INTERJÚ » Istók Ferenc: „Nem volt kitűzött cél, hogy ott legyünk a dobogón”

ISASZEG » Nem volt előjel, nem volt baljós árny: a pofon hirtelen jött. A Pest megyei II. osztály, Keleti csoport 3. fordulójában jártunk, amikor az addig két győzelemmel álló Isaszeg az újonc Tápiószőlős otthonában 3–1-es vereséget szenvedett. Csakhogy Istók Ferenc csapata, mint a krumpliszsák-szerűen eldőlő, nyekkenő bokszoló, felállt a padlóról. Olyannyira, hogy az ősz egyik legkellemesebb meglepetését okozva a tavaszi idényt már biztosan a dobogón kezdi.

Lépésről lépésre. Így halad az Isaszeg, amely a bajnokság meghatározó, markáns tagjává vált.
– Tanár úr, kérem, az ősz alkonyán hányast adna az Isaszegnek?
– Természetesen ötöst! – vágta rá kapásból Istók Ferenc, az Isaszeg 47 esztendős trénere, aki civilben a XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskolában 1999 óta testnevelő tanárként dolgozik. – Azt kell, hogy mondjam, elsősorban az igazi csapatmunka, amit ki tudnék emelni, mert a barátságok miatt is összetartó a társaság. Nyitottak, befogadóak, és akik új igazolásként érkeztek, azokhoz is így álltak hozzá. Ez az egyik titok, ami miatt azt állíthatom, egységesek vagyunk és talán egy kicsit sikeresek.
– Csak egy kicsit? Nem ilyen szereplésre számított a nyár végén?
– Terveztük, de ez egy folyamatos építkezés része. Amikor idekerültem – és ennek most már lassan több mint két éve – nem így kezdődött, ugyanis az első esztendőben a kiesést próbáltuk elkerülni. Első körben akkor szűkítették a megyei másodosztályt, de nagyon stabil szerepléssel sikerült az őszi pocsék teljesítményünket kozmetikázni. A második évben a játékosokat már jobban ismertem mind emberileg, mind ami a tudásukat illeti, tapasztaltabb lettem, az egyik oka ez volt a sikeres szereplésünknek. Több mint egy évtizede nem végzett az 5. helyen a felnőttcsapat, ami mindenféleképpen bravúr az egyesület és a játékosok részéről, és ugye az ember már csak olyan, hogy próbál mindig jobb és jobb lenni. Ezúttal sem volt kifejezetten kitűzött cél, hogy ott legyünk a dobogón, de szerettünk volna odakerülni. A sportember attól sportember, hogy mindig többet szeretne kihozni magából, és jelen pillanatban úgy tűnik, sikerül.
– Az őszi utolsó fordulóban eldőlt, hogy a dobogón telelhetnek. Ha valaki augusztus végén ön elé csúsztat egy papírt és egy tollat, mit tesz? Repülőt, netán csákót hajtogat és kidekorálja?
– Aláírtam volna, de azért maradjunk a realitások talaján: tisztában vagyunk a képességeinkkel, a lehetőségeinkkel. Itt a megyei másodosztályban minden olyan feltételt biztosít számunkra a város, az önkormányzat, no és az egyesület vezetősége, ami kifejezetten alkalmas és tökéletes arra, hogy eredményes, sikeres csapatot lehessen összehozni. A futballban elért diadaloknak azonban általában sok összetevője van, a sérüléshullámtól kezdve a kiállításokig. Mindig is azt mondtam, sikeresek akkor lehetünk, ha mindezek elkerülnek bennünket.
– Az élet közbeszólt?
– Persze, de hála Istennek, most már vagyunk olyan bő kerettel rendelkező társulat, amelybe a fiatalokat is beleveszem, akik felkerültek a felnőttcsapathoz, illetve rendszeresen velünk edzenek, sőt, játéklehetőséget biztosítok nekik, ezáltal idén ősszel már több ifjú labdarúgó is bemutatkozott az első együttesben és megállják a helyüket. Van variációs lehetőség, és az elmúlt mérkőzések is bizonyították, hogy remekül ki tudják egészíteni, valamint pótolni egymást.
– Ezt hívják kellemes gondnak, nem?
– Minőségi játékosok állnak a rendelkezésemre, mivel a fiatalok felveszik a bajnokság ritmusát. Még nem ők fogják eldönteni a mérkőzéseket, de volt már arra is példa, hogy gólpasszokat adtak. Nem hagyhatom ki az edzéslátogatottságot sem, ami kimagaslónak számít, de ez tavaly is így volt, és az előző évadban elért 5. helyezésünk kulcsaként említhetem. Ebben az osztályban le voltak és vannak edzve a játékosok, szorgalommal, becsülettel elvégzik a munkát, ezért is jönnek az eredmények.
– Nem szeretném a babot is húsnak láttatni, de összességében nézve minden szép, minden jó, minden klappol, illetve minden adott ahhoz, hogy egy osztállyal feljebb is útnak induljon az Isaszeg. Vagy amit most elmondtam, az túlságosan meseszerű, rózsaszínre festett égboltra kínálkozó szöveg?
– Nem, mert titkon benne van a levegőben, még ha nem is az egyesületében, de az öltözőnkben. Hosszú távon gondolkodunk ebben, szeretnénk is, hogy így legyen. Nem azt mondom, hogy jövőre vagy azután, mert ahhoz sok mindennek össze kellene jönnie, de beszélgettünk már erről. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy a ,,megye-kettőben” legyünk meghatározó csapat, erre törekszünk, de úgy érzem, ezt talán már sikerült is elérnünk. Csakhogy nem ülhetünk a babérjainkon, továbbra is dolgozunk, mert szeretnénk ezután is azt az igényes futballt játszani, amit idáig, azaz a szó szoros értelmében vett futballt, mert magam a támadójáték híve vagyok, a játékosokat is erre kérem. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, a srácok is vevők erre, no és kreatív futballisták vannak az alakulatban, akik ügyesek, tehetségesek. Úgy gondolom, több labdarúgónk is van, akik magasabb osztályban is megállnák a helyüket, mi több, akadnak olyanok, akik játszottak is ennél nívósabb ligában, NB-s szinten. Ők mindenképpen nagy tapasztalattal, illetve játéktudással rendelkeznek és természetesen a csapat hasznára vannak. Mi azonban készüljünk csak mindig a következő megméretésre, aztán majd a bajnokság végén meglátjuk, meddig jutunk.
– Amennyiben tehát a templom lépcsőjéhez érnek, következhet a boldogító igen?
– Egyértelműen, de hogy miként állnánk meg a helyünket a „megye-egyben”, az nagy kérdés. Azzal, hogy a közelmúltban átrendezték a bajnokságokat az NB III-tól lefelé, nagyon megerősödtek a mezőnyök, és ezt nemcsak az NB III-ra, hanem a megyei I. osztályra is értem. A kupában játszottunk ilyen együttesekkel, legutóbb éppen a bajnok Vecséssel. Mondhatom, igényes, színvonalas találkozót vívtunk annak ellenére, hogy kikaptunk 2–0-ra. Egyszóval lenne még mit és hol erősíteni nálunk, de alapvetően készen állunk a feladatra, aztán a többi a bajnokság folyamán eldőlne, vagyis hogy érettek vagyunk-e a „megye-egyre” vagy nem.
– Nem tart attól, hogy a télen szétkapkodják az együttest?
– Megmondom őszintén, benne van a lehetőség, hogy a tehetségesebb, ügyesebb játékosokat elviszik, de szerintem nem most. Nem hinném, hogy a télen bárki szeretne lépni, mert nagyon együtt van a csapat. A labdarúgók sikerre éhesek, jól is szerepelünk, hála Istennek, de a leglényegesebb, hogy a nagy többség helyi futballista, isaszegi vagy gödöllői nevelés, nem mellékesen tényleg jó barátok, akik összejárnak, a magánéletben is kiváló kapcsolatot ápolnak egymással, ami közrejátszik abban, hogy jól érzik magukat. Viccelődnek, élcelődnek az öltözőben, remek a hangulat nálunk, és persze ezt hozza magával, hogy hétről hétre jönnek az eredmények. Az élet hozhat bármit, de bízom abban, hogy együtt tudjuk tartani az együttest.
– Korábban a Bugyi SE-nél is bizonyíthatta rátermettségét. Amennyiben az akkori gárdáját a mostanival összeeresztené, a derbi végén melyik csapat tagjai lennének boldogabbak?
– Ez az Isaszeg a „megye-kettes” Bugyinál jobb csapat, ezt bátran ki merem jelenteni! Azt a Bugyit, amellyel megnyertük a „megye-hármas” bajnokságot, szinte csak saját nevelésű labdarúgó alkotta, ez is volt akkor a vezetők kérése, majd idővel hozzájuk igazoltunk rutinosabb futballistákat, mint például Hollik Andrást vagy Babinszky Pétert. A rutinjuk, a tapasztalatuk mellettük szült, de sebesség nem volt az akkori társaságban. Ezek az isaszegi fiatalok viszont gyorsak, több technikás labdarúgónk is van, és jelenleg ebben az osztályban a gyorsaság és az állóképesség mindenféleképpen meghatározónak számít.
– Az a Bugyi a Déli csoportban szerepelt, a mostani Isaszeg pedig a Keletiben. Ha konklúziót kellene vonnia, miként érvelne?
– Volt szerencsém mindhárom csoportban dolgozni, hiszen szerepeltünk Északon is. Ha a három között döntenem kellene, a Déli csoporttal kapcsolatban jelenteném ki, hogy talán a csapatok játékereje nagyobb. Keleten hajtósabbak, brusztolósabbak az ellenfelek, az Északi csoportot viszont inkább párhuzamba állítanám a Délivel. Vannak képzett, jó labdarúgók, de mindhárom csoportban vannak olyan gárdák, amelyek ki tudnak emelkedni éppen emiatt.
– A kiemelkedés Istók Ferencre és aktuális brigádjára is jellemző. Visszafogottan érdeklődnek, keresik, hívják máshová?
– Voltak tapogatózó megkereséseim, de elmondtam, hogy jelenleg az Isaszeg edzője vagyok, és jól érzem itt magam, miután a játékosok és a trénerük egymásra talált. Úgy gondolom, hiba lenne részemről, ha egy kedvezőbb lehetőségre, netán magasabb osztálybeli ajánlatra igent mondanék. Szeretem befejezni a munkát ott, ahol bíznak bennem és számítanak rám, azon kívül az isaszegi vezetőkkel a kapcsolatom teljességgel baráti jellegű, hiszen 25-26 évvel ezelőtt itt futballoztam, és nekem most itt van dolgom.

Mellbevágó élmény a kispadon » Amit előzetesen el sem tudott volna képzelni, az november 18-án, szombaton megvalósult. Istók Ferenc, az Isaszeg mestere kénytelen volt végignézni, amint a 3. helyezett gárdáját a házigazda, nem mellékesen éllovas Törtel 10–1-re (!) lemészárolja.
„Most fordult elő velem először, hogy felnőtt edzőként tíz gólt kapott a csapatom – próbált felocsúdni a sok(k)ból Istók Ferenc. – Mellbevágó élmény volt, tehetetlennek éreztem magam. Igaz, a nagy különbségű vereségnek én is részese vagyok, mert a szünet után mi is felvállaltuk a játékot minden mindegy alapon, és sajnos ez lett a vége. Mindazonáltal nem tudok haragudni a játékosaimra, de ki kell értékelnünk a hibáinkat, no és persze megpróbálunk javítani.”

A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 34. lapszámában.