INTERJÚ » Ledő László: „A nyári felkészülés után nem gondoltuk, hogy itt és így fogunk állni”

DABAS » A tényekkel nem lehet vitatkozni: ha egy csapat nem szenved vereséget az első etapban, nagy valószínűséggel a tabella élén tanyázik – úgy, ahogy a Pest megyei III. osztály, Déli csoportjában szereplő, Ledő László által irányított FC Dabas III., amelynek tagjai mindössze két döntetlen miatt szomorkodhatnak.

A Hernád 0–1-ről négy perc alatt fordított, a maroknyi számú közönség űzte, hajtotta az övéit, hajszolta a sikerbe. A második félidő elején szerzett két gól léleksimogatóként hatott hazai oldalon, így a 6. fordulóban bő negyedóráig úgy tűnt, megszakad a pozitív sorozat, elúszik a veretlenség, de a vendégek Tihany Dániel révén egyenlítettek, és a 2–2-nek köszönhetően a Dabas III. labdarúgói „pontosan” távoztak a sporttelepről. Sőt, előtte és utána is a legtöbbször – nomen est omen – „hárompontosan”.
– Az volt a cél, hogy veretlenül teleljenek az élen?
– A terv nem ez volt, sokkal inkább az, hogy megcéloztuk az első két hely valamelyikét – mondta Ledő László, az FC Dabas III. játékos-edzője. – A tavasszal harmadikként zártunk, és bár hála Istennek, egyelőre ott vagyunk az élen, de még előttünk van a tavaszi idény, úgyhogy sokat kell dolgoznunk, hogy a helyünkön is maradjunk.
– Nocsak, a mester nem mindennel van kibékülve?
– A mester teljes mértékben elégedett a csapatával. Hozzáteszem, a nyári felkészülés után nem gondoltuk, hogy itt és így fogunk állni, de személy szerint a társulatot az elmúlt két év során elég szépen megismertem, és azt mondom, még több van bennünk, s remélem, ezt a téli felkészülést követően a tavasz folyamán be is tudjuk bizonyítani.
– Egy félévet letudni veretlenül sehol és sosem egyszerű. Utólag visszagondolva mikor érezte, hogy rezeg a léc és elillanhat a varázs?
– Megmondom őszintén, mivel másik csoportba kerültünk, ismeretlenek voltak az ellenfelek. Hiába van szó körülöttünk lévő egyesületekről, hiába játszottunk Dabas környéki gárdákkal, az elmúlt két szezonban nem ebben a mezőnyben álltunk rajthoz. Edzőmérkőzéseken egy-két társulattal persze találkoztunk, de összességében nem tudtam, ki és milyen erőt képvisel. Azt viszont igen, hogy az első négy-öt helyre mindig adott, mely’ alakulatok versenyeznek, így nekünk ez az ősz talány volt. Az első négy-öt meccsen az úgymond gyengébb csapatokkal játszottunk, ami valahol jó volt, de valahol mégsem, mert nem tudtuk behatárolni magunkat, hová tegyük a Dabas III.-at ebben a csoportban. Aztán 2–2-t játszottunk Hernádon, holott megmondom a frankót, ki is kaphattunk volna, mert nagyon jó kis brigáddal találkoztunk. Ott és akkor tudatosult a srácokban is, hogy ez a bajnokság nem lesz sétagalopp. Otthon játszottuk a rangadókat, és az Inárcs kivételével mindegyiket magabiztosan hoztuk. Utóbbi esetén az volt a problémánk, hogy túlpörögtük a mérkőzést, és nagyon görcsösen szerettük volna megoldani a feladatot, amit nem sikerült, így 0–0-val zárult a bajnoki.
– Ha már felhozta, amennyiben emlékezetem nem csal, korábban védett Hernádon. A visszatérést presztízsmeccsként fogta fel, vagy félig-meddig játékosként, de inkább trénerként ez már másodlagos szempont?
– Amióta edzősködöm, szinte minden mérkőzés presztízsjellegű. Ez esetben jó visszagondolni, hogy fociztam Hernádon, de ugyanúgy játszhattam Újhartyánban vagy bárhol másutt, ez mind plusz motivációt jelent. Hangsúlyozom, hogy nekem, mert tudom, milyen környezet volt anno, és nemrégiben a hernádi pályát rendbe tették, így szép játéktér várja a labdarúgókat. Azok a fiatal játékosok, akik anno a serdülőben futballoztak, most ott vannak a felnőttek között és tényleg jó kis társaság alakult ki. Remélem, végig is tudják játszani a szezont és megnehezítik nem csak a mi, de a többiek dolgát is. De mondok mást: nemrégiben először jártam Vasadon, ami ugyanúgy kihívás volt, mert nem játszottunk még velük, de nézem az eredményeket, és úgy tudom, a helyiek korábban jártak már a megyei másodosztályban.
