintén, valahol benne volt a pakliban, mert nagyon nehezen mentünk neki annak a mérkőzésnek. Jobb körülmények között készülhetett a riválisunk, sok hiányzónk volt, így benne volt, hogy nem tudunk nyerni, ráadásul műfüves pályán futballoztunk, egyszóval minden körülmény a riválisunkat segítette. A kudarc kevésbé viselt meg, de a nagykülönbségű vereség mindig felbosszant.
– Csak halkan jelezném: az őszt pocsékul fejezték be, a tavaszt gyengén kezdték.
– Ennek ellenére is hittem az aranyérem megszerzésében, és úgy gondolom, a társaság is, hogy meg tudjuk csinálni. A törökbálinti vereség után nem éreztem, hogy bajba kerülhetünk, inkább a diósdi kudarcot követően bizonytalanodott el kissé a csapat.
– Az elmúlt hetekben, amikor már nagyjából eldőlt, hogy a Felsőpakony felér a csúcsra, próbálta a saját egyletét megye-egyes szemüvegen keresztül nézni?
– Ha őszinte akarok lenni, nekem az egész tavasz erről szólt, én már az idény kezdetétől úgy figyeltem a csapatomat. Mindig előre tervezek, ami most összejött keret, annak is volt előzménye, és már a második félév során eljátszottam a gondolattal, ha sikerül, kik azok, akik megütik a „megye-egyes” szintet, és kik azok, akikkel erősíthetünk.
– Helyben is volnánk: kik azok?
– A keret 70-80 százaléka megüti a nívót, hiszen meggyőzően nyertük a megyei másodosztályt, szóval arra elég lehet az állományunk, ha néhány játékost még tudunk igazolni, akkor bentmaradhatunk a „megye-egyben”.
– Nem akarom elkeseríteni, de ahhoz be kell nyúlni a nadrágzsebbe, és az kevés, ha zöld-fehér papírt, ám csupán zsebkendőt talál…
– Ez azért még talány, de nálunk eddig sem volt ez jellemző. Akik eddig hozzánk igazoltak, nem ezért jöttek, és most is hasonló kaliberű futballistákat keresek, akik szeretnének előrelépni. Nem feltétlen nevekben vagy sztárokban gondolkodom.
– Mely’ posztokon erősítene?
– Minden csapatrészben szükség van egy-egy játékosra, így védőből, középpályásból és támadóból is legalább egyet hozni kell.
– Egy aranyat ön is „hozott”. Edzői karrierje legnagyobb diadala a mostani?
– Az utánpótlásban több nagyobb sikerem volt tornák formájában, de mint tudjuk, a gyermekek esetén nem feltétlenül az eredmény a mérvadó. Mindenképpen ez a legfontosabb elért eredményem, ami hála Istennek, nagyon jó visszaigazolás nekem, hogy megállom a helyem a felnőtt futballban is.
– Van példaképe az edzők közül? Vagy ez nem is kérdés, ha már egyszer az angol Arsenal a kedvenc csapata, akkor Arsene Wenger?
– Nem feltétlenül, bár nagyon szerettem a korábbi időszakban nemcsak a sikerei, hanem a stílusa miatt is. Ahogy játszott az az Arsenal… Ezért is ő ragadott meg. Alapvetően egyébként is támadó felfogású edző vagyok, és ez az eredményekből is kiderül, mivel sokszor tényleg vízilabda-meccseket vívtunk, és ez visszatükrözi a futballról alkotott gondolkodásomat. Ha lehet trénert választani, akkor inkább Pep Guardiolát mondanám.
– Az esetek többségében igaz, hogy aki kapus volt, annak edzőként a védekezés az elsődleges, aki meg csatár, annak a gördülékeny támadójáték?
– Ez egyértelműen így van, hiszen aki ismert engem játékos koromból, az tudja, minden idegszálammal a gólszerzés járt a fejemben, és ez benne van a csapatomban is.
– Az pedig valószínűsíthetően az ön elméjében él élénken, melyik évadbeli bajnokira emlékszik vissza a legszívesebben.
– Talán a Bugyi elleni 5–2-s otthoni győzelmünket említeném, a mélypont pedig nálam a diósdi 4–2-es vereség.
– Indoklásként mit emelne ki?
– A Bugyi ellen kétgólos hátrányból tudtunk felállni, s egy jó csapattal szemben tulajdonképpen majdnem sima győzelmet arattunk. A Diósd ellen a kötelezőnek mondott három pont helyett voltaképpen sima vereséget szenvedtünk, amely meccsen pozitívumot is nehéz lett volna találni. Kész szerencse, hogy a szezonunkra mindez egyáltalán nem igaz.
A Pest megyei II. osztály, Déli csoport 2017/2018-as szezonjának bajnoka, a Felsőpakony színeiben pályára léptek: Barta Barnabás, Szabó Dávid – kapusok; Árti András, Bress Balázs, Csapó András, Erdős Tibor, Farkas-Holpert Péter, Fülöp Tamás, Hajdú Patrik, Kiss Bence, Kordé Krisztián, Kovács Sándor, Malik Gábor, Molnár Ákos, Nagy Patrik, Nagy Szabolcs, Nagy I Tamás, Nagy II Tamás, Scheibli Zsolt, Sirán Gergely, Tóth Roland, Veibl Viktor, Virág Viktor, Wrábel József – mezőnyjátékosok.
Egy hónap szünet » Viszonylag hosszú pihenőidő áll a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában a bajnoki címet megszerző Felsőpakonyi KSE labdarúgóinak rendelkezésére, ugyanis Megyesi László tanítványai csak július második hetében állnak munkába. A felkészülés 9-én, hétfőn kezdődik, és az már biztos, hogy a ’pakonyiak az augusztus közepi bajnoki rajtot megelőzően megmérkőznek a Pest megyei I. osztályban 55 ponttal bronzérmesként végző, Halgas István játékos-edző által irányított Nagykőrösi Kinizsivel, valamint a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjában 70 egységgel másodikként záró, Molnár Tamás edzette UFC Gyömrővel.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 17. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: