INTERJÚ » Hollik András: „Hatszor-hétszer is leültünk beszélgetni, mert rengeteg kérdésem volt”

TÖRTEL » Véber György távozása után, közel egy évtizedet követően ismét Hollik András irányítja a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjának jelenlegi éllovasát, aki óriási lelkesedéssel látott munkához.

Meglehetősen sokszor volt részese tanár-diák meccsnek. Hollik András, a korábbi kiváló támadó esztendők óta a szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola testnevelője, csakhogy ha minden jól, az időközben labdarúgóból edzővé nemesedő szakvezető és az általa trenírozott társulat tervei szerint alakul, a tavasszal is megannyi tanár-diák találkozónak lehet aktív részese – a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjában.
– Nem akarom valamiféle rejtélyes, sok ismeretlenes időutazásra invitálni, de 2017 decemberében azért felsejlett a hatvanas évektől hagyománnyá nemesedő „Tessék választani!” könnyűzenei fesztivál?
– Megmondom őszintén, igen, ami meg is lepett, mert Tökölön már korábban szerettük volna befejezni, csak edzőt nem találtunk Hamar István elnök úrral. És amikor Mészáros Attilát sikerült végre munkába állítani, én akkor, hét év után végeztem, és szinte rögtön megkeresett két-három klub, ami nagyon jólesett – mondta Hollik András, a Pest megyei I. osztályú Tököl VSK korábbi, a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjában éllovas Duna-Tisza Aszfalt Törteli KSK jelenlegi trénere. – A legkitartóbbak a törteliek voltak, ők vázolták fel leginkább a jövőt, mit is lehetne kialakítani, mit is szeretnének és ehhez milyen lehetőségeik vannak, no és határozottan ragaszkodtak hozzám. Hatszor-hétszer is leültünk beszélgetni, mert rengeteg kérdésem volt, és a vége az lett, hogy egymás tenyerébe csaptunk.
– Fél plusz egyéves szerződést kötött?
– Nem beszéltünk semmilyen időtartamról. Palcsó András jó barátom, akiről azt kell tudni, hogy a technikai részért felel, valamint a pénzügyi dolgokban is részt vesz, és nagyon sokat számított az ő személye. Már csak azért is, mert voltam korábban edző Törtelen, úgy nyolc-kilenc évvel ezelőtt, de akkor felálltam a kispadról elég korán, mert úgy láttam, a vezetők, a település és az edző, meg a csapat nagy része is akarja a feljutást, de egy kis része nem, amit elég gyorsan „levettem”. Elmondtam a problémáimat és távoztam. Aztán rájöttek, hogy tényleg igazam volt, az idő engem igazolt, mert miután azokat a játékosokat eltávolították, sikerült feljebb lépniük, de addig nem. Azzal keresett meg Palcsó, illetve Godó Tibor úr, hogy van egy befejezetlen ügyünk, ami úgy gondolom, tulajdonképpen beismerés volt a részükről. Mondták, hogy azóta is nyomon követték a munkámat, látták, miből építettünk várat Tökölön, és azt is hozzátették, nekik hasonló pedagógiai végzettséggel rendelkező szakemberre van szükségük a céljaik eléréséhez – és ez lennék én.
– „Tessék választani” ide vagy oda, a tárgyalások mindkét fél számára megnyugtató lezárása után a lemezjátszóra feltették a Találkozás egy régi szerelemmel című dalt Kovács Katitól?
– Nézze, számomra a labdarúgás a szerelem. Van civil foglalkozásom, van vállalkozásom, így tényleg megtehetem, ha akarom, elvállalom, ha akarom, nem, és ez jó, mert nem kényszerít rá semmire. Azonban itt és most egy olyan feladat adódott, ami ma már nagyon ritka. Kevés helyen van eszköz, ember, akarat, szeretet, egyszóval minden ahhoz, hogy létrehozzuk azt, amit elképzeltek, elképzeltünk.
– És ebben mi a kihívás? A legtöbben azt mondják, ennek a csapatnak edző nélkül is fel kell jutnia.
– Pont ez, mert ebből én csak rosszul jöhetek ki, viszont ha megfordítjuk a dolgot, nagyon nagy feladat! Mit lehet még többet? Nem tizennégy győzelmet, hanem tizenötöt szerezni félév alatt. Nem nyolcvanhat gólt rúgni, hanem százat, és nem tíz találatot kapni, csak kettőt. Nehéz, viszont kihívásnak kihívás, én pedig szeretem a kihívásokat. Az elődöm, Véber György nagyszerű szakmai munkát végzett, azt pedig mindannyian tudjuk, bármilyen jó csapatról is beszélünk, az ritkán fordul elő, hogy nyolc, kilenc, tíz gólokat rúgjon sorozatban. Holott egy ificsapatnak sem egyszerű ennyit lőni, márpedig a jelenlegi Törtel ezt meg tudta csinálni, és embert próbáló ennél jobbat, többet kihozni a társulatból, mert óriási feladat csak megtartani is ezt a nívót, ami Véber Gyuri által megvolt.
– Már elkezdték a felkészülést?
– Olyannyira, hogy le sem álltunk. Különböző elektrostimulációs tréningeken vettek részt a játékosok heti két alkalommal, amivel a fizikai állapotuk javult, így jó kondiban vannak. Nagyon jó körülmények között tarthatjuk az edzéseket Cegléden, remek műfüves pályán, világítás mellett – és ez is sokat számít.

– Meg az is, hogy kikkel dolgozik együtt. A keret összetételében tervez változtatást?
– Nem nagyon tudok távozóról, ami érdekes, hiszen amikor beszélgettem velük, hárman-négyen tervezték, aztán a váltás után mindenki maradt, igaz, nem az én személyem miatt. Egy érkezőről tudok, az U17-es korosztályig magyar válogatott kapus, Varszámisz Dávid velem tart Tökölről. Ezen a poszton muszáj volt erősíteni, mert darabra sem voltunk meg. Egyébként meg van egy tizennyolcas keret, és nem biztos, hogy nagyon szerencsés volna bárkit szerződtetni, illetve télen nem is könnyű minőséget hozni.
– Akkor az alapanyag adott, úgyhogy jó főzést kívánok a mesterszakácsnak!
– Csak megerősíthetem, amit az imént mondott: meg kell nyerni a bajnokságot, ami teher. Mindig az első félév a könnyebb, mert a másodikban már nem sötét ló vagy, tudják, hogy te rúgod a nyolcat meg a tízet, már készülnek rád, nehéz lesz védelmet feltörni, ezért lesz érdekes ez az egész, de bízom magamban és bízom a csapatban is. Az eddig eltelt nyolc-tíz foglalkozás alatt megismertem a srácokat, jó mentalitású társaság, nem olyan, mint a nyolc évvel ezelőtti – tisztelet a kivételnek. Az akkori együttes tagjai rettentő rendes, jó emberek és remek sportemberek voltak, de akadt közülük négy-öt, akik bizony csúnyán elárulták azt a kis közösséget, amelyik szerette volna a magasabb osztályt. Öröm látni és tapasztalni, hogy ez a malőr most nem fordulhat elő.