– Valóban, méghozzá nem is egyszer.
– Nos, ők is jó kis közösséget alkotva próbálnak helytállni a bajnokságban, azaz nincs kispécizve egy-egy mérkőzés, mert mindegyikre készülni kell, oda kell figyelni, mert nincs könnyű találkozó.
– A Dabas III. megérett a megyei második vonalra?
– Igen, de azt is hozzátenném, kell hozzá még egy-két játékos, illetve a labdarúgók heti edzésmunkáját át kell váltani heti három foglalkozásra, de ugye, Dabason a futsalbajnokságban is indulunk, így a heti három mozgás eleve megvan. Sokkal érettebbek a srácok, mint két évvel ezelőtt, valamint egységesebbek is, ám természetesen akkor lenne igazán pozitív a társulat pályafutása, ha a keretet együtt tudnánk tartani és együtt mennénk tovább, mert óriási a csapategység, így vagyunk erősek.
– Van erre esély?
– Rajtunk múlik, senki máson. Elvégezzük a téli felkészülést, aztán folytatjuk. Igaz, nem lesz könnyű, mert a rangadók többségét idegenben játsszuk. Egyébként a csoportunkban az Albertirsát látom esélyesnek arra, hogy odaérjen a végén, mert egységes együttest alkotnak a jó és rutinos játékosok. Természetesen ott van az Inárcs, a Ceglédbercel és a Nagykőrösi Kinizsi II. is, de csapatként az Albertirsa lesz a legnagyobb vetélytársunk. Per pillanat három ponttal vezetjük a tabellát, veretlenek vagyunk, de azt is tudjuk, a tavasszal mindenki minket akar majd megverni, hiszen az ellenfelek mindig és mindenhol az elsőt szeretnék befogni vagy utolérni. Igyekezni fogunk, hogy ezt meggátoljuk, és az élen maradjunk.
– Sokan és sokszor elmondták már, hogy a futsal elősegíti a nagypályás játékot, egyfajta mankóként, improvizációs eszközként is szolgál. Mit tapasztalt, a játékosai legfőképpen miben léptek előre?
– A sok kis játék, a gyors döntések elősegíthetők, akárcsak a robbanékonyság, de… Elindultunk a futsalbajnokságban, egy-egy meccs pedig megfelel egy edzésnek, ám abban a csoportban, amelyikben szerepelünk, 16 csapat van, közülük a Mogyoród és mi lógunk ki. A többieknél nagyon sok olyan labdarúgó található, akik régóta futsaloznak, mi viszont nem vagyunk kispályás csapat, igaz, azt is mondom, nagypályán teljesen másként kell hozzáállni a dolgokhoz, mert több a terület, de azért lehet a mi esetünkben is pozitívumokat felfedezni. Az edzéseken is sok kis játékot játszunk pont ezért, hogy jobban fejlődjenek a srácok. Viszont van olyan játékosom, aki nem is akart futsalozni, és aki mondta, ha lehet, megmaradna a heti két edzésnél. Nincs ebből semmilyen probléma, nem volt kötelező, már csak azért sem, mert ha a hét elején idegenbe megyünk, van, amikor csak éjfélre érünk haza, úgyhogy nem egyszerű. Amikor a téli munka elkezdődik, háttérbe kerül a futsal szereplés, megyünk, csináljuk, ott vagyunk, de nem az lesz az elsődleges, hanem az, hogy a tavaszra fel tudjunk készülni.
– Ön játékos is, edző is. Az elszántságát, a habitusát, a hozzáállását ismerve nem lehet könnyű elfogadni, hogy már jobbára a kispadról irányít és nem a kapuból.
