KISTARCSA » A legjobb lett a majdnem a legjobb csapatból. László Márton mégsem szomorú, pedig akár búslakodhatna is naphosszat, hiszen egyszer már csalódott a futballban. Tanulságos történet következik.
– Ennek így kellett lennie? – A döntőben nyújtott teljesítményemmel nem vagyok teljesen elégedett, akkor borzalmasan rosszul védtem, az elődöntőben viszont életem formáját mutattam – mondta a 16 esztendős László Márton, a Kistarcsa játékosa, aki az U19-es Futsal7végén elhódította a legjobb kapusnak járó különdíjat. – A finálé alapján viszont a Dunakanyar kapusának kellett volna a legjobbnak lennie, de persze nagyon büszke vagyok, és nagyon örülök, hogy elnyertem ezt a címet. – Az egyéni vagy a csapatsiker a fontosabb? – Egyértelműen az utóbbi. Amikor megkaptuk az érmeket, az ellenfél kapusától meg is kérdeztem, nem akarja-e odaadni a kupát, tőlem pedig megkapja a legjobb kapus díját. A csapat jobban megküzdött azért, hogy az élen zárjunk, meg aztán mindenkinek jobb, ha elsők vagyunk, mintsem valaki egyéni elismerésben részesül. – Néhány hét elteltével szép emlékké válhat ez a torna? – Persze, nagyon jó visszagondolni rá még így is, mivel olyan tapasztalatokat szereztünk, amelyek kifejezetten jól jöttek. Büszke vagyok a csapat döntőben nyújtott produkciójára, mert az utolsó percig tudtunk küzdeni és kiegyenlítettünk. Nincs ebben semmi negatívum azért, mert az utolsó büntetőpárbajban elment a hajó. Jó érzésekkel tekintek vissza erre is, élveztem. – A végső győztes kilétét eldöntő utolsó összecsapás olyan volt, mintha kitöltött volna egy lottószelvényt? – Nem feltétlenül, mert amikor az előző körben a Dunakanyar büntetőzött, megnéztem, a játékosai hová rúgják, és mivel ugyanazok lőtték, nagyjából tudtam, hová fognak célozni, de az volt a baj, túl közel volt és nagy erőt raktak bele, így csak egyet tudtam kivédeni. Ha nem 11 méterről rúgják kiskapura, akkor ez már inkább Tippmix… – Az viszont nem szerencse dolga, hogy a társulat tagja. Mit keres egy 16 éves kapus a 19 esztendősek között? – Őszintén? – Naná! – Nincs más. Amúgy nagyjából tíz éve focizom, amióta újrakezdtem, mert körülbelül három esztendeig játszottam, aztán kihagytam kettőt talán. – Közbeszólt egy súlyos sérülés? – Nem, egyszerűen azért, mert Kistarcsán még nem ott tartott a futball, ahol jelenleg, illetve kicsi voltam, kerestem az élvezeteket, és inkább elmentem thai bokszolni. Némiképp bátorságom is lett, kvázi megbolondultam, és beálltam a kapuba. – Mit ne mondjak, mozgalmas élete van… – Hét éve védek, tehetségesnek talált az edzőm, aki beállított a kapuba. Megszerettem a posztot, míg tavalyelőtt elkerültem a Honvédba, mert úgymond felfedeztek. A nagy honvédos, Kovács Kálmán ajánlott be Kispesten, mert 2002-es születésű kapust kerestek. Játszottam egy-két meccset, de nem váltam be, meg nem is az én fajtáim voltak a játékosok, így visszajöttem. Van mögöttem nagyjából 250 meccs, így tapasztalatokat szereztem, amelynek köszönhetően az edző annyira bízik bennem, hogy engem állít a kapuba, nem az idősebb csapattársamat. Ennél a trénernél hét éve vagyok, és mindig a nagyobbak között játszottam. – Tudható a neve is? – Burillák Mihálynak hívják. – Helyi legenda, aki labdarúgóként letett ezt-azt a helyi futball asztalára. – Ez így van. – Van tőle mit ellesni? – Kapusként? – Akár. – Igen, mert a büntetőknél is megnéztük, felmértük, hogy a játékosok lába állásából is meg lehet saccolni, ki hová akarja rúgni a labdát, és ugyanez a helyzet a szabadrúgásoknál is, szóval, van mit tanulni tőle. Persze nem annyit, mint egy kapusedzőtől, de lehet kicsit okosabbnak lenni és támadófejjel is látni a dolgokat. – Sosem vonzotta a csatárposzt? – De, kiskoromban elvileg az voltam. Amikor a saját korosztályomban betettek egy B-jelű csapatba két éve, akkor ebben a pozícióban futsaloztam, és meglepő módon én lettem a gólkirály. – Mégiscsak volt előnye a thai boksznak… A poént félretéve: a sportág bármely’ elemét tudja hasznosítani a pályán? És itt nem arra gondolok, hogy letarolja és durván az oldalvonalon kívülre tessékeli az ellenfelet. – Persze, nagyon sokat. Nagy bátorság, hogy a 19-20 évesek között