BUGYI » A helyezéssel nincs is gond, legfeljebb a pontszámmal. Hiába áll a negyedik pozícióban a helyi SE, az éllovas Felsőpakonyt 17 egységnyi hátrányból követi Andrási Zoltán társulata, amely a télen alaposan beerősített és megszerezte többek között Örkényből Kóbor Csabát is.
Fáradhatatlanul robotol. A védők már tisztes távolságból követik, és nem lihegnek a nyakába, a fújtató bekkek leheletét régóta nem érzi a tarkóján, de Kóbor Csaba ezt cseppet sem bánja.
– Nem unja még?
– Engem a futball tart fiatalon – mondta Kóbor Csaba, a Bugyi SE 34 éves labdarúgója.
– Irigylem az elszántságát, holott nem lehet könnyű űzni, hajtani, aprítani a virtuális világból másfél órára kirángatott ifjakat.
– A genetikámnak köszönhetően bőven felveszem velük a versenyt, sőt, olykor még túl is teljesítem a mai, 19-20 éves srácokat. Kihasználom az adottságaimat, az erősségeimet. Szélső játékos, jobbhátvéd vagyok, ami azt jelenti, hogy hatvan százalékban támadok, a maradék negyvenben védekezek. Mennem kell velük, amihez szükség van a gyorsaságra, de imádom őket kergetni.
– Úgy beszél, mintha világéletében bekk lett volna, pedig csupán „hajtogatták”. Megszokta?
– A Pest megyei válogatottban való szereplés óta játszom ezen a poszton. Átlagos csatár voltam, de kiváló jobbhátvéd lett belőlem. És ezt nem én, hanem az Újpest egykori labdarúgója, a Törökbálint korábbi szakmai igazgatója, Jurácsik Mátyás mondta. Látványos posztnak tartom, no és jobban ki tudom venni a részem a támadásokból, rendszerint érkezem a második hullámban, egyszóval megszerettem. Már csak azért is, mert az erősségeim itt valóban tudnak érvényesülni.
– Könnyebb dolga van átalakított, univerzális futballistaként? Mert sokáig csatárfejjel gondolkodott, és bár most is megteheti ugyanezt, csakhogy az ellenfél támadóiéval.
– Sőt, kell is, mivel az adott vetélytárs középpályásai közül tudom, ki az irányító. Jobbra néz, balra passzol? Ezeket látom, és amikor lendül a láb, ha az én oldalam felé jön a labda, tudok topogni, spiccen lenni, azaz lelesni, mi fog történni. Így lesz a rablóból pandúr.
– Amennyiben persze jobbhátvédként számít önre Andrási Zoltán játékos-edző.
– Elsődlegesen igen, de mivel multifunkcionális vagyok, bal vagy éppen jobb oldali szélsőként is tudok játszani, ha úgy adja a helyzet, hogy valaki ne adj’ Isten, megsérülne a támadók közül, akkor megoldom a feladatot.
– Minden feltétel adott, hogy a maximumot kihozza és előrelépjen egyéni és csapatszinten egyaránt.
– Ezt magam is abszolút így látom, nem is véletlenül vagyok itt – és nem csupán én. Ambiciózus együttesünk van, a megyei I. osztály, vagy akár még az NB III is elérhető, persze, nyilván ehhez idő kell.
– Álmodik a bajnoki címről?
– Ebben az évben?
– Ha már így visszakérdezett…
– Nézze, mindig is nyerő típusú játékos voltam, nagyon rossz veszíteni. Kétszer nyertem NB III-as bajnoki címet, egyszer országos tornát a Pest megyei válogatottal, úgyhogy szeretném továbbra is gyűjteni az aranyakat. Hogy álmodok-e erről? Ha ebben a félévben meg is nyerünk minden meccset, a tavasz akkor is arról szól, hogy masszívan összeálljunk, hogy a következő évadban mindenképpen bajnoki címet szerezzünk még akkor is, ha nehezebb lesz. Most viszont nincs és nem is lesz könnyű dolgunk, de hiszünk a csodában, no meg magunkban.
– Nem gondolja, hogy könnyebb lenne még ekkora hátrányból is a csúcsra érni, mint jövőre, amikor bitang kemény lesz a pontvadászat?
– Értem a kérdést, de azt mondom, most lenne nehezebb megnyerni. Ne feledje, a 17 pont hatalmas előny, nagyon sokat kellene buknia a Felsőpakonynak, míg nekünk minden meccset meg kellene nyerni, márpedig erre kevés az esély, de bízom a szerencsénkben. Ha a mi labdáink közül mindegyik befelé, míg a ’pakonyiaké kifelé pattan… Lássuk be, nem ez a realitás.
– Az igaz, hogy a Felsőpakony is kacérkodott az átigazolásával?
– Felvettük egymással a kapcsolatot, tárgyaltunk, de több ambíciót láttam a Bugyi SE-ben, hogy közösen kialakítunk valamit, és jövőre megnyerjük a bajnokságot, nos, ezért igazoltam ide. Azt azonban mindenféleképpen hozzá szeretném tenni, hogy a Felsőpakonyt nagyon jó csapatnak tartom.
– Az előnyt jelenthet, hogy nem csupán Törökbálinton, de Örkényben is futballozott a csoportbeli riválisok közül?
– Abszolút semmit, az Örkény elleni derbire nem is tekintenék úgy, hogy presztízs lenne. Tudja, mindenkivel jó kapcsolatban voltam, nagyon szerettem ott lenni, de jött egy másik lehetőség, egy újabb lépcsőfok, ami vezethet valamerre.
– A Törökbálinttal szembeni csata viszont csak kiérdemli a presztízsmeccs minősítést?
– Csakis a tabellán elfoglalt pozíció miatt, mert szorosabb a verseny a helyezések alapján.
– Pályafutása során negyedszer is egy társulatban futballozik Szabó Gáborral. Hendikeppel indulnak?
– A legjobb barátok vagyunk, márpedig ha egy klubot erősítünk, egymást segítjük. Nekem az a dolgom, hogy lefutok, beadom, neki meg az, hogy bólintson. Nem vetélytársak vagyunk, de tökéletes párost alkotunk, mivel nincs köztünk semmiféle rivalizálás, és ez nemcsak számunkra jelenthet előnyt, hanem leginkább a csapatnak.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 2018/2. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: