INTERJÚ » Vizler Viktor: „Sikerült megszereznünk az aranyérmet, de van bennünk hiányérzet”

PÜSPÖKHATVAN » Az átszervezésben van minden remény. A megyei negyedosztály létrehozásában, hogy rangadó-jellegű, izgalmas, eseménydús és szoros meccseket játszva hipp-hopp elillan a pesszimizmussal vegyített bosszúság. Vizler Viktor, a Pest megyei III. osztály, Északi csoportjában aranyérmes játékos-edzője nem tagadja, az elsőség ellenére van benne keserűség.

A feszültség olykor belengte a pályát. A David Villa helyett vasvillával és a legendás Skála-szatyorból előkapott, enyhén kopott külsejű sarlóval érkező, a korlát mellett fenyegetően fellépő, hetykebajszú legények helyett a legtöbbször az ellenfél hiányával volt gond. Mert a püspökhatvaniak mérkőzésre, valódi megméretésre készültek, de az aranyról szőtt álmokkal együtt a valóság is szembejött.

– Ismétlés a tudás anyja, de vajon melyik arany csillog szebben?

– Mindenképpen a 2017-est mondanám – felelte határozottan Vizler Viktor, a Püspökhatvan 39 esztendős játékos-edzője, aki fivérével, Zoltánnal közösen irányítja a Pest megyei III. osztály, Északi csoportjában 1. helyen végző alakulatot.

– Miért?

– Több okból is. Egyrészt, ha nagyon puritánul akarok fogalmazni, akkor lényegesen több meccs alapján értük el a tavalyi elsőséget, másrészt azt sikerült vereség nélkül lehozni, ellentétben a mostanival, amikor váratlanul becsúszott két kudarc.

– Sejtik az okát?

– Persze, hogy tudjuk, de azt gondolom, miután a csapaton belül megbeszéltük, ez nem publikus. Legyen elég annyi, hogy nem szeretném az ellenfelet megbántani vagy a körülményeket, éppen ezért nem mennék bele a részletekbe.

– Azért csak van oka az elégedettségre, mégiscsak bajnokok lettek és az aranyat sehol nem adják ingyen!

– Igen, de rettenetesen nagy hiányérzet van bennem ezzel kapcsolatban. Majdnem Guinness-rekordot állítottunk fel az elmaradt meccsek tekintetében.

– Közel járok az igazsághoz, ha azt állítom, nem a Püspökhatvan miatt nem került sor időben a bajnokikra?

– Ez abszolút így van, és ezek között volt, ami dühítő körülmények között maradt el. Egy-két kósza telefonból tudtuk meg, hivatalos értesítés híján.

– Akkor a „Minden jó, ha a vége jó”-mondás úgy helytálló, hogy hála Istennek, vége lett?

– Szerettünk volna több meccset játszani, lendületben maradni, de az említett okok folyamatosan megtörtek minket. Nekünk nincs lehetőségünk különösebben felkészülni, Püspökhatvanban a meccsek adják a felkészülést. Lehetőségünk lenne, hogy gyakoroljunk, de a mai világban rendkívül nehéz megoldani, hogy edzéseket tartsunk, és a tréningek teljes értékűek legyenek. Ennek ellenére sikerült megszereznünk az aranyérmet, és persze örülünk, de mondom, van bennünk hiányérzet.

– Már megbocsásson, de ha már olykor összejöttek és elmaradt az aktuális derbi, nem lett volna mód az edzésre?

– Nyilván ezt a csalódottság miatt sem léptük meg, mert az nem lett volna olyan. Általában a tehetetlen dühtől voltunk vezérelve.

– Ha ilyenek az ellenfelek, jobb innen menekülni. A megyei másodosztályba?

– Sajnos ismét nem tudjuk vállalni a magasabb osztályt, mert az utánpótlásunk nem állt össze és nem is sok esély van rá, hogy ezen a téren pozitív változás álljon be a klub háza táján.

– Beláthatja: ez viszont így ördögi kör.

– A saját ificsapaton nagyon rajta vagyunk, hogy elindítsuk, ami úgy tudom, az átszervezésnek követelménye lesz, mert bár ha ténylegesen nem is lépünk feljebb, így is egy osztállyal előrébb leszünk, ha lehet így fogalmazni.

