Sportemberek, akik ugyanúgy várják a karácsonyt, mint a hétköznapi honpolgárok. Az alábbiakban nem a lestaktikáról, a gólokról és a vitatott szituációkról, hanem az ünnepi készülődésről beszélnek.
Hölgyeké az elsőbbség, lássuk, mit jelent a szeretet ünnepe Győri Renátának, aki a Pest megyei ¾ pályás női bajnokság, Nyugati csoportjában szereplő Tárnok játékosa: „Szeretem, hogy a rohanó életemben együtt tudok lenni azokkal, akik a legfontosabbak. Ilyenkor sok helyre megyünk és hozzánk is jönnek, így lehet válogatni a húsleves, halászlé, sült kacsa, párolt káposzta, rántott hal, rántott hús, saláták – de nem sorolom végig – közül, meg persze a sütihegyek… A mákos bejgli verhetetlen!”
Sokáig úgy tűnt, a TTC is verhetetlen – vagy legalábbis rendkívül nehéz legyőzni. A Törökbálint együttesét – amely a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szerepel és némi túlzással ott liheg az éllovas Felsőpakony nyakán – Lipők András gardírozza, aki így vélekedik a karácsonyi előkészületekről: „Három fiam van, így az ünnep a családról szól. Ez az egyik kedvenc időszakom, mert ilyenkor tudok sokat együtt lenni a szeretteimmel. A karácsonyi menü általában halászlé és pulyka szokott lenni, így minden valószínűség szerint idén is ezek az ételek kerülnek az asztalra.”
Meglehet, a Lipők-családnál vendégeskedve éhen maradna Ferenczi Máté, az NB III, Nyugati csoportjában szereplő Dunaharaszti MTK gólerős hátvédje, merthogy a futballista valódi ínyencnek számít – nézzék csak, miért állítjuk mindezt: „A legjobb, hogy egy-két napot a családommal és a párom családjával tudok lenni. A karácsonyi menü általában az, amit mi kérünk. Én például nagyon szeretem a tejszínes ragulevest, a fokhagymás rántott halat és a párolt zöldséget. Az ünnepek alatt is oda szoktam figyelni, hogy mit eszem.”
Ugyanezt az elvet vallja Berendi Tamás Csaba Pest megyei I. osztályú kerettag játékvezető-asszisztens is, azzal a különbséggel, hogy odafigyel arra, ha lehet, hús kerüljön a tányérjára, és az sem baj, ha jut mellé – hús is. Persze nem ez a legfontosabb az ünnepben, amit a spori is elismer: „Az a legjobb benne, hogy együtt van a család. Emellett pedig egész nap futhatok a négyéves unokahúgom után, ez segít a fizikai felkészülésben is. A karácsonyi menü része általában a húsleves, a töltött káposzta, különféle sült és rántott húsok, és a bejgli a végére. Személy szerint a húst hússal menü híve vagyok.”
A korábbi 25-szörös válogatott Hamar István – aki „civilben” a Pest megyei I. osztályú Tököl VSK első embere – sem veti meg a húsokat, és ez nem kacsa. Az már sokkal inkább, ami az ünnepi asztalra kerül: „Miután édesanyám sajnos már nem él, így a fő szempont, hogy együtt lehessek édesapámmal, a testvéreimmel, a gyermekeimmel, illetve a jelenlegi, aktuális barátnőmmel. Amikor gyerek voltam, az ünnep számomra ugyanúgy az egész család együttlétét és a szeretetben eltöltött estéket jelentette. A menü nálunk kacsa lesz vöröskáposztával. Halászlevet nem szoktam csinálni, mivel apám ennek a nagy specialistája, úgyhogy ezúttal is ő készíti.”
A fenti nyilatkozatok megjelentek ezen sorok írójától a Sportszelet 36. lapszámában, a Faggatózó címet viselő rovatban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: