’Pot kívánok, Mester! Nem állom meg, hogy rákérdezzek: hisz a sorsszerűségben? Mert a csapat, az imádott csapat 1–0-s győzelemmel kedveskedett az elmúlt hétvégén, afféle elő-ajándékként, és aligha azért, hogy valamelyik tréningen majd lazára vegye a figurát és Csocseszt vagy Zámbó Jimmyt hallgassanak a munka helyett. Tulajdonképpen a lehetetlent kérnék Öntől, hiszen a pontosság a védjegye. De ott tartottam, hogy sorsszerűség meg győzelem. Megverhették, legyalulhatták volna a Kakasdot vagy a Kölesdet is a hétvégén, nem szólva a Bátaszékről, de az UFC a kispesti fiatalokat múlta felül. Emlékszem, amikor lelkesen beszélt a régi idők futballjáról, így pontosan tudom, hogy a Budapest Honvéd a kedvence, az pedig kuriózum, hogy úgy ülhették körbe az asztalt a családdal, úgy fújhatta el a tortán lévő gyertyákat szerda este, hogy már nem azt kellett kívánnia, csak három pontot szerezzenek a fővárosiak ellen. A Jóisten alighanem kedveli Önt, mert mi mással volna magyarázható, hogy a tavasszal, amikor újra helyet foglalt a szekszárdi kispadon, a Dabas-Gyón ellen győzelemmel tért vissza. A sikert sohasem adták ingyen és nem is kínálják tálcán. Kell hozzá még valami, ami kevesek sajátja: a győztes mentalitás. A Teremtő tartsa meg a szokását!