INTERJÚ » Kocsis Ferenc: „Ennél lejjebb nem akarjuk adni”

DUNAVARSÁNY–PILIS 1–0 » Kocsis Ferenc felnőtt pályafutása első fejesgóljával legyőzte az újonc a bajnokesélyest a Pest megyei I. osztály 9. fordulójában.

Habár a Kincsem című magyar alkotás forgatási helyszínéül aligha választották volna Dunavarsányt a filmes szakik, megállapíthatjuk, hogy megtáltosodott a Vincze Gábor által trenírozott társulat, amely újoncként már hat győzelmet számlál a ligában. A varsányiak sorrendben a két újoncot, a Szentendrét (idegenben, 3–2) és a Sülysápot (otthon, 4–1), valamint a Tökölt (idegenben, 3–1), a Nagykőrösi Kinizsit (otthon, 5–0), a Dabas II.-t (idegenben, 2–0), míg legutóbb a Pilist (otthon, 1–0) gyűrték le. Az előző öt bajnokin öt sikert aratott az alakulat, ám a 15 pont mellett a 15–2-es gólkülönbség is legalább ennyire imponáló.   
– Agyonverték a Pilist?
– Ahogy hallom az edzőjük nyilatkozatát, azt mondom, igen, mert agyontaktikáztuk őket, ami kijött és ült, megvertük a riválisunkat okos játékkal, ésszel futballozva – felelte Kocsis Ferenc, a Dunavarsány támadója, aki Kispesten kezdte pályafutását, majd megfordult az MTK-ban, Soroksáron, Dunaharasztiban és az osztrák Eggerding gárdájában.
– Egy okos, eszes Kocsis Ferenc-találattal?
– Huszonnyolc évet kellett várni az első felnőtt Kocsis-fejesgólra.
– Nem mondja?
– De igen. Eddig altattam a népet, most úgy néz ki, lebuktam. Tudok fejelni. Se.
– Mondja ezek után valaki, hogy nem jó fej ez a támadó. Lelki szemei előtt lebeg a kilencven perc egyetlen találata a huszonnegyedik minutumból?
– Patkó „Pepe” szögletéből született. Nagyon összeszokott páros vagyunk bruttó másfél-két hónapja, Betekerte a labdát, és bár nem árulnék el hadititkokat, érkeztem, ahová érkeznem kellett és végre sikerült betalálnom. Már nem kapufát – mert összesen a harmadikat fejeltem amúgy… –, még ha kicsit szerencsém is volt, de úgy gondolom, megdolgoztam érte.
– Eddig négy gólt szerzett kilenc forduló alatt. Állhatna a neve mögött ennek a duplája is?
– Nem nagyképűségből, de minimum a triplája lehetne. Az egyik szemem sír, a másik üveg.
– Íme, a magyar Columbo, igaz, olybá tűnik, mostanság mégiscsak az ellenfelek nyomoznak a labda után…
– Megvannak a helyzeteim, ez pozitívum, de az, hogy kihagyom, negatívum, szóval… Nem tagadom, magánéleti válságban vagyok, és nem szeretném, ha az ellenfelek ezt kihasználnák: nagyon szeretem a kislányomat. Legfőképp a csapat érdeme, hogy mindig odakerülök, helyzetbe tudnak hozni. Az már egyéni probléma, hogy nem tudom értékesíteni, mert a pilisi meccsen is volt még lehetőségem: a 82. percben kiugrattak, nem mondom, miért, de kihagytam, kapufa lett, ám hála az égnek, nem fordult át negatívumba a meccs és megnyertük egy-nullára. Viccesen mondtam is a kispadon ülőknek, ha berúgom, nincs miért izgulni, így pedig édesebb a győzelem.
– Ha Pablo Picasso vagy Domenico Ghirlandaio húzott volna stoplist, talán még örültek is volna ennyi kiállításnak… Annyira paprikás volt a derbi, amennyire a piros lapok számából következtetni lehet? Önöktől Dell-Elce Marco és Bábik Tibor, míg a vendégektől Páles Tamás mehetett idő előtt zuhanyozni.
– Paprikás? Harcsapaprikás! Őszinte leszek: igen, és erről nem mi tehettünk, sokkal inkább az ellenfél, no meg a Pilis szurkolói, akik nagyon mélypontot képviseltek, de ennél többet nem is akarok róluk mondani. Focisták vagyunk, ezt el kell viselni, ám ha jogtalanul szidnak minket, főleg hazai pályán, az nem túl jó dolog. Ha a helyezéseket tekintve nem is, de a formákat tekintve mindenképpen rangadó, presztízsmeccs volt, szerintem nagy skalpot húztunk be. Annyiból persze nem örülök, hogy a Pilist legyőztük, mert – nem mondom ki, melyiknek, de – az egyik riválisunknak ezzel előnyt adtunk.
– Van már némi tapasztalata: milyen a Pest megyei I. osztály?
– Eggyel jobb, mint a második vonal és eggyel rosszabb, mint az NB III.
– Kössz szépen… És bővebben?
– Színvonalában és technikailag is jobb, mint a másodosztály Déli csoportja, mi több, az összes magyarországi megyei élvonal közül ez a legerősebb, hiszen Budapest környékéről beszélünk. Az első tíz csapat bőven megállná a helyét az NB III-ban is. Erre számítottam, egy picit talán jobbra, de hála az égnek, játszhattam magasabb osztályban így tudtam, sejtettem, mit várhatok.
– Hol van a Dunavarsány helye? Ott, ahol jelenleg áll, az ötödik pozícióban?
– Ez összetett kérdés, mert ha az első két meccset beleszámítjuk, jogosan vagyunk itt. A játékosok hibáján kívül, ugyanis későn kezdtük el a felkészülést, később lett edző, de ezt már mindenki kívülről fújja. Ahhoz képest előrébb is járunk, amihez viszont kell egy olyan szakmai stáb, amellyel dolgozunk – innen is csókoltatom a Vincze Gábor–Novák Alexisz párost. Picit féltem, hogy a nyáron elment az előző edzőnk és nagy űrt fog hagyni maga után, ám ez az űr nemhogy kitöltődött, hanem plusz megtelt még egy vödörrel, ha lehet így fogalmazni. Most ez a realitás, szeretnénk nagyobbat álmodni, de ennél lejjebb nem akarjuk adni, az biztos.
– Presztízsmeccs lesz a Taksony elleni idegenbeli derbi október 28-án? Nem is feltétlenül Szabados Tamás személye, hanem a korábbi csapattársak miatt, végtére is a futball nem a technikai zónában zajlik.
– Én, mint Real Madrid-szurkoló jelentsem ki, hogy Pest megye Real Madridját legyőzzük? Ezt így nehéz kimondani… Meg akarom verni a Real Madridot – ez olyan, mintha a Kispestet akarnám, márpedig soha az életemben nem szeretném legyőzni a Honvédot. Üzenni vagy üzengetni sem szeretnék, de persze, presztízs lesz, mégiscsak az előző edzőnk irányítja a Taksonyt, ott vannak a volt varsányi játékosok, korábbi vezető is van náluk, és ha még ezeket le is számítjuk, ők az elsők. Hát persze, akkor is presztízs lenne, hiszen mi meg jó formában vagyunk, jövünk fel, mint a talajvíz. Szeretnénk meglepetést szerezni ott is, habár előre szólok, a Real Madrid ellen sohasem könnyű játszani.