INTERJÚ » Bokros Bálint: „Csalódás lenne, ha nem sikerülne feljutni a megye-kettőbe”

ALBERTIRSA » Hogy Bokros Bálint szerencseszáma a 13-as vagy a 21-es, afelől vannak kétségeink, tudniillik a Pest megyei III. osztály, Déli csoportjában szereplő társulat 13 bajnokin 21-szer eredményes 31 esztendős támadója korántsem nagyravágyó, bőven kiegyezne az 1-essel is, ha az csapata számára az 1. helyet jelentené. Nem most, hanem az évad végén.

A Nyáregyháza I., a Nagykőrösi Kinizsi II. és a Dabas III. megúszta, akárcsak a Ceglédbercel IV. Pardon, ez utóbbi csak (rossz szó)vicc volt, hiszen természetesen a Ceglédbercelből csak egy van a mezőnyben, akárcsak Bokros Bálintból – kivételesen a fentebb citált társulatok örömére, ugyanis a rutinos csatár lövései és fejesei a kvartett tagjainak szélesre tárt kapuját elkerülték.
– Aligha lehet teljes a boldogsága…
– Nem felhőtlen az örömöm, az biztos, mert nem a megfelelő pozícióban vagyunk, nem ott állunk a tabellán, ahol szerettünk volna – felelte Bokros Bálint, az Albertirsa támadója. – Mi mindenképpen az 1. helyre pályázunk, és bár minden egyéni elismerés jólesik, de nem az az első számú cél, hogy gólkirály legyek.
– Tehát úgy érzi, ez a bajnoki cím még nem veszett el?
– A jelenlegi 2. helyezett Inárcsot sikerült a saját pályáján megvernünk 2–1-re, a listavezető Dabas III. is jó csapat, velük is idegenben játszottunk, s szenvedtünk 4–0-s vereséget. Hozzáteszem, sajnos elég sok sérülés sújtotta a csapatot, a szezonban nem álltunk fel egyszer sem az ideális társulattal úgy, hogy legalább két-három sérült ne lett volna nálunk. Valószínűleg ez is az oka, hogy nem értük el a célunkat – legalábbis egyelőre.
– Csak emiatt bizakodó?
– Van még fél év, ami elég sok mindenre elég lehet. Persze tudom, ez nem csak rajtunk múlik, a Dabasnak is veszítenie kell meccset, mégis úgy gondolom, egyáltalán nincs elúszva az aranyérem.
– Azzal azért tisztában van, hogy legalább olyan tavaszt kell produkálnia az Albertirsának, mint amilyen őszt lehozott a Dabas III.?
– Ha mindenki egészséges, akkor erre képesnek is tartom a csapatot, de ez attól is függ, tudunk-e egyáltalán erősíteni. Úgy gondolom, mindenféleképpen kell, ha másért nem, akkor a sérülések miatt. Ha van egy stabil kezdő tizenegyed, és abból kiesik két-három ember, úgy már nehéz ugyanazt a játékot hozni, főleg ebben az osztályban, de még magasabb szinten is.
– Egyébiránt Albertirsán minden adott lenne a megyei másodosztályú küzdelmekhez?
– Persze, hiszen ez a célunk. Nagyszerű pályánk, remek létesítményünk van, és nem azért, hogy a csapat a „megye-háromban” legyen. Azt gondolom, a szurkolók is megérdemelnék, ahogy talán mi is. Ha kitűzöl egy célt, az a jó, ha tudod teljesíteni, szóval mindenképpen csalódás lenne, ha nem sikerülne feljutni a „megye-kettőbe”.
– Emlékszem, annak idején a Varga Károly által trenírozott, az NB III-ban szereplő, bombaerős Monor színeiben futballozott. A kérdés természetesen nem az anyagiakra vonatkozik: mit keres itt?
– Erre mit mondjak? Lehet, hogy játszhatnék feljebb is, de sajnos a munkahelyem sem olyan, ami megengedné, hogy magasabb osztályba lépjek. Edzéslátogatottságként feljebb nem hiszem, hogy elegendő volna egy-két gyakorlás. Van, hogy egész héten nem tudok menni tréningezni. Ha visszagondol, most is három napig szerveztük, hogy mikor tud felhívni, mert ha délutános vagyok, nehéz összehangolni a futballal, meg aztán nem vagyok már fiatal gyerek.
– Miért, a 31 év az kor?
– Úgy gondolom, igen, a labdarúgásban ilyenkor már kifelé megy az ember, mintsem úgy érezzem, hosszú pályafutás van még előttem. Máshogy regenerálódik az ember 20, illetve 30 évesen.
– Itt képzeli el a folytatást? Innen megy nyugdíjba „öreg futballistaként”?
– Ez nagyon nehéz kérdés. Egyelőre csak arra koncentrálok, hogy a csapatommal minél jobb eredményt érjek el. A jövő kifürkészhetetlen, nem tudom, meddig fogok még futballozni, de azt azért remélem, jó néhány év van még előttem. Ha viszont feljutunk az ’Irsával, akkor nincs miért változtatnom.

A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 35. lapszámában.