INTERJÚ » id. Nagy Dániel: „Nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni”; ifj. Nagy Dániel: „Nehéz dolgunk lesz”

GÖDÖLLŐI SK–ÚJPEST » Október 25-én, szerdán 13.30-kor a Pest megyei I. osztályú gárda az élvonalbeli lila-fehéreket látja vendégül a Magyar Kupa, 7. fordulójában. A találkozó felvezetéseként az alábbiakban interjút olvashatnak Nagy Dániellel, a házigazda utánpótlás szakmai vezetőjével, valamint Nagy Dániellel, a látogatók labdarúgójával. Ha valaki azt hinné, részünkről mindez „játék a nevekkel”, akkor alaposan téved, ugyanis az édesapa ezúttal nem a családi házban fogadja a fiát, hanem a pályán, avagy az otthon zöld füvén.

– Ki hívott kit?
– Azt hiszem, talán a fiam engem, de rég volt, nem is emlékszem már pontosan – felelte Nagy Dániel, a Gödöllői SK utánpótlás szakmai vezetője. – Bocsánat, megvan: az elnökünk, Rózsavölgyi Sándor hívott a szövetségből, aki ott volt a sorsoláson. Mondta, hogy az Újpestet kaptuk és én azután hívtam a fiamat, Danit.
– Felszisszent?
– Nem átkoztam a sorsot, hiszen Gödöllőn abban gondolkodtunk, hogy egy valódi nagy csapatot kapjunk vagy egy kisebbet, ami a továbbjutás szempontjából nem lett volna mindegy. A két variáció közül az lett, hogy az Újpesttel találkozunk, ami abból a szempontból is jó, hogy gödöllői kötődésű labdarúgók vannak a keretében, míg a Fradiban játszik Varga Roland, Lovrencsics Balázs és Lovrencsics Gergő. A következő kupaellenfelünknél pedig Simon Krisztián és a fiam. Örülünk, hogy a lila-fehérekkel játszunk.
– A család többi tagja mit szólt ehhez?
– Szerintem mindenki boldogan vette tudomásul, hogy így alakult. Egyébként nagyon érdekes, hogy hová húz a szívem? A fiamhoz vagy a klubhoz? Nehéz ezt eldönteni, ám a családtagok is ugyanígy vannak ezzel. Örülnek, hogy itt játszik majd Gödöllőn, a régi közegében, de mégis úgy lesz vele mindenki, valahogy jó lenne továbbjutni.
– Az esélytelenek nyugalmával?
– Nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni. Szeretnénk minél jobb eredményt elérni, amelyben benne van a továbbjutás vagy a tisztességes helytállás lehetősége is. Ha mi lépnénk tovább, szakmailag nagyon boldog lennék, ugyanakkor apaként nagyon sajnálnám a fiamat. Már csak azért is, mert akkor semmiképp sem fogom látni a Magyar Kupa fináléjában. Ezek azok a bizonyos kettős érzések, de mondom, mindent megteszünk a minél jobb eredmény eléréséért. Az pedig, ha netán az Újpest félvállról venné a meccset, az legyen a lilák problémája, de nem hinném, hogy így lenne, mert a bajnokságban nem biztos, hogy ott lesznek az első háromban, ami nemzetközi szereplést jelenthet, így marad számukra a Magyar Kupa.
– Nem a szakember, hanem az édesapa véleménye érdekelne: mit szólt, amikor azt látta, egyre-másra jöttek a jobbnál jobb meccsek és a fontosabbnál fontosabb találatok, amelyek Nagy Dániel nevéhez fűződtek?
– Hazudnék, ha azt mondanám, nem örültem neki. Elárulom, nagy dilemma volt a nyáron, hogy Dani hol folytassa a pályafutását, és bár nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, jó döntés volt hazajönni, hiszen remekül indult számára a szezon, no és bekerült a válogatott keretbe, ami nagy boldogság nekem, lévén itthon is megmutatja magát. Remélem, sikeres időszakot tölthet el a magyar NB I-ben.
– A vasárnapi ebéd után szóba kerül a futball, vagy családi körben, szieszta idején nem szakmáznak?
– Mondanám, hogy központi téma, hiszen a futballban dolgozom és Dani is a labdarúgásban mozog. Leginkább azt szoktuk figyelni és átbeszélni, hogy a régi csapatai, ahol futballozott és ahol rengeteg barátja van, miként szerepelnek. Érdekes, hogy azok a társulatok, amelyek hívták a nyáron, nem teljesítenek kiemelkedően, Újpesten pedig válogatottságot ért a jó teljesítmény.
– Ön egyébként magyar viszonylatban kinek szurkol?
– Magyar klubcsapatnak nem drukkolok, bár hazudnék, ha azt mondanám, nem szurkoltam fiatalabb koromban a Ferencvárosnak, de a gyerekek 80 százaléka a Fradiért rajong. Sajnos az utóbbi időben – és most a Kubatov Gábor regnálása előtti időszakról beszélek – az FTC megítélése az én szemszögemből is negatív volt, ám az elvárások – avagy miként kell működnie a klubnak és a ferencvárosi szurkolóknak – már szimpatikusak. Mégis azt mondom, az Újpest felé húz a szívem, mert a fiam mégiscsak ott futballozik.
– Édesapaként jobb lett volna, ha Gödöllő–Ferencváros kupaderbit rendeznek?
– Nézze, a Ferencváros a mai napig olyan brand, amely minden embert megmozgat, akár zöld-fehér szimpatizáns az illető, akár nem, ugyanis nagy tömeget tud bevonzani kupa- vagy bajnoki mérkőzésre egyaránt. Ha ezt az oldalát nézzük, az FTC jobb lett volna, mert – nem kisebbítve az Újpest nagyságát – a Fradi mégiscsak a Fradi, mindazonáltal reméljük, így is sokan kilátogatnak a meccsre.
– Készülnek különlegességgel? Tombolával, szerencsekerékkel, a szünetben lebonyolított 11-esrúgó-versennyel?
– Igyekszünk a régi sportvezetőket, valamint a társklubok – akik a Bozsik-programban a körzetünkben vannak – edzőit meghívni, megvendégelni, és persze reméljük, hogy az Újpest is – a vezetőkkel együtt – elfogadja invitálásunkat a találkozó utáni vacsorára. Megpróbáljuk a kezdőrúgást értékesíteni, ám ennél is fontosabb, hogy mindannyian abban bízunk, a csapatunk kiszolgálja a szurkolókat.

– Úgy képzelte, hogy 0–0-nál, a 66. percben beáll, egyúttal debütál a magyar válogatottban, aztán a csapat 1–0-s sikerrel fejezi be a világbajnoki selejtezősorozatot hazai környezetben Feröer ellen?
– Nem, ez teljesen váratlanul ért – felelte Nagy Dániel, a német Hamburger SV, a VfL Osnabrück és a Ferencváros korábbi játékosa, aki a nyáron a szintén német Würzburger Kickerst elhagyva lett az Újpest NB I-es labdarúgója. – Nem hittem volna, hogy ebben a helyzetben Storck úr bedob a mélyvízbe, de már nagyon vártam erre. Persze, titokban reménykedtem abban, mégiscsak ad nekem egy kis játéklehetőséget. Jó volt a pályán lenni, és ez még akkor is igaz, ha a végén nem a szurkolókkal, hanem csak a csapattal ünnepeltük meg a győzelmet.
– Felettébb furcsa, meglehetősen nyomott atmoszférájú találkozón van túl a válogatott, mert a minden tiszteletet megérdemlő publikum nem feltétlenül úgy viselkedett a csapattal szemben, ahogy azt a nemzeti együttes tagjai megszokhatták a Ferencváros Üllői úti arénájában.
– Valóban, az előző mérkőzéseken, a lettek és a portugálok ellen is nagyon jó hangulat volt a stadionban, rendszerint remek érzés volt, amikor a meccs után odaálltunk a nézők elé és közösen elénekeltük a Himnuszt. Kár, hogy a végén ezúttal ez elmaradt.
– A hazatérés viszont nem. Újpestre kellett szerződnie ahhoz, hogy a válogatott keretbe meghívót kapjon?
– Ez attól független, hogy hová igazoltam. Újpesten jól teljesítettem és ez volt az, ami miatt meghívtak. Németországban, a harmadosztályból nehéz odakerülni, a második vonalban pedig kevesebbet játszottam, így nem tudtam kellőképpen bizonyítani.
– Amikor megtudta, hogy a Magyar Kupa következő játéknapján a „megye-egyes” Gödöllői SK következik, mi volt az első gondolata?
– Nem bántam, hogy így alakult. Miután az Öttevény ellen továbbjutottunk, hallottam hírét, hogy a Gödöllő is megverte az aktuális ellenfelét, a Jánoshalmát, így reménykedtem, és belegondoltam abba, milyen vicces lenne, ha a Gödöllő ellen játszanánk a következő körben… Ez így is lett, és én nagyon örülök ennek. Biztos, hogy jó hangulatú mérkőzés lesz, mindazonáltal nehéz dolgunk lesz, abban is biztos vagyok.
– Ha úgy adódik, hogy október 25-én, szerdán Rácz Márk kapuja elé kerül és beveszi a házigazda hálóját, ugyanúgy fog ünnepelni, mintha a Bácsalmás, a Derecske vagy a Lucfalva ellen szerezne gólt?
– Amennyiben így alakulna, valamilyen szinten örülni fogok, mégis visszafogottabb leszek, mint máskor, mert nagyon sokat köszönhetek a gödöllői klubnak. Innen indultam, itt nevelkedtem, úgyhogy ezt tiszteletben fogom tartani.
– Az édesapjával azért ugratják egymást, megy a virtuális adok-kapok?
– Igen, bár a sorsolás óta már nem nagyon beszélünk taktikáról… Eddig mindig az volt, megbeszéltük, kinek hogy ment, én is rákérdeztem, hogy alakult a Gödöllő meccse, ám újabban kicsit visszafogottabb lett, nem mondja el, hogy mi a helyzet. Persze ettől még téma a mérkőzés, mi több, próbál engem mentálisan és morálisan is hangolni, hogy nagyon nehéz dolga lesz az Újpestnek Gödöllőn.
– Miután van kötődés, ilyen esetben, még ha alacsonyabb osztályú is a rivális, segít, hogy jobban felpörögjön mentálisan, mintha a Vácegres, a Nyúl vagy a Pócspetri ellen hangolna?
– Értem, mire gondol, de az meg sem fordul a fejemben és szerintem másokéban sem, hogy félvállról vegyük a találkozót. Ha nem a régi csapatom lenne a rivális, ez akkor sem történhetne meg, mert mindegy, ki ellen játszunk, ugyanúgy odatesszük magunkat, amennyire csak tudjuk, hogy a lehető legjobban teljesítsünk.
– A bajnokság elején olyannyira elkapta a fonalat, mint a lila-fehér címerrel dekorált iskolatáskával közlekedő kislegény: a hátán vitte az Újpestet. Tartható ez a forma? Ha igen, mi szükséges hozzá?
– Bebizonyítottam magamnak is, hogy mégiscsak jól tudok futballozni és képes vagyok olyan dolgokra, amiket láthattak a szurkolók. A titok csak abban rejlik, hogy ugyanúgy önbizalommal kell játszani és nem azzal foglalkozni, hogy a labda nem a hálóba gurul, hanem a kapufára vagy mellé megy. Mindig bátran próbálkozni, és ha nem sikerül, akkor sem csüggedni.

Felettébb hektikusan teljesít a Gödöllői SK. Azt is írhatnánk, bukdácsol az előző évad Pest megyei I. osztályú élcsapata, de a társulat mestere, a rendszerint választékosan nyilatkozó, mindig megfontolandó gondolatokkal kirukkoló Szász Ferenc ezúttal is két lábbal áll a földön.
„Vegyes érzelmekkel fogadtam a sorsolás hírét, hiszen egy »megye-egyes« együttes életében egy NB I-es gárdával meccselni nyilván jó dolog, ugyanakkor a realitások talaján kell maradni – szögezte le Szász Ferenc, a Gödöllői SK edzője. – Azt gondolom, lehet, sőt kell is nagyot álmodni, de jelen esetben jobban örültem volna, ha még egy kanyar erejéig olyan csapatot kapunk, amelyik ellen nagyobb sanszunk van, hogy még ennél is nagyobbat is lehessen álmodni, de nem vagyunk elkenődve. Hogy egy fordulóval korábban az NB III-as Dunaharaszti megnehezítette a Ferencváros dolgát? Mindenből lehet erőt meríteni, de nekem pont az Újpesttel kapcsolatban van pozitív élményem. A 2002/2003-as kupasorozatban a Tápiószecsővel továbbmentünk és bejutottunk a legjobb nyolc közé, és talán mondhatom azt, elég komoly szerepem volt ebben. Akkor a Vasast és a lilákat is kiejtettük. A fiatal játékosaink legalább most képet kapnak arról, milyen az élvonal, és hogy a sokat szidott és a tévében látott játékosokat immár szemtől szemben kell leszerelni, a pályán kell leütközni, azaz megtapasztalhatják, hogy teljesen más világ az NB I. Még akkor is, ha az újpesti Nagy Dániel karrierje innen indult, meg aztán ne felejtsük el, ott van a lila-fehéreknél a szintén gödöllői Simon Krisztián is.”

A fenti interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 28. lapszámában.