– Érdekes megközelítés, de annyiból mindenképpen igaza van, hogy lényegesen erősebb lesz a bajnokság, ami a Püspökhatvan előnyére is válhat.

– Bízom benne, és azt is megmondom őszintén, jobban szeretek színvonalasabb ellenfelek ellen, esetleg nívósabb létesítményekben pályára lépni, úgyhogy ennek mindenképpen örülök. Bár már túl vagyok a pályafutásom zenitjén, de a sportág iránti szeretetem továbbra is megmaradt.

– Akkor is boldog, ha azt állítom, a nagyobb erőkifejtés miatt elképzelhető, hogy jövőre az aranyérem nem Püspökhatvanba kerül?

– Persze, mindenképpen! Ha elrajtol a bajnokság, ugyanúgy a minél jobb helyezés a célunk, de ha nem borítékolható az elsőségünk, az növeli a bajnokság nívóját, és szerintem egyénileg is nagyobb kihívás, mint amikor még szinte el sem kezdtük, de már a nyakunkba akasztották a legfényesebb medáliát. Mindig a legjobbra törekszünk, ez eddig is így volt, és amikor a kiesés ellen küzdöttünk, akkor is törekedtünk rá, hogy nem akarunk szimpatikus vesztesek lenni, amit el is utasítanánk.

– Önmaga és Zoltán testvére teljesítményével mennyire van kibékülve?

– Kezdem magammal, de nem azért, mert illetlen lennék, hanem mert csak a saját nézetemet tudom elmondani. Rengetegszer bajlódtam sérüléssel, gyakorlatilag hétről hétre mindig volt valami, ennek ellenére próbáltam kihozni a helyzetekből a maximumot. A testvéremet meg azért nem minősíteném, mert nem volna szerencsés, de annyit el tudok mondani, remekül kiegészítettük egymást a szezon folyamán és jó volt vele játszani.

– Túlzásnak érzi a kijelentést, ha a Vizler-fivérek nem lennének a társulat tagjai, a bajnoki cím olyan messze elkerülte volna a Püspökhatvant, mint április közepéig Gyárfás Tamás az őrizetbe vételt?

– Olyan körmönfont a kérdés, hogy erre nem lehet jól válaszolni.

– Pedig ha nincsenek, aligha bajnok a Püspökhatvan.

– Az a helyzet, hogy még igaz is lehet, de ha ezt kijelentem, engem nyilvánosan »lefejeznek« Pest megyében azok, akik ismernek, hogy mi ez a nagyképű nyilatkozat. Nem tudna mást kérdezni? Mert ebből nem tudok jól kijönni…

– Miből gondolja, hogy ez a cél? Több mint félszáz gólt szereztek ketten, ami több mint megsüvegelendő teljesítmény.

– Ja, azon a néhány meccsen…

– Pláne pozitívum!

– Nem is tudom hirtelen, mennyit szereztünk.

– Segítek: Viktor, maga 18 bajnokin 30-at, Zoltán pedig ugyanennyi találkozón 21-et.

– Akkor szoktam figyelni, hogy mennyinél járok, ha gólkirály-aspiráns vagyok, de csak a vége felé nézegetem, ám mivel idén fel sem merült, hogy esetleg odaérhetek, mindig a győzelemmel foglalkoztam az adott fordulóban.

– Számíthatnak önökre a társak a következő évadban is?

– Nagyon bízom benne, hogy a tesóm nem hagyja abba…

A Pest megyei III. osztály, Északi csoport 2017/2018-as szezonjának bajnoka, a Püspökhatvan SE színeiben pályára léptek: Bátyi Dániel, Mátyás Tibor – kapusok; Antal Bence, Bátyi Domonkos, Bátyi Róbert, Czifra Bálint, Czifra Benjamin, Dallos Bence, Dallos Márton, Dian István, Hévizi Péter, Hosszú Péter, Jakubecz Tamás, Küzmös Szabolcs, Lami Gábor, Mezőfi András, Palánki Ábel, Patonai Péter, Radics Krisztián, Vizler Viktor (játékos-edző), Vizler Zoltán – mezőnyjátékosok.

A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 17. lapszámában.