simán bevállalom, beállok a kapuba, hogy védjem a nagyobbak lövéseit, pedig elhiheti, nem kicsit rúgnak. A thai boksznak köszönhetően megerősödtem, így nem halok bele, ha izomból lőnek. Vagy például amikor szöglet után ki kell ütni a labdát, tudom, miként kell ököllel úgy hozzáérni, hogy messzire pattanjon, netán miként spárgázzam ki az alsó sarok elöl. – Mennyi ideig thai bokszolt? – Ez egy olyan kérdés, amit soha nem tudtam megválaszolni, és a szüleim sem tudják, de úgy három-négy évig. – Mi lesz, ha nagy lesz? – Az biztos, hogy nem focista. – Miért? – Mert olyan dolgokat láttam az NB I-ben, amelyek nekem nem tetszenek. Nem érzem magamon a motivációt, mint két éve, hogy profi legyek. Olyasmit tapasztaltam, ami kiöli az emberből a futball szeretetét, de az biztos, hogy öreg koromig védeni fogok megyei szinten, ám hogy mit dolgoznék, azt még nem döntöttem el. – Szóval? Halbiológus, hegesztő vagy nőgyógyász akar lenni? Minek tanul? – Jelenleg egy ötéves nyelvi iskolába járok, de annyira nem szeretem az idegen nyelveket, inkább a történelem felé húzok nagyon, illetve jogász szeretnék lenni, mondjuk sportjogász, ami engem megfogott. De még ez sem biztos, meg aztán bőven van még időm eldönteni. – Elege lett a futballból? – Tavaly a Honvédban voltam, már-már nulla–huszonnégy órában fociztunk. Nem voltam bentlakásos, mert nem akartam az lenni. Van az a tény, hogy a kapusok mindig okosabbak, mint a mezőnyjátékosok, és hát volt benn néhány érdekes fazon, akik nem igazán az eszükről voltak híresek. És egy „koleszben” lakni 22 emberrel, az nem volt olyan baráti nekem. Plusz még messze sem volt a Honvéd, így inkább bejártam mindennap, lenyomtam egy két-három órás edzést és mentem haza. Hárman voltunk kapusok, és közülünk mindig a leggyengébb játszott, őt preferálták. Aki meg messze a legjobb volt, a nagyoknál vették számításba, de szinte soha nem játszott. Aztán jött az évad vége, halljuk, kik kapnak profi szerződéseket, de ami nem a fociról szól, az nekem nem pálya. Legyen ez így 18 évesen, amikor addig lerak valaki valamit az asztalra, az jó, de itt olyan játékosok írtak alá, akiknek én nem kínáltam volna kontraktust, mert szerintem nem lehetnek profi futballisták. – Óriási csalódásként élte meg a fővárosban történteket? – Idén már napi két edzés lett volna reggel és délután, én viszont fontosnak tartom a tanulást. Oké, egy kapus még negyvenévesen is védhet – mint például a példaképem, Gianluigi Buffon –, de mit fogsz csinálni, ha addig nem keresel az NB I-ben annyi pénzt, amiből boldogan megélsz az életed végéig? Be kellett volna költöznöm a Magyar Futball Akadémiára, ahol nem azt mondom, hogy nagyon rossz a tanítás, de nem is jó, nekem legalábbis. Ez nagyban közrejátszott a döntésemben, ahogy az is, hogy tényleg nem sokat játszottam. Meguntam, pedig meg akartak tartani, de azt mondtam, köszönöm szépen, nem kérek belőle, mert nincs kedvem még egyszer ugyanazt végigcsinálni, hogy ott vagyok, edzek, aztán mégsem lépek pályára. A nulladik osztályt úgy végeztem el, hogy nem a legjobb jegyeket szereztem. A nyolcadikig elért kitűnőség után kettessel zárni informatikából, nem a legpozitívabb dolog. Egy év után belefáradtam, egyszerűen elment a kedvem, elfogyott a motivációm. Hiába voltam én a jobb edzésen, mégsem futballoztam. Én nem az az ember vagyok, akit a szülei nyomnak és odakerül, ugyanis magamtól érem el a sikereimet. – Nem volt semmiféle előjele, hogy ez lesz a honvédos történet vége? – Amikor először elmentem edzésre, mondták, jöjjek még. Két-három hét után azt kérte az edző, igazoljak hozzájuk, én meg örültem, mint majom a farkának, de korai volt az öröm. Mehettem volna másik NB I-es klubhoz és NB II-eshez is, de rájöttem, amíg Magyarországon ez a helyzet, nem hinném, hogy értelme lenne máshová szerződni, így inkább visszajöttem Kistarcsára, mert szeretem a társaságot és itt megbecsülnek. Meg aztán a csapatomban amúgy is van néhány ügyes játékos, mint azt láthatták a tornára kilátogató nézők, és én megint élvezem a futballt…
A fenti interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 5. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: