III. KERÜLETI TVE–CSEPEL 2–0 » Az NB III, Nyugati csoport 12. fordulójának fővárosi derbijén az elmúlt héten összesen háromszor eredményes 40 esztendős Kenesei Krisztián vezérletével otthon tartották a három pontot az óbudaiak.
Csütörtök este a vadonatúj, egyszersmind varázslatos szombathelyi stadionban mintegy 4000 néző előtt úgy nyert a „Haladás legendák” névre hallgató házigazda 2–0-ra a magyar öregfiúk-válogatott ellen, hogy mindkét találatot az első félidőben Kenesei Krisztián szerezte. A rutinos csatár – aki 2008 őszétől öt évadon át 90 szombathelyi mezben lejátszott élvonalbeli bajnokiján összesen 42 alkalommal boldogította a Hali-híveket – szombaton a Hévízi úton, a 33. percben ott folytatta, ahol csütörtökön Szombathelyen abbahagyta, csakhogy ezúttal fontos bajnokin vette be a látogatók kapuját. A házigazda 2–0-s sikerének értékét növeli – a Kerület második találatát a második félidő elején Hamar Ádám szerezte –, hogy az utolsó félórában a középpályás Gálfi László kiállítása miatt emberhátrányban futballozott. Érdekesség, hogy a fedezetnek nem ez volt az első piros lapja a szezonban, ugyanis a 3. fordulóban, a szintén hazai pályán megvívott és az újonc Pápai Perutz ellen 3–2-re megnyert összecsapás 28. percében kapott levonulási parancsot. A találkozóhoz némiképp kapcsolódik, hogy két korábbi BKV Előre-csapattárs üdvözölhette egymást a kezdés előtt. Volt idő minderre, ugyanis hazai oldalon a középső védő Nyárasdi Zsombor, míg a vendégek részéről a középpályás Marczinka Tamás kezdte a kispadon a találkozót.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: