Foci a köbön

Magasföldi József betalált egykori csapatának

ETO FC GYŐR–ZALAEGERSZEG 2–1 » Harminckét élvonalbeli bajnokin hét góllal segítette a 2000-es évek legvégén, Csank János edzősége idején a ZTE-t Magasföldi József, ám a „Dodó” becenévre hallgató rutinos futballista az elmúlt hétvégén a házigazda színeiben futballozva vette be hétméteres fejessel egykori társulata hálóját.

A Mányi József személyében új tulajdonossal „gazdagodó” ETO fölött az elmúlt hetekben gyülekeztek a viharfelhők, ám érdekes módon mindez eredménytelenséggel nem párosult. A bajnoki 10. percének eseménye után a 45. minutumban örülhettek vagy éppen szentségelhettek a kilátogató drukkerek, ugyanis Vernes Richárd ekkor egyenlített. A lélektani előny azonban nem tartott sokáig, ugyanis tíz perc sem telt el a folytatásból, amikor Erdélyi László kialakította a 2–1-es végeredményt. Az idényzárón, december 10-én, vasárnap 13 órakor a második helyezett Kisvárda otthonában vár derbi a Szentes Lázár által felkészített kisalföldiekre, míg két órával később a Zalaegerszeg a Gyirmótot fogadja.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!