KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Kőrösi Norbert (Füzesgyarmat)

A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező, némiképp megújuló sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Kőrösi Norbertnek, aki az NB III, Keleti csoportjában szereplő Füzesgyarmati SK kapusa.

PÁLYAÍV



Amiért kapus lettem: Fiatalon, körülbelül 10-11 évesen elmentünk egy teremtornára, ahová betegség miatt nem tudott eljönni a kapusunk. Én álltam be akkor még mezőnyjátékosként, és a torna annyira jól sikerült, hogy megválasztottak a legjobb kapusnak, valamint természetesen meg is tetszett ez a poszt.



Amiért küzdök ebben a szezonban: Jelenlegi csapatommal (Füzesgyarmati SK) minél jobb helyezést elérni a bajnokságban, illetve, hogy minél jobb legyek minden edzés által.

Amit el szeretnék érni öt éven belül: Természetesen, hogy minél magasabb szinten védjek minél több ideig. Hogy ez mikor jön el, a szerencsén is múlik, valamint azon, hogy elkerüljenek a sérülések, és persze nem utolsósorban a teljesítményemen, edzésmunkáimon.

Babonám: Konkrét babonám nincsen.

KEDVENC…



…magyar csapatom: Természetesen a nevelő együttesem, a DVSC.

…külföldi csapatom:  Konkrét kedvencem nincsen, szeretem az angol focit, ezáltal a Premier League-t.



…magyar mezőnyjátékosom: Konkrét kedvencem nincsen.

…külföldi mezőnyjátékosom: Konkrét kedvencem itt sincsen. A Coutinho, Firmino, Hazard (és még sorolhatnám) stílusú játékosokat kedvelem.

…magyar kapusom: Kimondott kedvenc ebben a kategóriában sincsen, ugyanakkor rengeteg kiváló magyar kapus van, név szerint Bogdán Ádám, Kovácsik Ádám, Megyeri Balázs és még sorolhatnám.

…külföldi kapusom: Itt van több is, név szerint David De Gea, Jan Oblak, Ederson Moraes, Gianluigi Buffon, Iker Casillas.

LEG…

…nagyobb futballélményem: Liverpool–DVSC, amit a helyszínen tekinthettem meg.

…szebb gól, amit valaha láttam: Sok szép gólt láttam, kiemelni egyet sem szeretnék.

…nagyobb siker, amit elértem a futballban: Jelenlegi csapatommal, a Füzesgyarmati SK-val a bajnoki cím megszerzése, az FC Tiszaújváros gárdájával a harmadik hely elérése az NB III-ban, illetve a DVSC-vel még az U15-ös vagy az U16-os korosztályban szintén bajnoki cím, majd az ezt követő éremátadó a felnőtt csapat mérkőzése előtt a stadionban.</br

…nagyobb hiba, amit a pályán elkövettem:  Jó kérdés! Erre az edzőim biztos jobban tudják a választ, illetve jobban emlékeznek. 😀 😀

…jobb labdarúgó, aki ellen pályára léptem: Sok kiváló labdarúgó ellen léphettem pályára, kiemelni senkit nem szeretnék.

…nagyobb védésem a jelenlegi szezonban: Fontosságát is tekintve a Cigánd–Füzesgyarmat Magyar Kupa-mérkőzés, aminek a rendes játékideje 0–0 lett. A kétszer tizenöt perces hosszabbításának második félidejében volt egy távoli lövés, ami a léc alá tartott, és sikeresen a kapufára tudtam ütni.

…pozitívabb tulajdonságom a pályán: Sosem adom fel, mindig igyekszem biztatni a csapattársaimat, és csak a győzelemben gondolkodom.

…negatívabb tulajdonságom a pályán: Kicsi önbizalomhiány, de talán erre a jelenlegi kapusedzőim, Földesi Ambrus és Téglási Gábor jobban tudják a választ. 🙂 🙂

…pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül:  Pontosság, segítőkészség.

…negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Türelmetlenség.

Tovább a blogra »