RÁCKEVE » Ha valamelyik tehetségkutatóba benevezne, a „Gábor, a harmonikás” művésznév dukálna neki. Csordás Gábor persze nem tör a mulatós zenész Márió babérjaira, hanem örül annak, hogy jelen állás szerint az egészségével minden rendben.
„Hat hét alatt dobtam le kilenc kilót. Úgy lerobbantam, hogy nem bírtam a gyermekemet felemelni.”
A Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Ráckeve VAFC immár csak volt szakvezetője, Csordás Gábor tavaly októberben a honlapunkon is megjelenő interjújában kendőzetlen őszinteséggel beszélt a betegséggel vívott harcáról. A napokban a harmincnyolcadik életévét betöltő edző egészségi állapotáért sokan aggódtak nem minden alap nélkül, ám a tréner megnyugtató válasszal szolgált.
„Most már jobban vagyok – felelte Csordás Gábor. – Volt egy kisebb és egy nagyobb veseműtétem, mert egy két centiméteres kő elzárta a kijáratot. Még február elején lesz egy kisebb korrekciós beavatkozás és talán azzal meg lesz oldva ez a probléma. Az eredeti hiba kivizsgálása csak utána folytatódhat, ettől függetlenül kiválóan érzem magam mind fizikálisan, mind mentálisan. A foci kicsit hiányzik, de a gyerekek és a zene sokat kompenzál.”
Hogy az „Elsöpri a szél” című nóta ott van-e Csordás Gábor repertoárjában is, jó kérdés, az viszont nem, hogy van iránta érdeklődés.
„Szerencsére egyelőre nem felejtettek el, mert már most is volt megkeresésem – tért vissza a futball világába a fiatal tréner. – Ám előbb az egészség, és ha az rendben van, utána gondolkodom újra a sporton.”
Márpedig ha így lesz, nem csupán muzsikálni fog Csordás Gábor, hanem talán még az éjszakát is áttáncolja – nem először és aligha utoljára.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: