A 39 esztendős futballista-mester – aki nem mellékesen a női NB II, Keleti csoportjában szereplő és az 5. pozícióban telelő Monor trénere is – idestova két és fél hete, még az 1. fordulóból elhalasztott Vasad–Albertirsa (2–4) derbin tett ki magáért. A 78 perc alatt mesterhármasig jutó – nem mellékesen a közelmúltban párjának, az MSE női alakulatát egykoron erősítő, a későbbiekben a Péteri KSK és az Üllő mezét is viselő Szikora Alexandrának örök hűséget fogadó – Bokros Bálint mellett a fiatal szakember játszotta a főszerepet. Fehér Tamás ugyanis túl azon, hogy a 22. minutumban a hálóba talált, kiosztott két gólpasszt, valamint kiharcolt egy büntetőt, amelyet Bokros Bálint szintén gólra váltott. A két futballista nagyszerű teljesítménye – amelyhez természetesen elengedhetetlen volt a csapat remeklése – ezúttal (is) három pontot eredményezett.