KÓKA-FNLA–ÚJPEST 6–0 » A női NB I alapszakaszának 13. fordulójában Berla Attila hetedik helyezett csapata a nyolcadik pozíciót elfoglaló, sereghajtó lila-fehéreket látta vendégül a Népligeti Sportcentrumban.
A Pest megyeiek 4–0-s félidőt követően úgy arattak 6–0-s sikert, hogy a duplázó 15 (!) éves Papp Luca első és második felnőtt élvonalbeli találatát szerezte, akárcsak az egyszer-egyszer eredményes, ugyancsak 15 esztendős Róth Rebeka és a 18 éves Horváth Emese. A trió tagjain kívül Nagy Virág, valamint a kókai színekben első gólját szerző ex-újpesti Fogl Katalin talált a télen igazolt kiváló kapus, Vincze Anikó hálójába. Bármennyire is hihetetlen, de a „Matu” becenévre hallgató 25-szörös válogatott támadó a jelenlegi évadban nemhogy remekel a lila-fehérekkel szemben – lévén az őszi idényben az Astra színeiben mindkét egymás elleni meccsen duplázott –, a magunk mögött hagyott hétvégén az ötödik gólját szerző csatár a bajnokság 2017/2018-as kiírásában csak az Újpest ellen volt eredményes, ám azt azért mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a bajnokság elején két hónapig sérült volt, ám most már tökéletes egészségi állapotnak örvend a kiváló csatár.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: