VECSÉS » A harminckettedik születésnapját marcona tekintetű főorvossal és a Mézga Géza-külsejű Lujza nővérrel ünnepelte Bojtor László, az NB III, Közép-csoportjában szereplő fővárosi Rákosmente korábbi, az újonc VFC jelenlegi labdarúgója. Persze csak módjával, mert a kórházi, citrompótló tablettával kotyvasztott tea íze nagyjából annyira hasonlítható össze a hagymahéj színű Heimann Rosé de Noir pezsgővel, mint a New York és a Művész: más kávéház.
Kispestről indult, de hiába az NB I varázsa, az élvonal miliője, a nagy áttörés valahogy elmaradt. A Bp. Honvéd mellett futballozott Felcsúton, Siófokon, Egerben, Rákospalotán, Rákoscsabán, Dorogon és Jászberényben is Bojtor László, aki a télen másodszor lett a Vecsés labdarúgója hosszú, kitörölhetetlen hónapok után.
– Életveszélyben volt?
– Ha konkrét választ akar hallani, akkor igen – mondta Bojtor László, a Vecsés 32 esztendős labdarúgója. – Sajnos volt egy vérrög a hasamban. Valószínűleg ütés által keletkezett, de biztosan nem tudták megmondani, egyszerűen nincs rá válasz. Hasi fájdalomra és lázra panaszkodva mentem orvoshoz, azt hittem, influenza, de nem. Már egy hete benn feküdtem a kórházban, és folyamatosan ment fel a lázam. Elküldtek CT-vizsgálatra, és akkor mondták meg, hogy a vérrög okozza a tüneteimet.
– Volt ideje megijedni?
– Amennyiben a vérrög továbbhalad, akkor tüdőembóliát kapok, úgyhogy mindennel kellett számolni, de amint megtudtam, utánanéztem, megérdeklődtem, mi és mivel jár, de megmondom őszintén, nem nagyon foglalkoztam ezzel. Örültem annak, hogy mindez kiderült, és csak az járt a fejemben, most már gyógyuljak meg, épüljek fel és minden megy tovább.
– Csodálom a nyugalmát.
– Ilyenkor hajlamos az ember picit elvinni magát abba az irányba, hogy mi lehetett volna, amire én azt mondom, carpe diem, éljünk a mának, azzal törődjünk, hogy időben észrevették, és megyünk tovább.
HÁROM HÉT A KÓRHÁZBAN
– Mennyi ideig tartották a hófehér falak között?
– Három hetet töltöttem a kórházban.
– Aztán tényleg ment tovább, pláne, ha a zárójelentés átadása után kimért hangon azt mondták: „Bojtor úr, köszönjük, hogy itt volt, viszont nem látásra”.
– Igen, mert az ilyen eseteknél hat hét után teljes mértékben gyógyultnak nyilvánítják az embert. Megtalálták, elkezdődött a kezelés, és bár néha-néha mennem kell kontrollvizsgálatra, de szerencsére azzal engedtek el, hogy még jobbak a leletek, mint a legelső alkalommal.
– Ez az egész mikor történt?
– Szeptember 15-én kerültem be, onnantól számolandó a három hét. Amikor kikerültem a kórházból, két hetet hagytam ki, nem volt semmiféle aktív mozgás, majd visszamentem a Rákosmentéhez, elkezdtem edzeni, aztán később a srácokkal is tréningeztem. Az utolsó őszi bajnokin játszhattam is volna, de úgy voltam vele, miután megbeszéltük Helm András edzővel és a vezetőkkel, hogy inkább nem kockáztatok, úgyis jön a téli felkészülés és jó alapozás után belevágunk, avagy minden mehet tovább.
„NEM VAGYOK ÉN ANNYIRA ÖREG”
– Ment is, csak már nem a fővárosban…
– Vecsésen engem két dolog motivál. Bár kieső helyen lévő csapatról van szó, nem lehet, sőt, nem is szabad leírni minket, pláne addig, amíg meg nem húzzák a vonalat és a matematikai sansz megvan. Ez az egyik, a másik pedig, hogy lássák, igenis itt vagyok, tudok jobb teljesítményt nyújtani, s nem utolsósorban pedig szeretném megmutatni az előző egyesületemnek, hogy nem vagyok én annyira öreg.
– Merthogy ezért nem maradt másodszor sem a XVII. kerületben?
– Ezt nem mondanám, mert az RKSK-t szeretem, akárcsak a kerületet, a családom is idetartozik, és amikor megtörtént a baj, a klub teljes mértékben mögöttem állt. Amikor először ott voltam, utána elmentem Dorogra, és amikor visszakerültem a fővárosiakhoz, addigra már kicserélődött a társaság, megváltozott a játékoskeret. Olyan csapatba jöttem vissza, amit egyszerűen érezni kell. Nagyon jólesett, amikor benn voltam a kórházba, bejöttek, meglátogattak a srácok, márpedig nagyon kevés helyen tapasztaltam ugyanezt. Mögöttem állt a vezetőség is, de amikor visszatértem a sérülés után és elkezdtem a téli alapozást, picit azt éreztem, úgy tekintenek rám, mint egy idős játékosra. Most már jön a fiatalabb generáció, amivel nincs is semmi probléma, mert ez a dolgok rendje, ennek így kell történnie, csak úgy gondolom, nem voltam annyira öreg, hogy az RKSK kezdőcsapatába ne fértem volna be, illetve ne nyújtottam volna olyan teljesítményt, amivel ott lenne a helyem. Ezért is szeretném megmutatni Vecsésen, mit tudok!
– Ennyi? Nincs semmi egyéb a háttérben?
– Az volt még a probléma, amit megértettem, mert az RKSK-nál beállt egy olyan változás, hogy sajnos kiszállt két komolyabb szponzor…
– Megelőzte a kérdésemet.
– Akkor válaszolok is: a bérezések is változtak.
RÁKOSCSABÁN NEM TUDTÁK MEGTARTANI
– Jobb, ha megy, mert a fizetése nem olyan, mint egy fiatalnak, mert amíg az öné öt gomb, addig a feltörekvő ifjúé csak kettő. Túlzás ez a sugallat-féleség?
– Valószínű, hogy ez is benne volt, viszont tartom magam annyira intelligens labdarúgónak, hogy nyugodtan le lehet velem ülni és azt mondani, nem tudunk megtartani. Ahogy ön fogalmazott: volt öt gombom, félévkor meg mondtak kettőt, ennyit tudnak ajánlani. Számomra az a két gomb viszont elfogadhatatlan volt, mert nem tehetem meg. Mindenki pénzből él.
– Meg aztán kétélű fegyver ez: profi teljesítményt csak úgy várhatsz el, ha a másik oldalon is profizmus van, már ami a számokat illeti.
– Teljes mértékben egyetértek, a számból vette ki a szót. Szerintem egyszerűbb lett volna, ha azt mondják, nem tudunk megtartani, kezdjünk el csapatot keresni, és ha én vagyok a vezető, ezzel ráteszem a terhet a játékos vállára. Sokáig ment a vacillálás a két gomb ellenére is, mert tényleg szerettem azt a társaságot, ahogy a vezetőséget is, és az is benne volt, hogy azt mondom, oké a két gomb, és itt vagyok, jó a brigád, együtt vagyunk, csináljuk a dolgunkat, megyünk tovább. Aztán ha úgy van, hogy időközben esetleg belép egy szponzor, majd változnak a dolgok. Csak hát úgy elég nehéz, ha azt látod, csökken a pénzed, és mindemellett azt veszed észre, nem biztos, hogy fogsz játszani. A kettőt elég nehezen tudtam magamban elrendezni, mert már a sérülésem miatt is meg akartam mutatni, hogy vissza tudok jönni és olyan hasznos tagja leszek az RKSK-nak, aki előreviszi a csapatot és nem hátráltatja. Csak hát nem igazán lehetett volna megmutatni, ha öt-tíz percekre beállok, meg ennél azért többre tartom magam. Lehet, nagyképűnek fog hangzani, de nem az a játékos vagyok, akinek a magyar NB III-ban a kispadon kellene ülnie, hogy majd beszállogat. Lehetséges, hogy el fog jönni ez az idő, de nem vagyok ebben biztos, mert inkább előbb állok fel és adom át egy fiatal tehetségnek a helyemet, minthogy azért tartsanak ott, hogy bárki elől elvegyem a lehetőséget csak azért, hogy valamit kivegyek a futballból, miközben saját magamat járatom le egy rosszabb teljesítménnyel.
HELYÉN KEZELT NAGY DIADAL
– Közel másfél hete erről szó sem lehetett. Megünnepelték?
– Ahogy kell, ahogy megengedett, amennyi belefért.
– Húzós napokat élnek át, mert az éllovas Pécsi MFC elleni 1–0-s siker után az elmúlt hét csütörtökjén is koccinthattak a kapusedző Gendur László ötvennyolcadik születésnapja alkalmából.
– Hatalmas győzelem volt ez a csapat számára, de azt azért hozzá kell tennem, hogy nagyon jó Pécset győztünk le. Amilyen egyletekkel eddig találkoztunk, mind közül a pécsi volt a legjobb, amely szervezett futballt mutatott, a keretét pedig jó játékosok alkotják. Rendkívül nehéz mérkőzés volt, de nem árulok zsákbamacskát: legfőképpen védekeztünk és kontratámadásokkal próbáltunk eredményesek lenni, ami összejött, és meg is tudtuk tartani az előnyünket. A sikert mindazonáltal a helyén kell kezelni, adhat lendületet, önbizalmat a csapatnak, aztán meglátjuk, mire megyünk vele. Laci bá’ megtartott szülinapja pedig arra is jó volt, hogy még jobban összekovácsolja a csapatot, hogy együtt legyünk idősebbek, fiatalabbak, kicsit beszélgessünk. Ott maradunk másfél, két órát pluszban, ami kell ahhoz, hogy jobban megismerjük a másikat, mert azért történtek változások Vecsésen a téli átigazolási szezonban. Jöttek, mentek a játékosok, kicserélődött a keret bizonyos része. Rengeteg ifjú labdarúgónk van, így nincs egyszerű dolga a szakmai stábnak.