– 46 éves játékos-edzőként szeretnék még egy-két, esetleg három évet védeni, de… Éppen azon fáradozom lassan két esztendeje, hogy a feltörekvő, az U19-ből nálunk kiöregedő fiataljaink minél több lehetőséget kapjanak pont azért, hogy minél többet fejlődjenek és kapusposzton is meglegyünk. Nálunk van Volenszki Gábor, aki a második csapatnál második számú kapus, ám mert ott kevesebbet véd, nekem játéklehetőséget kell adnom neki, ha egy osztállyal feljebb történne valami, bevethető lehessen ő is. Egyébként nagy harcokat vívok a srácokkal, mert sajnos 46 esztendősen a tapasztalatommal sokkal jobban le tudok hozni egy rangadót, ám azzal, hogy hátulról irányítok, benne vagyok a meccsben, ha kintről nézem, szinte ugyanúgy tudom igazgatni a srácokat, de akkor sokkal tágabban látom az eseményeket. Azt is meg kell említenem, hogy a mérkőzések folyamán Pasztyerik Ferenc és Bálint Gábor – mindkettő rutinos játékosom – segítsége nélkül nem működne ez az egész, mert nagyon sok hasznos tanács érkezett a legtöbbször a kispadról beszálló Feri részéről. Megkértem, figyelje kívülről, mert ha benn vagy, teljesen másként látod a dolgokat, mintha csak edző vagy. Szeretném lassan abbahagyni, jöjjenek a fiatalok, csak hát nagyon nehéz ez. Meglátjuk, a tavasszal hogyan alakul, de hozzáteszem, a srácok mindent megtesznek, csinálják a dolgukat, ám a rutin hiányzik. A mi korosztályunk már nem úgy mozog, de a rutinunkkal le tudunk hozni bármikor egy mérkőzést.
– Utazás az ismeretlenbe: 2018 ősz, Újhartyán–Dabas III. bajnoki a Pest megyei II. osztályban, a hazaiak kapujában a 49 esztendős Glonczi Ferenccel, a vendégekében a 46 éves Ledő Lászlóval. Folytassam?
– Ez hatalmas dolog lenne, és látja, a kutya itt van elásva: Feri is ennyi idősen ugyanúgy véd. Tudja, a dabasi öregfiúkban együtt futballozunk, és néha mondja, hogy már mindene fáj, de ezt a meccset nem lehet kihagyni. Újhartyánban amúgy két szakaszban összesen 13 évet töltöttem el, nagy pikantéria lenne, ha így alakulna, és persze dolgozunk rajta, hogy meglegyen. Nemrégiben mondtam is a játékosaimnak, attól, hogy veretlenek vagyunk, senki ne nyugodjon meg, van még egy »félidő«, vár ránk a tavasz! Mindazonáltal nagyon büszke vagyok rájuk, mert amit megbeszéltünk, betartották, ahogy dolgoztak, azzal nem volt gond, holott nagyon sokszor le voltak írva a „gyerekek”, hogy ez „csak” a „megye-három”. Csakhogy már nem olyan könnyű, mert itt is edzeni kell, nem az van, mint tíz éve, hogy lementél és csak játszottál. Ahogy nézem, a Délnyugati csoportban van hét-nyolc csapat, amely elég szépen nyüstöli egymást, ott még nagyobb harc van nemcsak az 1. helyért, hanem a többiért is, hiszen az élmezőnyben kell végezned, ha nem akarsz a „megye-négybe” pottyanni. A mi csoportunkban jelen pillanatban a Kakucs, a Hernád vagy éppen a Táborfalva is „megye-négyes”, és ezt még kimondani is rossz.
– Márpedig minden jó, ha a vége jó, nemde?
– Éppen ezért gratulálok a srácoknak és köszönöm mindenkinek, aki segített nekünk az elmúlt időszakban, hogy eljussunk idáig. Mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánunk Dabasról – olybá tűnik, nálunk mindkettő jól alakul.

A Pest megyei III. osztály, Déli csoport őszi 1. helyezettje, az FC Dabas III. színeiben pályára léptek: Ledő László, Volenszki Gábor (kapusok) – Balogh Tamás, Bálint Gábor, Bálint Mihály, Fehér Attila, Fodor Gergő, Gogolák József, Györgyövics István, Kmetyó Máté, Laczkó Zoltán, Mráz István, Palásti Dávid, Pasztyerik Ferenc, Rutterschmid Krisztián, Szabados Krisztián, Tihany Dániel (mezőnyjátékosok).

A SZÁMOK NYELVÉN
Szerzett gól nélküli mérkőzések száma: 1 (Inárcs)
Kapott gól nélküli mérkőzések száma: 5 (Nyáregyháza I., Rebelog /Újlengyel/, Inárcs, Albertirsa, Vasad)
Legtöbb szerzett gól egy bajnokin: 16 (Rebelog, hazai pályán)
Legtöbb kapott gól egy bajnokin: 4 (Kakucs, hazai pályán)
Házi gólkirály: Pribék Tibor – 18 találattal