– Különleges helyzetet él meg, mert nem csupán az RKSK-t, de a Vecsést is második alkalommal erősíti karrierje során. Javítson ki, ha tévedek, de mintha hét esztendeje, 2011 tavaszán lett volna már az akkor még NB II-es Pest megyei gárda játékosa.
– Így van, de nagyon őszinte leszek: akkor nem úgy jött össze az a félév, ahogyan szerettem volna, amit én elvártam magammal szemben. Amikor most idekerültem, már csak ezért is volt bennem nosztalgia, mert bizonyítani akarok nagyrészt azoknak a személyeknek, akik akkoriban is az elnökséget, a tulajdonosi kört alkották. Szeretném megmutatni, hogy sokkal jobb teljesítményre vagyok képes, mint amit akkoriban produkáltam, és megmutatni, nem véletlenül vittek oda fiatalon. Úgy gondolom, szerencsére most a játékommal meg tudom hálálni a bizalmat, de hála, nem hála, mégiscsak egy kiesés ellen küzdő csapathoz igazoltam, ami kihívás is. Mindenben meg kell találni azt, ami motiválja az embert.
A BUKÁSRA GONDOLNI SEM SZABAD
– Kreatív futballistaként nem tartott attól, hogy a képességeit éppen azért nem tudja kibontakoztatni, mert sokkal kevesebb lehetőségből kell valamit felmutatni, erőt demonstrálni, hogy megállja a helyét? Mert egy úgynevezett nagycsapatban, amely a feltétlen támadójáték híve, többször felbukkanhatna a valódi felségterületén.
– Pont az előbb mondta ki: sokkal kevesebből kell megoldani, ettől lesz még értékesebb egy támadó vagy egy középpályás, ha védekezőbb stílusú csapatban játszik.
– Csakhogy ebben benne van a bukás lehetősége is…
– Abszolút, de nem szabad a bukásra gondolni, hanem csak arra, ha lesz két helyzeted, minimum egyet, de ha úgy van, kettőt kell berúgni, mert ilyen esetben lehet látni, mennyire éles egy futballista. Mindenkinek vannak rosszabb napjai, nekem is lesznek, és lehet, ötből ötöt nem fogok berúgni, és még a kaput sem találom el, holott mindent megteszek érte. A Pécs ellen egy helyzetem volt, szerencsére be is lőttem, és én ennek is örülök. Ez számomra kihívás, mert a Vecsés nem olyan csapat, amelynek kieső helyen kellene lennie. Ezt nagyon kevesen tudják, csak szegény srácoknak nem úgy jött össze az első félév, ahogy szerették volna, ami az önbizalmukon is meglátszik. Az edzés nem meccs, de bárki kijönne, azt látná, hogy ezek a srácok tudnak passzolni, mernek játszani, csak ezt élesben nagyon nehéz előhozni, ha hét ponttal fordulsz, és eléggé megcsap a kiesés szele már fél szezon után. Így, hogy idekerültem és látom őket, nagyjából látom, mire lehet számítani.
– No és mire?
– Ami engem illet, tudom, mi a dolgom elöl. Nyilván picit brusztosabb a melóm, mert verekedni kell, megtartani a labdát, valamint felismerni a lehetőséget. És ami van, abból kell kihozni a maximumot.
Vereség mellé sérülés » Az NB III, Közép-csoport 23. fordulójában a Hódmezővásárhely látogatott Vecsésre, de a lefújás után Bojtor László több okból is szomorúan értékelt. Nem véletlenül, ugyanis a 35. percben Szabó Erik váltotta a korábbi élvonalbeli labdarúgót, aki a 2–0-s vereséget hozó bajnokit nagyrészt kívülről élte meg.
„Jött egy beadás, levettem a labdát, de közben picit megrántott a védő, és olyan pozícióba voltam, hogy meghúztam a jobb lábamat, és nem tudtam folytatni a játékot – sóhajtott nagyot Bojtor László. – Persze mindvégig ott maradtam, és azt láttam, hogy roppant gyengén játszottunk. Enerváltak voltunk, nem ütköztünk, nem mentünk oda keményen az ellenfélhez. A vendégcsapat tagjai kijöttek, belénk rúgtak, sárgákat kaptak, agresszívabbak voltak és kihasználták a hibáinkat. Lehet, hogy nem szép ilyet mondani, de ezen a napon a Hódmezővásárhely érdemelte meg a három pontot, mert többet tett a sikerért. Elkeserítő volt ezt kívülről nézni, de ez az igazság, amit nem kell és nem is fogok szépíteni.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: